Márványmenyasszony

192480_mm.jpg Beadták a bontási kérelmet a Márványmenyasszony épületére A legendás I. kerületi vendéglő épületére tavaly elrendelt ideiglenes védettség nemrég lejárt, így május 24-én beadták a bontási s egyben egy új lakóház építésére vonatkozó kérelmet. Bár az épületet az idők során többször átépítették már, az 1793-ban alapított Márványmenyasszony vendéglő kultúrtörténeti jelentőségét többek között az adja, hogy helyet adott Széchenyi István 1836-os és Wesselényi Miklós 1845-ös lakodalmának is.
Megmenekült a bontástól a Márványmenyasszony és a Wichmann-kocsma épülete is Az elmúlt napok eseményeire reagálva a Miniszterelnökség elrendelte a műemlékvédelmi eljárás megindítását két budapesti, kultúrtörténeti jelentőségű épület esetében. A Széchenyi lakodalmának helyet adó, I. kerületi Márványmenyasszony vendéglőn és a VII. kerületi, Wichmann Tamás kocsmájaként ismertté vált Kazinczy utcai házon a gyorsított eljárás lezártáig tilos bontási vagy építési munkát végezni. Bár az épületek jövőjében még így is bőven akadnak kérdőjelek, múltjukat annál jobban ismerjük.

További cikkeink