A Főkert Nonprofit Zrt közölte: idős fákra vonatkozó ápolási programot indít a Liget Budapest Projekt keretében Városliget Zrt. megbízásából, amelynek köszönhetően csak idén több mint 50 idős fa ápolását végzik el. A programban elsőként az Olof Palme Ház híres, 100 év körüli nyugati ostorfáját kezelték idén tavasszal, majd augusztusban a Városligeten belüli főbb közlekedési utak, frekventált területek melletti idős fák ápolásával folytatják a munkát a Főkert kertész szakemberei.

A kor előrehaladtával a fáknak is szükségük van gondoskodásra annak érdekében, hogy egészséges öregkorra számíthassanak. A Városligetben lévő idős faállomány állapota az illetékesek szerint mára oly mértékben leromlott, hogy egyes fák jelentős környezeti kockázatot rejtenek, vagy akár balestveszélyesek  is lehetnek. A Városliget Zrt. idős fa mentési programjának célja, hogy a fákon és közvetlen környezetükben végzett beavatkozásokkal javítsák a fák általános állapotát, a meglévő betegségek hatásait enyhítsék, az egészségi állapotuk leromlását lassítsák, egyúttal megőrizzék életerejüket.  A kezelések során megkülönböztetett figyelmet fordítanak majd a fák megfelelő statikai állapotának kialakítására annak érdekében, hogy azok a beavatkozásokat követően ne jelentsenek veszélyt az alattuk közlekedő emberekre, állatokra, járművekre.

A fák szakszerű ápolása és kockázati tényezők csökkentése csak úgy lehetséges, ha időben felismerik a problémákat. Fontos kiemelni, hogy a szakemberek csak olyan mértékű beavatkozást végeznek, amely elengedhetetlenül szükségesek ahhoz, hogy ezek az egyedek minél tovább állományban tarthatóak legyenek. Annak meghatározása, hogy egy fa milyen beavatkozást igényel, komoly hozzáértést követel, amelyre a Főkert mintegy 150 éves – és szakembereinek több évtizedes gyakorlati tapasztalata a garancia a közlemény szerint.

Faápolás

Az idős fákkal kapcsolatos ápolási munkákat minden esetben egy részletes favizsgálat előzi meg. A favizsgálat célja a növény és közvetlen környezetének figyelembevételével a fa fizikai és élettani tulajdonságainak leírása, a lehetséges veszélyforrások felderítése és minél részletesebb kivizsgálása, amely többszintű eljárás. A fák első állapot meghatározása a fakataszteri bejárásokon történik. Ez a módszer elsősorban a fa egyes szerveinek vizsgálatát, áttekintését jelenti, amely lényegében egy általános állapotvizsgálat. Abban az esetben, amikor a fakataszteri ellenőrzéskor nem állapítható meg egyértelműen a fa egészségi állapota, akkor további részletes vizsgálatot is végeznek a szakemberek. 

A Főkert által alkalmazott vizsgálati módszer nemzetközileg elfogadott, évtizedek óta fadiagnosztikával foglalkozó szakértők, szakmai szervezetek eljárásai alapján kidolgozott és tesztelt módszer. A favizsgálat összetett folyamat, egyes elemei egymásra épülnek; a vizsgálat addig folyik, amíg egyértelmű eredmény nem születik. Az ilyen jellegű vizsgálatokat azok a szakembereink végzik, akik legalább 5 éves gyakorlati tapasztalattal rendelkeznek e téren, ismerik a fa habitusát, és környezetét, ezáltal „jól olvasnak a fából a fáról”.   

Idős fák a Ligetben

A kertész szakmában 100 cm törzsátmérő felett szoktak idős fákról beszélni, ez a városligeti faállomány nagyjából 3,5%-ára igaz. A Városligetben található legöregebb platánokat 1818 és 1830 között telepítették át  József nádor híres, alcsúti arborétumából, Henrich Nebbien tervei alapján. Ezek között vannak 200 cm törzsátmérő feletti platánok, melyek legalább 150 éves egyedek. Vannak köztük értékes és különleges fajok is.

Räde Károly kertészeti igazgató működése alatt (1912–1932) számos dendrológiai ritkasággal gyarapodott a Városliget, a növényállomány gyarapításában elsődleges szempont volt a fajgazdagság növelése. Ezek a ritkaságok ma már több mint száz évesek. Néhány, Räde kezdeményezésére telepített faj illetve fajta: a szomorú bükk, a kanadai vasfa, az amerikai feketedió, a tulipánfák, és a díszalmák.

A Liget Budapest Projekt részeként, a városligeti parkrehabilitáció nyomán – melynek az idős, értékes fák megmentése is célja – 60%-ról 65%-ra emelkedik a zöldfelületek aránya. Egészségesebb lesz a faállomány és jelentősen növekedni fog a Városliget biológiai értéke is. A fejlesztés már nagyon váratott magára: a Főkert felmérése szerint a városligeti fák 85%-a ápolásra szorul,  körülbelül 10% pedig egyenesen balesetveszélyes. 

(Forrás: Liget Budapest-közlemény)