A Budapesti Önkéntes Mentő Egyesület Kresz Géza kezdeményezésére alakult meg 1887. május 10-én. Korábban az elsősegélynyújtás a rendőrség kötelékében szolgáló orvosok feladata volt, Kresz azonban látta annak hiányosságait, ezért indította útjára ezt a mozgalmat. Ahogyan neve is elárulja, pusztán elhivatott emberek összefogása működtette, tehát nem állami irányítású intézmény volt. Ennek ellenére három év után ott tudták hagyni a Lipót bazár 47. szám alatti bérelt helyiségeiket (ez a mai Szent István térnek felel meg), hogy a Quittner Zsigmond tervei szerint épült Markó utca 24. szám alatti székházukba költözhessenek.

Kresz Géza, a Budapesti Önkéntes Mentő Egyesület alapítója (Forrás: mentomuzeum.hu)

Az épület téglával burkolt homlokzata, valamint a levágott sarkát koronázó attikaoromzat is a német neoreneszánszból származik. A megelőző néhány évtizedben a stílus olasz változata volt szinte egyeduralkodó, de a XIX. század végére az – addig szinte csak az egyházi építészetben alkalmazott – neogótika is népszerű lett. Ennek egyik legkiválóbb művelője az a Fellner Sándor volt, akinek neve szinte összeforrott a Pénzügyminisztérium várbéli székházával. Pedig az 1905-re elkészült fő műve előtt is számos jelentős terve valósult meg, melyek közül a Frankel Leó úti zsinagóga (1887–1888) vagy Szobi utca 3. szám alatti bérpalota (1895) szintén neogótikus.

A Budapesti Önkéntes Mentő Egyesület új székháza 1890-ben (Forrás: Fortepan/Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.07.159)

A frissen kiépült Teréz körút szomszédságában, a rövidke Szobi utca közepén fekvő telket 1893 februárjában vásárolta meg Keppich Emil földbirtokos, aki hamarosan megbízta Fellnert a tervek elkészítésével. A világlátott építész, aki nemcsak Pesten, hanem Bécsben és Párizsban is folytatott tanulmányokat, jól tudta, hogy Velencében a gótika egy különleges vállfaja alakult ki, és a palota homlokzatára annak ismertetőjegyeit varázsolta. A kereskedőváros mindig is élénk kapcsolatot tartott fenn a kelettel, és átvették az ott különösen kedvelt szamárhátíveket is, amelyek például a Palazzo Santa Sofián, ismertebb nevén Ca’ d’Oron (Aranyház) is megfigyelhetők.

A Ca’ d’Oro Velencében, a Canal Grandén (Forrás: Fortepan/Képszám 130400)

Fellner a második emeleti ablakok fölé tervezett ilyen formájú szemöldökpárkányokat, melyek egy-egy keresztrózsában végződnek. Az ablakok rácsos kötényébe pedig négykaréjos akantuszokat helyezett. Szintén a lagúnák városának palotáira jellemzők a homlokzat közepét elfoglaló, keskeny nyílásokból álló loggiák, melyekre Fellner a magasföldszinti hármas ablakokkal emlékeztetett. Izgalmas megoldás még a jobb szélen nyíló bejárat fölötti bábkorlátos erkély is, mely kissé hullámozva halad a szamárhátíves ikerablak előtt. Az első emelet fölött egy vékony párkánnyal átvezetve folytatódik a homlokzat, ahol háromkaréjos végződésű ikerablakok sorakoznak. Az épület tetején végigvonuló attikát kőrácsos vakárkád tölti ki.

Az egykori Mentőkórház neogótikus homlokzata (Fotó: Bodó Péter/pestbuda.hu)

A kővel burkolt palotába 1895-ben költözhetett be Keppich Emil és családja, valamint a bérlők. Közülük fontosságban kiemelkedik Ingstein Justette zeneszerző és csellista, akire a bejárat mellett egy tábla is emlékezik. A lakcímjegyzék szerint itt lakott még Lederer Arthur földbirtokos is, aki később, 1902-ben a Bajza utca 42. szám alatt saját villát építtetett Bálint Zoltán és Jámbor Lajos tervei szerint. Keppich Emil 1908-ban elhunyt, az épületet ekkor felesége, Schwarz Hermina örökölte, aki hamarosan Reichard néven panziót nyitott itt. Tőle 1916-ban dr. Charmant Oszkárnéhoz került, de a korabeli lakcímjegyzék szerint még mindig itt lakott az özvegy is. Rajta kívül pedig olyan neveket is találunk a kimutatásokban, mint Prihradny Oszkár magánzó, Pollák Jolán és Pollák Klára divatárusok vagy Ries Henrik gyáros. Az 1928-as nyilvántartásokban már újabb nevek szerepelnek: László Géza szállító vagy özv. Mattyasovszky Gyuláné nyugdíjas hölgy.

Az épület egykori rendeltetését hirdető emléktábla (Fotó: Bodó Péter/pestbuda.hu)

A második világháború és az azt követő néhány év mindenki számára sok változást hozott, nem volt ez alól kivétel a mentés ügye sem: a feladatot államosították, és az 1948-ban alapított Országos Mentőszolgálat felügyeletébe adták. Az új intézmény központja a Markó utca 24. szám alatt maradt, melynek pincéjében már korábban kórházat alakítottak ki. Szükség volt azonban egy külön épületre is, és a Szobi utca 3. számú bérházra esett a választás. Éppen az 1956-os forradalom idején rendezték be az új funkciójának megfelelően, és a szabadságharcban megsérült embereket már ide szállíthatták. A sürgősségi betegellátásra koncentrált, de a sebészeti műtő és a röntgen mellett azért voltak benne laboratóriumok és belgyógyászati osztályok is. Közel fél évszázadig működött a kórház a szép neogótikus homlokzat mögött, 2001-ben azután összevonták az Országos Traumatológiai Intézettel, és a Szobi utcai épületet bezárták. Ma sem áll üresen, egy hajléktalanokat ellátó alapítvány használja, de a legendás időszakára már csak egy tábla emlékeztet.

A nyitóképen: A Szobi utca 3. szám alatti egykori Mentőkórház részlete (Fotó: Bodó Péter/pestbuda.hu)