A nyolcvan évvel ezelőtti, 1936-os berlini olimpia nem tartozik a legszívesebben felidézett sportesemények közé. Nem mintha a magyar csapat ne lett volna sikeres: Magyarország tizenhat érmet – tíz arany-, egy ezüst- és öt bronzérmet – nyert, és ezzel a nem hivatalos éremtáblázaton a harmadik helyet szerezte meg. A sportesemény mégis Hitler erődemonstrációjaként él inkább az emlékezetben. A monumentális épületek közt egy erős és erőszakos ország mutatkozott be, amelynek vezetője elvárta minden résztvevőtől, hogy náci karlendítéssel üdvözölje őt. 

A kétségtelenül nyomasztó emlékű olimpián mégis volt egy olyan gondolat, amely szimpatikus maradt: az összes győztes az aranyérme mellé egy tölgyfacsemetét is kapott. A sportolók hazatérve el is ültették a kis fákat, így került a II. kerületbe, az Ördögárok összeszűkölő völgyébe a mi tölgyünk is: itt jó környezetre lelve pedig szépen terebélyesedik azóta is. A mikroklíma bizonyosan kedvező, hisz a hűvösvölgyi busz- és villamos-végállomás felé sétálva számos nagyon szép, idős tölgyfára bukkanhatunk, de a Heinrich István út szomszédos kertjeiben is vannak koros, helyi védelem alatt álló példányok.

Olimpiai emléktölgy – ez minden turistatérképen fel van tüntetve, de hogy kinek az aranyérmére emlékeztet, azt korántsem volt egyszerű kinyomozni. A fa törzsén ugyan van egy kis bronztábla, de azt már eléggé benőtte a borostyán, és az évek során meg is kopott. Éles szemmel (vagy megfelelő teleobjektívvel) azért mégis kibetűzhető egy része: e szerint „Zombori Ödön birkózóbajnok ültette”, aki azt az „1936-os berlini olimpia győzteseként kapta”.

Zombori Ödön a berlini olimpián, kezében az akkor még csemete tölgyfával

Az emléktölgy ma (fotó: Viczián Zsófia/pestbuda.hu)

(Fotó: Viczián Zsófia/pestbuda.hu)

Hogy miért pont ide került a fa, azt nem sikerült kideríteni. Ezen a telken ugyanis a ferencesek rendháza és más épületei voltak ekkoriban, szerves egységben az ide tervezett Magyar Szentföld templommal. Az egész pedig tulajdonképpen Heinrich István villájához kapcsolódott, amely az utca Hűvösvölgyi út felé eső végén állt. Azóta minden összekuszálódott: Heinrich szép villája nagyrészt üresen, itt-ott átépítve áll, csendesen enyészik. Hasonló sorsra jutott a Magyar Szentföld érdekes épülete is, amely torzóként várja, hogy az időről időre felbukkanó tervek közül végül melyik fogja elhozni számára az új funkciót és az új tetőt. A rendházból lett lakóház üzemel, lakói barátságtalanul figyelték, miért fotózom a kertjüket (a fa ugyanis magánterületen belül áll).

Zombori Ödön szabadfogású birkózóként szerzett aranyat Berlinben. Állítólag barátai adták össze a részvételi díjat a számára – akkoriban az olimpia egészen máshogy ment, mint napjainkban. A korabeli fotón látszik, ahogy a dobogó legfelső fokán állva a kezében tartja a facsemetét. Az egyébként egyszerű óraleolvasóként dolgozó fiatalember a világháború után Argentínában telepedett le, majd az USA-ba ment, de élete végén visszatért Magyarországra. A tölgyet azonban valószínűleg nem láthatta viszont, mivel a hazaúton a repülőn rosszul lett, agyvérzést kapott, és többet nem is tért magához.  

A tölgynek van néhány társa az országban. Kabos Endre, aki egyéniben és csapatban is aranyérmes lett vívásban, Berettyóújfalu központjában ültette el a fát, amelyet azóta is nagy tisztelet övez. (Kabos néhány évvel később, 1944-ben, a Margit híd fölrobbantásakor halt meg.) Hajdúsámsonban is áll egy olimpiai emléktölgy Harangi Imre ökölvívó diadalára emlékeztetve. Kárpáti Károly, szintén berlini olimpiai bajnok birkózó fáját – amely a háborúban elpusztult – pár éve ültették újra a TF kertjében.

És volt egy harmadik birkózóarany is: ezt a játékok előtt Szentesen készülő Lőrincz Márton nyerte. Az érem mellé kapott emléktölgyfa a mai napig ékesíti a várost (szülőfalujába, az elcsatolt erdélyi Korondra nem vihette). Lőrincz nemcsak nagyszerű sportoló volt, hanem bátor, egyenes ember is: Zomborihoz hasonlóan ő is megtagadta, hogy karlendítéssel üdvözölje a Führert.