2016. december 6. 11:11

Szomorúsággal vegyes nosztalgiával olvasta, hogy el kell búcsúznunk a Petőfi Csarnok műanyag-keretes, linóleumos világától? Egyet se búsuljon: még számos olyan hely van a városban, amin nem fog az idő: pont olyanok, mint amilyennek a nyolcvanas években megismertük őket!

Írta és fényképezte: Viczián Zsófia

 

Mutatunk három fővárosi helyszínt, ahol szabadon szárnyalhat gyerekkori nosztalgiánk: ezek bizony nem változtak semmit. Ha olvasóink tudnak még hasonlókat, azokat is várjuk!

1. A gyermekvasút

Persze csak politikai korrektségből írunk gyermekvasutat, mert egy bizonyos életkor felett mindenki tudja, hogy ez valójában az úttörővasút. És nem csak az emlékezet őrzi az egykori ifjúsági szervezet nevét, hanem bizony a tárgyi környezet is. Egyik-másik megálló ugyan átesett némi felújításon, de azért a figyelmes tekintet sok klasszikus vörös nyakkendős részletre rátalálhat még.

Például a Szépjuhászné állomásnál (amit ez esetben stílszerűbb volna Ságvári-liget állomásnak hívni) egy hatalmas mozaikkép mutatja a szocialista álomcsaládot. Izmos anya és apa, két gyerek, lobogó vörös zászló, békegalambok – arccal a kiteljesedő álomország felé menetelnek.

2. Corvin áruház

Nem hittük volna, hogy az „állami áruház” hangulat még valahol megvan – de belépve a Corvin Áruház Blaha Lujza téri épületébe tényleg egyfajta időutazásban lehet részünk. Mintha csak a műszálas iskolaköpenyt jönnénk venni.

A modern mozgólépcső egy hatalmas vásárlótérbe visz, ahol – ó régi, kiismerhető világ! – még osztályok vannak: műszaki osztály, gyerekruha osztály, cipő osztály és így tovább. A mennyezeten neonlámpák és alumínium bordák, a földön pedig, itt-ott már toldozva-foldozva, de igazi linóleum-padló. Ez itt nem a szándékolt retro életérzés: ez tényleg ilyen, azóta. És működik. 

3. Lángosozó és óvoda bejárat Hűvösvölgyben

1999-ben elbontották és kijjebb helyezték 150 méterrel a hűvösvölgyi végállomást. A régi lángosos bódéja viszont maradt a helyén, ott, ahol valamikor a villamoson érkező tömeg áthömpölygött a sínek alatti alagúton. Akkoriban a forgalmas helyen biztosan jobban pörgött az üzlet – de az az igazság, hogy ma is stabil vásárlóköre van a büfének. Mostanában inkább az erdő felől érkeznek, gyalog vagy biciklivel, de vannak olyanok is, aki direkt miatta tesznek egy kis kitérőt. Sokak szerint hamburgere egyike a legjobbaknak, a teája, mint a napköziben és általában a palacsinta is frissen sül. Előtte összetákolt pad és klasszikus kék nyomóskút, szóval kezet is lehet mosni a lángosozás után.

Vizuális bónuszként pedig evés közben megnézhetjük a szomszédos óvoda bejáratát díszítő képet is. Alakjai, néhol egészen ijesztő megjelenésükkel teljesen olyanok, amilyeneket a szocialista tankönyvkiadás illusztrációiból ismerhettünk. Akkoriban néha a piros vagy kék nyomat csúszott egy kicsit odébb, ezért lett bizarr az összkép, ezen a táblán inkább az idő csúsztatta már egymásba a vonalakat. Reméljük, még sokáig kinn marad.  

Összesen 1 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
időrendben | fordított időrendben | értékelés szerint


Bizony tudok pár nosztalgiázó helyet, melyek többsége már nem létezik:
1.) a Széll Kálmán téren az 50-es évek közepén működő fagylaltos, ott volt valahol, ahol pár évvel ezelőtt a sínek fölött a Postapalotához vezető híd lépcsője földet ért.
50 fillér volt egy golyó ami most legalább 200 FT. Hejj de nagyon régen volt.
2.) A Jégbüfé, melyet Pán József tervezett.
Róla més sok jó emlékem van:
Mikor attól féltünk, hogy kitelepítenek elvittünk hozzá, mert nem messze lakott egy csomó könyvet megőrzésre.
56 (vagy 55?) nyarán aztán hazahoztam, de sajnos nem sok örömöm volt bennük, mert 56 November 21-én édesanyám már nem bítra tovább az ÁVH-s tiszttel és családjával levő társbérletet és értem jött Pannonhalmára, hogy kijövünk. Én nem akartam, se nem volt választásom.
Mikor a könyvekért mentem Pán József épp egy báb-filmen dolgozott, amihez papírmasé fejek kellettek. Többen is gyúrtak ilyeneket, hgy félbevágva gipsszel leöntve a papírmassé negatívjai legyenek.
Nekem is kedvem kerekesett kipróbálni fejeket modelezni. Megengedte, mert ha rossz lett, akkor az agyagot valaki más újradolgozhatta volna, de jól sikerültek, így ezekeből is báb-fejek lettek. Sajnos mikorra elkészült a film, már Angliában voltam, így nem volt alkalmam megnézni.
Talán a PestBuda egyik olvasója emlékszik rá és lehet, hogy talán még az interneten is elérhető, vagy a filmarchivumban.



Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!

Felhasználónév:
Jelszó:

Regisztráció | Elfelejtett jelszó