Országúti Ferences templom

185504_kombo_ny.jpg Átalakult városkép: 6 érdekes képpárral idézzük fel, mennyit változott Budapest száz év alatt A változást követni mindig izgalmas, főképpen akkor, ha Budapestről van szó! A régi fotók hűen dokumentálják, milyen volt korábban a főváros egy-egy háza, utcája vagy tere. Segítségükkel felidézhetjük az egykori Gizella téren álló Haas-palotát, rácsodálkozhatunk, hogy az 1880–1890-es években még milyen kopár volt a Rózsadomb, és a mai Margit körút inkább egy kisváros utcájára hasonlított. A pesti Duna-parton, az épülő Parlament épülete mellett pedig még gyárak álltak.
Lakatlan városrészben épült, de körbenőtték a házak a 250 éves a budai ferences templomot Az egykori lakatlan városrészben az Ágoston-rendi szerzetesek építették a barokk templomot és kolostort, majd 1785-től a ferenceseké lett, akik tovább-bővítették az épületegyüttest. A budai ferences templomot azóta körbenőtték a lakóházak, de a történelem viharai között is állnak a falak, és lelki otthonra találnak benne a közösségek.

További cikkeink