Már több mint egy éve tartott az I. világháború 1915-ben, amikor a teljesen átépített Lánchidat átadták a forgalomnak. A három éves munka alatt két évre teljesen lezárták a hidat, amit csak 1915. november 27-én adták át a forgalomnak, valójában minden ünnepség nélkül.
A híd teljesen átépült, új lett a pályaszerkezet, a láncok, a korlátok, a járdákat kiszélesítették, a kő részeken kívül mindent kicseréltek. Ezzel elérték, hogy a megfáradt, már teljesen elavult vas-fa szerkezetű régi Lánchíd helyett egy modern szerkezetű hídja lett Budapestnek. (A Lánchíd szerkezetileg ma is ugyanolyan, mint 1915-ben volt, csak a pályalemeze kicsit más, sőt a láncokat is 75 százalékban akkor építették be.)
Az átépítés mértékére egy adatot hadd idézzünk: a régi híd vasanyagainak tömege 2146 tonna volt, az új hídé 5200. A régi Lánchíd ugyan korának, az 1840-es éveknek világszinten is legmodernebb függőhídja volt, de az még egy kezdetleges szerkezet volt. Valahogy úgy lehet elképzelni, mint a kezdetleges korai függőhidak legutolsó és a modern szerkezetek legelső képviselőjét.
Már 1908-ban kimondták, hogy a hidat teljesen át kell építeni. Két lehetőség volt, egyik a szerkezet megerősítése, ami olcsóbb, de ronda megoldásokat eredményezett volna, a másik, a drágább változat teljes átépítést jelentett. Szerencsére a döntéshozók nem spóroltak, és a drágább megoldást választották. A hídra elköltött pénz, a 6,6 millió korona nagyjából a fele volt annak, mint amibe a híd megépítése került 1839-1849 között.
Hogy milyen fantasztikus szerkezetet álmodott meg az 1830-as években a híd eredeti tervezője, William Tierney Clark, jól mutatja, hogy a híd 1849-től 65 éven át szolgálatban volt. Átépítése 1913-ban kezdődött: a hidat 1914-ben zárták le, és bár az építkezést a háború okozta megszorítások, a munkaerő-problémák és még kisebb-nagyobb balesetek is hátráltatták, 1915-re a feladatot megoldották. A háborúra tekintettel nagy ünnepséget nem tartottak, egyszerűen 1915. november 27-én, reggel 8 órakor a forgalom előtt a hidat megnyitották, amiről az Est című lap ezt írta 1915. november 28-án:
„Másodszor nyitották meg ma reggel Budapest hires szép hidját, és nyolc óra harminc perckor már olyan élénk volt rajta a forgalom, mintha sohase zárták volna el.”
Azért ez az esemény nem volt ennyire spártai. A megnyitáson jelen volt egy bizottság, Eckermann Ede és Szántó Albert tanácsosok, báró Splényi Ernő osztálytanácsos, az állami hidak igazgatója, Zerneck Ernő és Fischinger Gyula műszaki főtanácsosok, valamint Zsigmondy Dezső mérnök. A fellobogózott hídnál ugyan beszédek nem voltak, de az eseményt filmre vették, még ha ez a film nincs is meg. A reggeli 4 fokos hidekben azért Pesten nagyjából 70, Budán 20 ember várta a híd átadását, akik megéljenezték az első áthaladó autót. A feljegyzések megőrizték az első gyalogosok nevét. Az első Budáról Pestre áthaladó ember Doby Andor, a Pesti Hírlap titkára volt, az ellenkező irányba Jamniczky főhadnagy gyalogolt át elsőként. Természetesen – a hidat használók legnagyobb bánatára – a hídvám megmaradt, és a háborús idők miatt a vámszedők nők voltak.
A híd tehát megfiatalodott, úgy, hogy a külső képe nem változott lényegesen, ami leginkább Kherndl Antalnak, Beke Józsefnek és Gállik István tervezőknek köszönhető. A mostani híd is az ő terveik szerinti szerkezet. Az átépítés jelentős szakmai elismeréseket hozott. Az átépítésben résztvevők magas állami kitüntetéseket kaptak, sőt a Kisfaludy Társaság is kitüntette az építőket a Greguss-díjjal. A híd átépítését az elmúlt hat év legjelesebb építészeti alkotásnak nevezték a Greguss-díj indoklásában.
Persze voltak fanyalgók, akik szerint a régi híd műemlék volt, nem lett volna szabad hozzányúlni, az új híd otrombán elrondította a nemes vonalakat. Azt persze elfeledték a bírálók, hogy amennyiben nem nyúltak volna hozzá a hídhoz, akkor azt nagyon záros határidőn belül le kellett volna zárni, és egy idő után el kellett volna bontani. Mások a híd új, zöldesszürke színét kritizálták.
A híd nemcsak megfiatalodott, hanem végre nevet is kapott, ugyanis a Lánchídnak 1849 és 1915 közt tulajdonképp nem volt neve, hiszen a „lánchíd" csupán a szerkezet megnevezése, olyan, mintha a Margit hídnak az lenne a neve, hogy „Ívhíd". A híd elnevezésére már 1896-tól kezdve nagyon sok javaslat érkezett, ezeket a Belügyminisztérium akkor azzal utasította vissza, hogy soha senki sem fogja máshogy hívni a hidat, mint Lánchíd, akkor meg minek átnevezni. (Ha belegondolunk, valahol igazuk is volt.) Az átépítéssel a hatóság ellenállása is megváltozott, a híd 1915-ben – ugyan minden szertartásosság nélkül – nevet kapott, ugyanis a járókelők az átadott hídon láthatták, hogy az oroszlánok talpazatára fel van vésve szép nagy arany betükkel, hogy „Széchenyi-lánczhíd".
Nyitókép: A híd az átépítés közben (Fotó: Fortepan/Képszám: 254161)
