Klunzinger Pál

fortepan_195754.jpg A Batthyány téri vásárcsarnok átépítése – Bevásárlóközpont lett az egykori piacból Ötven éve adták át az átépített Batthyány téri vásárcsarnokot, amelyben 80 millió forintból alakítottak ki bevásárlóközpontot. Az eredetileg fedett piacnak készült épületben a budapestiek légkondicionált, szupermarket jellegű áruházzal és kétszintes, mozgólépcsővel összekapcsolt vásárlótérrel találkozhattak. A csarnokot 1975. július 10-én nyitották meg.
Emléktáblát avattak a Batthyány téri vásárcsarnok épületén Az I. kerületi Markovits Iván utca és Batthyány tér találkozásánál, az 1902-ben átadott, Klunzinger Pál tervei szerint épült vásárcsarnok falán avattak emléktáblát Markovits Ivánnak, a magyar gyorsírás megteremtőjének tiszteletére.
Erzsébet királynénak köszönhetjük Budapest legszebb kilátóját Ma éppen 110 éve, hogy ünnepélyes keretek között felavatták a budai János-hegy csúcsát koronázó Erzsébet-kilátó épületét. A mészkőből épült lépcsőző, kerek, hófehér kilátó, azóta a budai hegyek páratlan és meghatározó eleme lett, miután a város nagy részéről látható. Az eredetileg csúcsíves kilátó mai képét végül Schulek Frigyesnek köszönhetjük. Az évforduló emlékére több érdekes képet és történetet gyűjtöttünk össze a kilátóról.

További cikkeink