Trianon100

178860_fiumei_uti_sirkert.jpg Sírjaik Pesten domborulnak: az elcsatolt területeken született nagyjaink a Fiumei Úti Nemzeti Sírkertben Szinte megszámlálhatatlan azoknak a száma, akik jelenlegi határainkon túl születtek, de budapesti temetőkben nyugszanak. Közöttük sok az ismert, jelentős személyiség is. Ennek oka magától értetődő, hiszen ahogy ma is, úgy 1920 előtt is természetes volt, hogy a fővárosba az egész országból érkeztek tehetséges, nagyra hivatott személyiségek, akiknek munkássága Budapesten teljesedett ki, és többnyire itt vált országos jelentőségűvé. A Fiumei úti sírkertet járva is szembesülünk vele: múltunk legnagyobb személyiségei közül milyen sokan születtek a trianoni határokon túl. Összeállításunkban rájuk emlékezünk.
Gyászoló Budapest – Megállt a főváros közlekedése és a nemzet szívverése 100 évvel ezelőtt Aznap Budapesten nem nyitottak ki az üzletek, nem tartottak színielőadásokat, zárva maradtak a kávéházak, a vendéglők, a mulatók. A főváros iskoláiban a tanárok a Magyarországot ért igazságtalanságról meséltek a diákoknak, megindultan, könnyes szemmel. Az elszakított területről elüldözött emberek sokasága az Andrássy úton szervezett néma tüntetést a június 4-i trianoni békediktátum ellen. Minden pesti újság megrendülten tudósított Magyarország szétdarabolásáról, és pártállástól függetlenül, egységesen utasították el a párizsi döntést.
Megszólalnak a harangok a trianoni békediktátum aláírásának 100. évfordulóján Megkondulnak a harangok országszerte és a határon túl is június 4-én 16 óra 30 perckor a trianoni békediktátum aláírásának 100. évfordulóján. Ezen a napon Magyarország elveszítette területének kétharmadát, a magyar népesség egyharmada pedig a határokon kívülre került.

További cikkeink