Ludovika Campus
Letették a Katasztrófavédelmi Intézet alapkövét a Ludovika Campuson
2024. április 23. 18:00
Elhelyezték a Katasztrófavédelmi Speciális Képzési Központ alapkövét az Orczy-kertben, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem területén. A huszonötezer négyzetméteres épületegyüttes adminisztrációs irodák mellett kiegészül működő tűzoltósággal, pszichikai gyakorlópályával, tűzvédelmi labortóriummal, 200 hallgatót befogadó kollégiummal és sportkomplexummal.
A Ludovika Akadémia: 150 éves a magyar tisztképzés
2022. december 4. 11:00
Százötven évvel ezelőtt, 1872-ben nyílt meg a Ludovika Akadémia, a honvédtisztképző katonai iskola. A magyar tisztképzés megindításáról az 1808-as országgyűlésen határoztak, ám ténylegesen csak 64 évvel később indult meg az oktatás. Az akadémia saját épülete a VIII. kerületben ugyan már 1830–1836 között felépült közadakozásból, Pollack Mihály tervei szerint, ám a klasszicista palota évtizedekig használaton kívül volt. Egy 1872-es törvény azonban ismét elrendelte a magyar királyi honvédségi akadémia felállítását.
Folytatódik a Ludovika felújítása – Megvannak a tervezők
2021. szeptember 22. 14:30
A közeljövőben újabb két épületrész felújítása kezdődhet meg a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika Campusán. A most zárult közbeszerzési eljárás alapján megkezdődik a Diószegi utcai részlegen található úgynevezett Tóparti épület átalakításának tervezése valamint az Üllői úti Ludovika Vívóterem és rendezvényközpont felújításának tervezése.
Átadták a Ludovika Campus felújított épületét
2020. július 8. 8:00
Átadták a Nemzeti Közszolgálati Egyetem legújabb épületét, miután befejeződött a Kauser József által tervezett, 1886-ban készült négyszintes, neoreneszánsz tömb felújítása. Az épület, amelynek homlokzatát eredeti állapotában állították helyre, hosszú évtizedek után visszakapta egyetemi funkcióját.
Emlékoszlopot emeltek a Ludovika Tanácsköztársaság-ellenes forradalomkísérletének évfordulója alkalmából
2019. június 25. 13:00
Emlékoszlopot állított a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) a Ludovika katonai akadémia Tanácsköztársaság-ellenes ellenforradalmi felkelésének századik évfordulója alkalmából hétfőn Budapesten, a felsőoktatási intézmény főépülete mögött található Orczy-parkban, a Ludovika Campuson.
Rendészeti kollégium épült a Ludovika Campuson
2017. november 3. 11:35
A VIII. kerületi Diószeghy utcában régi és új épületekből alakították ki a rendészeti kollégiumot.
Folytatódik a Ludovika átalakítása
2016. július 22. 10:58
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem egységes elhelyezése érdekében előkészítették a Ludovika Campus fejlesztésének második ütemét.
További cikkeink
Kísérleti jegyértékesítés a 15-ös buszon
Kísérletképpen 60 éve, 1964. december 14-én új jegyértékesítést vezettek be a 15-ös autóbuszon, a vonaljegyet, amit nem a kalauztól kellett megvenni, hanem az árát, 1 forintot egy perselybe kellett berakni. A kísérlettel egyrészt a kalauzhiányt próbálták enyhíteni, másrészt a kaotikus budapesti jegyrendszer átalakítását készítették elő.
Építési engedélyt kapott a Hőgyes–Schöpf-Merei Gyógyszerkutató Központ kialakítása
A IX. kerületi Hőgyes Endre 5. szám alatti Gyógyszerészeti Intézet és a Bakáts téren lévő egykori Schöpf-Merei Kórház épületének felújításával és bővítésével létrejön egy intézmény, mely az oktatást, a kutatást, valamint a gyógyszergyártást szolgálja majd. A munkálatok során helyreállítják a történelmi épületek homlokzatait is.
Idén is karácsonyi díszkivilágítást kap a Megyeri híd
December 20–26. között esténként a Megyeri híd 100 méter magas karácsonyfává változik. Mindkét pilonra, annak budai és pesti oldalára is csillagcsúcsdísz kerül, továbbá a pilonok középső, üveges részén speciális díszfényeket is kihelyeznek.