műlakatos
Alpár Ignác árnyékában – 165 éve született Alpár Ede műlakatosmester
2024. augusztus 18. 16:00
Közhelyszerű megállapítás, hogy egy lakóház vagy középület megszületésének legfontosabb szereplője az építész. Az építkezés során az ő elképzelései válnak valóra, a munkálatokban résztvevő többi szereplőre kisebb felelősség hárul, de nevüket is kevesebben ismerik meg. Ettől természetesen egy épületszobrász, ólomüvegablak-készítő vagy éppen műlakatos is elérheti a szakma és a lakók, felhasználók megbecsülését. Alpár Ede is ilyen mester volt, az pedig, hogy testvére, Alpár Ignác a hazai építészet kimagasló alakja lett, bizonyára előnyt, de kihívást is jelenthetett a számára.
További cikkeink
Padot avattak André Kertész tiszteletére a Múzeumkertben
A Magyar Nemzeti Múzeum az André Kertész-emlékév záróeseményeként padot avatott a Múzeumkertben a világhírű magyar fotóművész tiszteletére. A XX. század egyik legnagyobb magyar fotográfusának hagyatékából jelentős részt őriz a múzeum.
Átadták az állami építészeti díjakat
A magyar építészet napján átadták a Kós Károly-életműdíjat, valamint más fontos szakmai elismeréseket. Az építészeknek adható legrangosabb díjat idén Ferencz István, a nemzet művésze vehette át.
Egy csodára emlékező kis épület – A kútvölgyi Boldogasszony-kápolna
Kútvölgy egyik legrégibb építménye a Boldogasszony-kápolna, ez azonban elsőre egyáltalán nem látszik rajta. A barokk korból származó falakat ugyanis a XX. század második felében kétszer is kibővítették, ma a rendszerváltáskor keletkezett homlokzat határozza meg a képét. A kápolna sorsát az a Regőczi István atya viselte a szívén, akiről öt évvel ezelőtt a környező teret is elnevezték.