2019. október 27. 10:00

Az 1923-ban épült városmajori Kistemplom tervezését és kivitelezését ingyen vállalta a temesvári születésű Árkay Aladár. A főváros térítésmentesen biztosította a telket, az építés költségeit pedig a hívek adományaiból fedezték. Ám csak tíz évig tölthette be eredeti funkcióját, amíg szomszédságában fel nem épült a „nagytemplom”. Most felújítják az egykor erdei kápolnának is nevezett lenyűgöző kis épületet.

Írta: Flier Gergely

A Városmajor úgynevezett „Kistemplomának” egyediségét elsősorban az adja, hogy bár templomnak épült, és külső megjelenését tekintve is egyértelműen templomépület, de érdekes módon, mint tulajdonképpeni templom mindössze egy évtizeden át működött csak. Ennek lezárultával viszont azóta is tovább szolgálta, szolgálja az egyházat és a fővárost.

A Kistemplom sorsa, története persze szorosan összefügg a mellette álló „nagytemplommal”, mellyel szép, harmonikus árkádsor köti össze, így történetük is összefonódik. De kezdjük az elején!

Amikor a XX. század első éveiben a Városmajor környéke egyre inkább kiépült és benépesült, a környék katolikusaiban felmerült a templomépítés igénye. Mozgalom indult dr. Samassa Adolf államtitkár neje és Kirchner Hermann altábornagy felesége vezetésével, melynek eredményeképpen a terület kivált az Országúti Ferences Plébánia és a Krisztinavárosi Plébánia területéből és megalakult a Budapest-városmajori katolikus egyházközség, mely 1918. szeptember 8-án, Kisboldogasszony napján kezdte meg működését a Csaba-utca 7/b. szám alatti ház szuterénhelyiségében berendezett szükségkápolnában.

Történelmi időkben történt mindez a korabeli híradások szerint. Mint a Nemzeti Újság 1925. szeptember 10-i száma írja: „az összeomlás és a kettős forradalom idejében ez a helyiség olyan lett, mint az őskeresztények katakombája, ahová vigaszt keresni menekültek a sanyargatottak és üldözöttek ezrei.”

Megalakulásakor a Városmajori plébánia meglehetősen nagy területet ölelt fel, Budakeszi és Nagykovácsi felé határa azonos volt a városhatárral, híveinek száma pedig mintegy 12 ezer hívőt jelentett.

Mészáros János esztergomi kanonok, érseki helynök 1919-ben Kriegs-Au Emilt nevezte ki vezető lelkésszé és bízta meg azzal a feladattal, hogy mielőbb templomot építsen az egyházközség részére.

Kriegs-Au Emil arcképe és rövid életrajza a Nemzeti Újság 1933. június 4-i számában

A vészterhes idők elmúltával, de a háború és a forradalmak után természetesen továbbra is nehéz anyagi körülmények között nagyarányú adakozás kezdődött a templomépítés javára, melyből a legszegényebbek is kivették részüket.

Korabeli sajtóbeszámoló szerint (szintén a Nemzeti Újság, 1925. szeptember 10- számából) „a legnagyobbrészt hivatalnokokból álló hitközségi tagok a jobb időkből megmaradt családi ékszereket és emlékeket ajánlották fel a templom céljaira”. A cikk arról is hírt ad, hogy a templom tervezésére felkért neves építész, Árkay Aladár ingyen vállalta a mai Kistemplom tervezését és az építkezés vezetését. A terveket 1922-ben fogadták el. A főváros, mint kegyúr is kivette részét az adakozásból: a közterületnek számító Városmajorban telket adományozott a templomépítéshez.

Érdekesség, hogy az egyházközség hívei között nézeteltérések is akadtak a közös cél elérésének útján. A templomépítésről szóló legelső sajtóhírek, így az Új Nemzedék, 1922. július 30-i száma is, tényként közlik, hogy a templomot az 1922-ben elhunyt utolsó magyar király, IV. Károly emlékére fogják emelni. Később már arról értesülünk, a Magyarság, 1925. szeptember 13-i számából, hogy ezt a tervet „a hitközség néhány hangadó tagja meghiúsította”.

Árkay Aladárnak a Városmajori templom építési engedélyezéséhez beadott tervei (Fotó: Hungaricana adatbázis)

Az összefogásnak hamar meglett az eredménye, és pontosan öt évvel az egyházközség megalakulása, és egy évvel a tervek elfogadása után ugyancsak Kisboldogasszony napján, 1923. szeptember 8-án kedden, délelőtt 9 órakor sor kerülhetett sor az ünnepélyes templomszentelésre, melyet Csernoch János bíboros-hercegprímás végzett.

Az új templomot jellemezve Török Ferenc építész találóan jegyzi meg a Szín és építészet című kiállítási katalógusban (amely a Magyar Nemzeti Galéria kiadásában jelent meg 1993-ban), hogy az megvalósította a „korszerűen és magyarul” építkezés gondolatát.

A templomon a magyar nép építészeti kincséből leginkább erdélyi, kalotaszegi motívumok megfigyelhetők, a nemzeti szecesszió késői darabjaiként. „Erdei kápolnának” is hívták ekkoriban, „észrevétlenül, szinte látatlanul, mint ahogy serény hangyák szokták megépíteni otthonukat, nőtt ki a földből, lombjukvesztett fák sűrűjéből, Buda szívében a kis erdei kápolna” – olvassuk az Újság 1923. február 18-i számában.

Ugyanitt az építkezés nehézségeiről is beszámolnak: „nehéz próbákat is megért az építkezés, mikor a várbeli Kapisztrán-szobor talapzatához kőanyagának egy részét át kellett engednie. Nagy baj lehetett volna belőle, mert miből fejezzék be kő híján az épületet? Befejezték téglával. Abból való a főhomlokzat oromzata, meg hátul a sekrestyeszárny falazata s még egyik-másik falrész. De különben tiszta kő az épület s ebben is egyik nevezetessége ennek a kőépületekben oly szegény városnak”.

A templom külalakjáról is érdemes az Újságnak ezt a cikkét idéznünk: „Messze ellátszó, legszembetűnőbb dísze a piros cseréppel virító hatalmas tetőzet, amelyhez hasonlókat Erdélyben szoktak a házak homlokára rakni. A belsejében még javában folyik a munka. Egymásra rakott apró kődobokból emelt kőoszlopok osztják három részre, szinte három hajóra a belső teret”.

Az erdei kápolna képe az Újság 1923. február 18-i számából

Az oszlopok tagolta templombelső a román stílusú templomok világától sem áll távol, pici, csaknem lőrésszerű ablakaival. A szentélytbe pedig színes rózsaablak engedte be a fényt. A templom díszeiről keveset tudunk, ugyanis a háborúban nagyrészt elpusztultak. Jézus szíve titulusú templomként a főoltáron Krisztus alakja, a Jézus szíve-ábrázolások ikonográfiája szerint kereszten átszúrt szívét, mint a megváltó szeretet szimbólumát mutatja.

A templombelső rajza a Nemzeti Újság 1925. szeptember 10-i számából

Az egyik mellékoltár képét ismerjük még, Krivátsy Szűcs György Ave Maria című festményének képe fennmaradt reprodukcióban, sajnos csak fekete-fehérben. A Nemzeti Ujság 1930. szeptember 16-i számának leírásából azt is tudjuk még, hogy a bibliai „nyolc boldogság” szimbolikus képei díszítették a templom oldalíveit.

Krivátsy Szűcs György: Ave Maria. Az városmajori Kistemplom egykori oltárképe (Új Idők, 1925. november 1.)

Egy évtizedig szolgált a templom. Már az első időkben kápolnának nevezték, és mérete valóban nem felelt meg szinte már építésekor a népes plébánia igényeinek. Kriegs-Au Emil egykori plébános már a háború után, 1955 október 6-án nyilatkozott ezekről az évekről az Új Ember katolikus hetilapnak:

„Bizony, egészen elölről kellett akkor kezdeni mindent, amikor az első világháború után a városmajori lelkészséget reám bízták. Az egyik bérház alagsorában volt kis kisegítő kápolnánk. A Városmajoron akkor még nyitott mederben vezetett át az Ördögárok. De elhatározták a Városmajor rendezését, kiszedték az Ördögárok medrét szegélyező termésköveket és új, betonboltozattal látták el ezt a vízgyűjtő csatornát. Ezeket a köveket kaptuk mi meg és ezekből épült az 1925 őszén felszentelt első városmajori plébániatemplom. Az idősebbik Árkay tervezte magyaros stílusban. Ez az inkább kápolna nagyságú templom azonban már átmenet volt az új idők megkövetelte modern stílushoz. Ahogy az egyházközség rohamosan fejlődött, szűknek bizonyult a kis Isten-háza. Először arra gondoltunk, hogy hozzátoldással megnagyobbítjuk, ez azonban nem illett bele a Városmajor rendezési terveibe és így azt tanácsolták, építsünk inkább új templomot.”

Megkezdődött tehát az új, nagyobb templom tervezése. 1927-ben (más források szerint 1928-ban) ugyancsak Árkay Aladár kezdte meg a munkát, melyet 1932-ben bekövetkezett halála miatt fia, Árkay Bertalan fejezett be. Az 1933-ban felszentelt városmajori Jézus Szíve-templomot az első modern középületként tartják számon hazánkban.

Az új templom hatalmas terét gyönyörű műalkotásokkal díszítették: Árkayné Sztehló Lili monumentális színes üvegablakai és Aba Novák Vilmos falképei is a korszak legjelentősebb alkotásai közé emelik.

De cikkünk témája nem ez az új, hanem a régi templom, a „Kistemplom”, melynek története nem zárult le 1933 pünkösd vasárnapján, mikor Serédi Jusztinián bíboros, hercegprímás felszentelte a nagytemplomot. Egyébként a Kistemplom elnevezést a két háború között nem használták hivatalosan. Neve ekkor Prohászka Ottokár kultúrház volt, és a korszak nagyszerű kulturális, hitéleti és egyházzenei eseményeinek volt színtere.

Kriegs-Au Emil plébános elsőáldozók és családtagjaik körében 1936-ban (Fotó: Fortepan)

A névadás háttere lehet, hogy a XX. századi magyar katolicizmus talán legnagyobb hatású alakjának, Prohászka Ottokár székesfehérvári püspöknek Kriegs-Au Emil plébános különösen odaadó híve volt, tudjuk róla, hogy kispap korában Prohászka volt a lelki vezetője is. De a későbbiekben is a nagy püspök gondolatai formálták világlátását.

Ennek nyomán igen aktív volt a szociális területen, a húszas keresztényszocialista munkásnők mozgalmának pap-vezetője is volt. Hívei állítólag egyenesen „kis Prohászkának” nevezték (lásd Frivaldszky János: Itt a Buda-hegyvidéken: Tanulmányok, emlékezések, interjúk, esszék. Budapest, 2018).

A Prohászka nevével jelzett korszerű katolicizmus színtere volt tehát a kultúrházzá alakult templom, melyben tudományos és hitéleti előadások zajlottak, de például Babits Mihály Az erdő megváltása című meséjét is előadták egy alkalommal.

A felújítás alatt álló Városmajori Kistemplom 2019 októberében (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Nagyon fontos még megemlíteni az egyházzenei tevékenységet. A Kistemplomban 1997 óta emléktábla hirdeti, hogy itt működött Bárdos Lajos zeneszerző, mint egyházkamagy. A templom Cecília kórusát 1925-től vezényelte itt Bárdos, akinek jelentőségét a Zene című folyóirat 1938. évi 13-14. számában így méltatták: „Akiben felmerül az a gondolat, hogy mit is jelenthetett az ókeresztényeknek, vagy a középkorban a gregorián ének, hallgasson meg a városmajori templomban egy gregorián himnuszt vagy szekvenciát (…) A városmajori »magyar gregorián« egy egész városrész katolikus közönségéhez közelebb hozta ezt a könyvbe zártan alvó zenét.”

A énekkari próbák, a „műhelymunka” színhelye az új templom megépülése után is valószínűleg a Kistemplom, a kultúrház épülete volt.

A Kistemplom a hívek adományából épült, 1923. szeptember 8-án szentelték fel (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A két templomépület egymást jól kiegészítő békés életét súlyos csapás érte 1942. szeptember 4-én pénteken. A Budapestet a második világháborúban ért első légitámadás során bomba csapódott be a templom közvetlen közelében, melyben az épület igen komoly sérüléseket szenvedett.

Mélyen jelképes, hogy templomra hullott az első bomba Budapesten. A Pesti Hírlap helyszíni tudósítása érzékletesen számol be erről 1942. szeptember 8-án, felvonultatva az elmúlt két évtized történetét is:

„Kriegs-Au Emil plébános, a fehér-hajú pap. Egész nap ott áll megrongált templomának szentélye mögött, ide-oda tipeg, nem tud elmozdulni innen, mert rajongva szerette ezt a templomot. 1918-ban még csak szükség-imaház volt ott a Városmajorban, majd ugyancsak az ő buzgólkodására 1922-ben építették fel az egyházközség áldozatkészségéből az első kis templomot. Ez most kultúrház, amelynek vörös cseréptetejét az éjszakai légitámadás légnyomása szintén megrongálta. A plébános arról beszél paptársaival a bombatámadást követő reggelen, hogy először a kultúrház tetejét hozzák rendbe, addig is, amig újra használhatóvá lehet tenni magát a templomot. Csupa reménység a 61 éves plébános, mert a hívek áldozat- készsége máris megnyilatkozott és igy bizton reméli, hogy rövidesen újra olyan szép lesz ez a templom, mint amikor felépítették.”

Újra fontos szerepet kapott tehát a Kistemplom, az újrakezdés színhelye lett a hirtelen jött háborús csapás után.

Árkay Aladár ingyen vállalta a Kistemplom tervezését és az építkezés vezetését (Fotó: Flier Gergely/pestbuda.hu)

Háborús esemény még, hogy 1944. májusában Kriegs-Au Emil plébános megszervezte a harcoló magyar katonákért való folyamatos imádságot a Városmajori templomban.

A háború utáni pár évben még kultúrházként működhetett, például jótékonycélú karácsonyi vásárt is tartott itt az egyházközség, aztán ez a titulus hivatalosan feledésbe merült.

A Városmajori kistemplomot  1933-tól kultúrházként használták (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A Kistemplom szerencsére megmaradt egyházi tulajdonban. Azóta is a hitoktatás, és a templomi szertartások utáni események színtere maradt, ankétokat, egyházi összejöveteleket tartottak benne, és a rendszerváltás után gyakorlatilag visszakapta korábbi kultúrház-szerepét, ahol együtt vannak jelen hitéleti, kulturális és gyakran közéleti kérdéseket is felvető előadások.

Az egyházközségi cserkészetnek is egyik színtere. 1982 óta mutatják be itt a kisgyermekes családok miséjét, templomként is megmaradt tehát részben. Ez egyébként fontos vívmány volt a nyolcvanas években, hiszen az egyházi ifjúságpasztorációt különösen rossz szemmel nézte a szocialista rendszer.

A Kistemplom felújítása jelenleg zajlik.

Nyitókép: A felújítás alatt álló Városmajori Kistemplom 2019 októberében (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)


Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!

Felhasználónév:
Jelszó:

Regisztráció | Elfelejtett jelszó