Budai Polgári Casino

182156_marai_dsc00188ny.jpg Átadták a Márai Sándor Kulturális Központot a volt Budai Polgári Casino Krisztina téri épületében Az egykori Budai Polgári Casino frissen felújított épületében, a Krisztina tér 1. alatt működik ezentúl az I. kerület új kulturális-közösségi színtere, a március 22-én átadott Márai Sándor Kulturális Központ.
Hamarosan megnyílik a kulturális központ a volt Budai Polgári Casino Krisztina téri épületében Kiköltözött eddigi otthonából, a Bem rakpart 6. szám alatti Andrássy-palotából a Budavári Művelődési Ház. Az intézmény hamarosan elfoglalja új helyét a Krisztina tér 1. szám alatt, az egykori Budai Polgári Casino frissen felújított épületét, amely Márai Sándor Kulturális Központ néven működik majd a jövőben.
A budai Vártól az Igazságügyi Palotáig – Számos fontos építkezés zajlik idén Budapesten Számtalan budapesti ház felépülését, illetve felújítását követhetjük nyomon 2021-ben is: a budai Várban elkezdődik a József főhercegi palota, a volt Honvéd Főparancsnokság és az egykori Külügyminisztérium épületének újjáépítése, rekonstruálják a Fehérvári rondellát. Folytatódik az Operaház, az Iparművészeti Múzeum, a Nyugati pályaudvar felújítása, az új Néprajzi Múzeum és a Magyar Zene Háza építkezései, a Pénzügyminisztérium Szentháromság téri palotájának az építése, befejeződhet a Postapalota átépítése is. Összegyűjtöttük az idei esztendő legfontosabb építkezéseit, rekonstrukcióit.
Kevesen ismerik a városligeti korcsolyacsarnok tervezőjét – Száz éve hunyt el Francsek Imre A városligeti korcsolyacsarnok, a Szent Gellért-szobor kolonnádja, a Budai Polgári Casino épületei mellett több bérházat is tervezett, és ha minden ötlete megvalósult volna, nemcsak a Kálvin teret és a Szabadság teret látnánk másmilyennek, de a Kossuth utcai Dreher-palota is odébb költözött volna néhány méterrel. Éppen száz éve hunyt el idősebb Francsek Imre.
Megkezdődött a Márai Sándor Kulturális Központ kialakítása a Krisztina téren A Krisztina tér sarkán, az egykori Budai Polgári Casino épületében lesz az I. kerület új kulturális központja. Az átalakítás munkálatai június elején megkezdődtek, az épület teljes rekonstrukciója 2020-ra készül el.

További cikkeink