2021. augusztus 1. 09:30
Pesten 1866. augusztus 1-jén indult el a városi lóvasút menetrend szerinti közlekedése. Az első vonal a mai Kálvin tértől egészen Újpestig vezetett, a menetidő 35 percig tartott. A gróf Károlyi Sándor által szorgalmazott új közlekedési eszköz sikeres volt, és a lóvasút jelentősen hozzájárult Újpest fejlődéséhez. Az első pálya átadása után néhány évvel Pestet és Budát szinte behálózták a lóvasútpályák.
2019. március 18. 12:00
Március 19-én nyílik meg a Városligetben található Magyar Mezőgazdasági Múzeum felújított Kincsem – Imperiál: Híres magyar versenylovak című állandó kiállítása. Átfogóan bemutatja a legkiemelkedőbb magyar versenylovak sikereinek történetét, a magyar lóversenysportot és lótartást. A tárlat tárgyi emlékekkel és festményekkel is gazdagodott.
2017. december 17. 09:03
Tudta, hogy már 1827-ben lebegővasúttal kísérleteztek Pesten? És hogy a lócitrom-probléma egykor központi jelentőségű volt? A közlekedés fejlődése sok kísérletezéssel és több zsákutcával is járt: így fejlődött a fővárosi közlekedés a XIX. században?