
Nyugati

2025. június 4. 15:00
Közvetlen vasúti összeköttetés lesz a Nyugati pályaudvar és a Ferihegyi repülőtér között. A gyorsvasút a Nyugatitól Kőbányáig a meglévő vasúti hálózaton közlekedik majd, új nyomvonal csak innen épül a repülőtérig. Az 1 milliárd eurós – mintegy 400 milliárd forintos – beruházás a magántőke bevonásával valósul meg, a pályázatot várhatóan még ebben az évben kiírják.
Hamarosan elkezdődhet az Artistaképző Intézet építése a Nyugati pályaudvar mellett
2022. április 11. 18:00
Megkapta az építési engedélyt az Artistaképző Intézet új központja. Az épület a Nyugati pályaudvar szomszédságában lévő rozsdaövezet egy részére tervezett Nemzeti Cirkuszművészeti Központ részeként valósul meg egy egykori dízelmozdony-javító csarnok átépítésével és kibővítésével.
Negyvenéves a Nyugati felüljáró – Évek óta vita van a sorsáról
2021. november 19. 9:00
Budapesten 40 évvel ezelőtt új felüljáró épült, az akkor Marx térnek nevezett Nyugati tér felett vezetett át az új átkelő, amelytől a főváros közlekedésének fejlődését várták. Ma már nagyon sokan inkább elbontanák, sőt 2019-ben be is jelentették, hogy Budapest elbúcsúzik a városképet csúfító szerkezettől, ám az elmúlt két évben nem sokat hallhattunk tervezett sorsáról.
„Budapesthez méltó épület” – A fővárosi pályaudvarok története
2019. február 28. 10:01
Az elmúlt időszakban jelentősen megnőtt a budapesti pályaudvarokat érintő fejlesztésekkel kapcsolatos bejelentések száma. De ismerjük-e a Nyugati, a Déli, illetve a Keleti pályaudvarok történetét? Az alábbiakban erről lesz szó.
További cikkeink


