Magyar Patrióták Közössége
Vándorkiállítás mutatja be a rákosmezei Királydomb történetét
2022. január 13. 16:00
Nemzeti emlékhely született! címmel vándorkiállításon mutatja be a rákosmezei Királydombot a Magyar Patrióták Közössége. A mai Kőbányán, a Rákos-patak mellett a középkori országgyűlések színhelyét korhű dokumentumok és hiteles ábrázolások segítségével jeleníti meg az installáció. A tárlat célja, hogy az Országgyűlés által 2020-ban nemzeti emlékhellyé nyilvánított, de a köztudatban méltatlanul elfeledett helyszínt visszaemelje a nemzeti emlékezetbe. A kiállításon az 1505-ben hozott, nevezetes rákosi végzés kópiája is látható.
Regnum Marianum-emlékhely épül a Városligetben
2018. november 12. 9:12
Történelmi emlékhely épül a Regnum Marianum-templom helyén, amely a tervek szerint 2021-ben, a templom építésének kilencvenedik, lerombolásának hetvenedik évfordulójára készül el.
Regnum-emlékhelyet létesítenének a patrióták
2016. december 12. 10:57
A Magyar Patrióták Közössége emlékhelyet létesítene a városligeti Regnum Marianum-templomm helyén.
Lesz Regnum Marianum-emlékhely
2016. november 21. 21:59
A Magyar Patrióták Közössége közölte: a Városliget Zrt. szerint lesz Regnum Marianum-emlékhely a Ligetnél.
Radetzky-laktanya: mindenképp tüntetnek a városvédők
2016. június 8. 12:10
A Magyar Patrióták Közössége megelégedve vette tudomásul a Radetzky-laktanya bontásának hatósági leállítását, de a tervezett tüntetést mindenképp megtartják.
Tüntetést szerveznek a Bem téri bontás ellen
2016. június 6. 10:18
A Magyar Patrióták Közössége június 9-én 18 órára tüntetést hirdetett a Bem téri, bontás alatt álló, műemlék Radetzky-laktanya ügyében.
További cikkeink
Kísérleti jegyértékesítés a 15-ös buszon
Kísérletképpen 60 éve, 1964. december 14-én új jegyértékesítést vezettek be a 15-ös autóbuszon, a vonaljegyet, amit nem a kalauztól kellett megvenni, hanem az árát, 1 forintot egy perselybe kellett berakni. A kísérlettel egyrészt a kalauzhiányt próbálták enyhíteni, másrészt a kaotikus budapesti jegyrendszer átalakítását készítették elő.
Építési engedélyt kapott a Hőgyes–Schöpf-Merei Gyógyszerkutató Központ kialakítása
A IX. kerületi Hőgyes Endre 5. szám alatti Gyógyszerészeti Intézet és a Bakáts téren lévő egykori Schöpf-Merei Kórház épületének felújításával és bővítésével létrejön egy intézmény, mely az oktatást, a kutatást, valamint a gyógyszergyártást szolgálja majd. A munkálatok során helyreállítják a történelmi épületek homlokzatait is.
Idén is karácsonyi díszkivilágítást kap a Megyeri híd
December 20–26. között esténként a Megyeri híd 100 méter magas karácsonyfává változik. Mindkét pilonra, annak budai és pesti oldalára is csillagcsúcsdísz kerül, továbbá a pilonok középső, üveges részén speciális díszfényeket is kihelyeznek.