Hűvösvölgy

193184_ahuvnyito.jpg Hűvösvölgy, amely már csak nevében hűvös Hűvösvölgy nevéből a legtöbben a hidegre asszociálnak, de ma már kevésbé hűvös, főként nyáron, mint a korábbi évszázadokban. Sőt, a hűvösre egy igen érdekes természeti emlék is rácáfol. Elég nagy területről van szó, ezért a Hűvösvölgyet és környékét két kirándulós nap keretében érdemes bejárnunk. Természeti, épített és kulturális látnivalókban is bővelkedik a városrész, amely már Mátyás idején is kiemelt jelentőséget kapott.
Több mint százéves villamossal utazhatunk a Hűvösvölgybe a hét végén E hét vasárnap egy újabb nosztalgiajárattal utazhatnak majd az érdeklődők. Az egyik legszebb vonalon, a Széll Kálmán tér és Hűvösvölgy között fog közlekedni az 1906-ban a budai Schlick-gyárban készült 2624-es pályaszámú villamos.
Kétszintes épületet kapnak Hűvösvölgyben a vasutas gyerekek Elérte a legmagasabb pontját az a kivitelezés alatt álló új, korszerű szálláshely, amely Hűvösvölgyben épül a gyermekvasutasok nyári táboraként. A tervek szerint a munkálatok júniusban fejeződnek be, így a gyerekek már idén nyáron birtokba vehetik az épületet.
A betlehemi barlang pontos másánál ünnepelték egykor a karácsonyt Budapesten Páratlan kezdeményezés helyszíne volt a XX. század harmincas-negyvenes éveiben a Hűvösvölgyben megbújó Heinrich István utca. A nagyszerű ötlet egy Szentföldet megjárt magyar szerzetespap fejében fogant meg: megépíteni a bibliai helyek pontos másolatát, s mindebből egy monumentális „Magyar Szentföld”-templomot emelni, hogy azok, akiknek nincs lehetőségük eljutni a bibliai tájakra, itt Budapesten zarándokolhassanak el egy erre a célra épült helyre a budai hegyek csendes szegletében. A tervezett templomból elsőként a betlehemi „Születés barlangja” alapján épített kápolna készült el 1941 szeptemberére. Az egykori barlangkápolnában az ide látogatók a betlehemi jászol előtt élhették át az ünnep teljességét, és a rászorulók egy tál meleg ételt is kaptak karácsony este. A Magyar Szentföldet azonban sajnos hamarosan elsodorta a történelem vihara.
Botlatókövet avattak Szerb Antal halálának 75. évfordulóján Szerb Antal halálának 75. évfordulója alkalmából botlatókövet avattak az író utolsó lakhelyénél, a II. kerület, Hűvösvölgyi út 81. szám alatt.
Különleges, egyedi festésű kocsi érkezett a Gyermekvasútra Felújították a Gyermekvasút egyik téli kocsiját, amely egyedi, formabontó festést kapott. A jármű teljes külsejét borító grafika a kisvasutasok életét mutatja be.
Szilágyi Erzsébet fasor: íme, a vadgesztenye! Sajnos mostanában inkább a véget nem érő dugóiról, mint gyönyörű gesztenyefasoráról híres a Szilágyi Erzsébet fasor. Pedig a szépen csavarodó, tekintélyes vastagságú törzsek, a tenyérre emlékeztető friss levelek és a kibomlóban lévő csodálatos virágok megérdemlik a figyelmet.
Buda nyugalma? – Ady és Budapest III. Ady Endre Budapesten elsősorban a pesti oldalon élt, ott dolgozott és járta az éjszakát. Budára már csak akkor érkezett meg, amikor beteg lett: betege elsősorban annak az életvitelnek, amelyet éveken át folytatott. Itt viszonylagos nyugalom és idill várta: a városnak ez a fele akkoriban még sokak számára ezt jelentette.
Tényleg Nagy-Magyarországot formázza a budai fenyőcsoport? Van a hűvösvölgyi villamos- és buszvégállomás feletti hegyoldalban egy örökzöld feketefenyőkből álló erdőfolt. Sokan azt mondják, Nagy-Magyarországot formázza. Fákról szóló sorozatunk újabb részében a rejtély nyomába eredtünk.
Kapu a határon: megújult a Hadapródiskola főkapuja Vannak helyek a városban, amelyek bosszantóan elhanyagoltak, máladoznak, koszosak. Pedig nem kéne sok ahhoz, hogy jól nézzenek ki. Ezrek utaznak el mellettük, akár naponta többször is, és mindig csak hümmentenek egyet: jó volna, ha már megcsinálnák.
Füstbe ment vigasságok: leégett a Hűvösvölgyi Vigadó Leégett a Hűvösvölgyi Vigadó hétfő éjjel. A környékbeliek a gomolygó füst és az éjszaka csendjét felverő tűzoltóautók szirénázásából, a többiek pedig a hírportálok beszámolóiból értesülhettek róla.
Kibővül a Széher úti Szent Ferenc Kórház Közel 2 ezer négyzetméteres új tömböt alakítanak ki a II. kerületi kórházban.
Hűvösvölgy: végre villamosozunk! Hosszú hónapok munkája után, hétfőn újra megnyílt a hűvösvölgyi villamosvonal. Első nap irány a fedélzet, az ablakon kikönyökölni, lássuk, mi változott! Nos, nem sok.
Völgy utcai villa: ház állott – most kőhalom Látják ezt a szép budai villát? Nézzék meg, mert most már csak fotón láthatják! Újabb patinás hűvösvölgyi villa tűnt el: a II. kerületi Völgy utcában álló évszázados épület előbb az enyészeté lett, mostanra pedig teljesen lebontották, hogy új épület kerüljön a helyére.
Minden megváltozott Budapesten? Na nem! Szomorúsággal vegyes nosztalgiával olvasta, hogy el kell búcsúznunk a Petőfi Csarnok műanyag keretes, linóleumos világától? Egyet se búsuljon! Még számos olyan hely van a városban, amelyen nem fog az idő: pont olyanok, mint amilyennek a nyolcvanas években megismertük őket.
Több parkoló lesz a Hűvösvölgyben Új P+R parkoló épül a II. kerületi Hűvösvölgyben.
Babérkoszorú helyett – Olimpiai emléktölgy a Hűvösvölgyben Egy szép, koros fa a sok szép, szintén koros fa között: ami különlegessé teszi, az csupán az, hogy magyarországi létét egy olimpiai sikernek köszönheti. A Heinrich István úton – a friss olimpiai aranyérmek ismeretében – folytatódik a nevezetes budapesti fákról szóló sorozatunk.
Felújították a gyerekvasút régi kocsiját Megújult a hűvösvölgyi gyerekvasút egyik 66 éves kocsija. A tíz tonnás járművet a MÁV műhelyében újították fel.
Időszakos vízfolyás lett Buda egykor vad patakja Van víz az Ördögárokban! – konstatálják örömmel a gyerekek a villamoson, ahogy döcögünk a Hűvösvölgyi úton a város felé. Sajnos jogos a különlegességnek kijáró hangos figyelem: egyre ritkábban csillan meg valami a mély meder alján.
Újabb patinás hűvösvölgyi villa tűnhet el? Eldugott helyen fekvő, 120 éves, hamisítatlan hűvösvölgyi villaépületet hirdettek meg eladásra a minap. Hamarosan eldózerolható, hogy modern társasházat emeljenek a helyére?

További cikkeink