2020. április 30. 13:00

A két világháború közti Magyarország szellemi életének jelentős személyisége, Bangha Béla jezsuita szerzetes 80 évvel ezelőtt hunyt el. A maga korában sajtóapostolnak is nevezett Bangha a modern katolikus sajtó megteremtésével, könyveivel, publicisztikai tevékenységével, híres szónoklataival és szervezői munkájával nagy hatást gyakorolt kora társadalmának szellemi és kulturális életére. Életének és munkásságának jelentős része Budapesthez kötődik és a magyar jezsuita rend főbb intézményei is a fővárosban találhatók.

Bangha Béla 1880. november 16-án született Nyitrán. 1895-ben Nagyszombatban belépett a jezsuita rendbe. Tanulmányai befejeztével 1909-ben Innsbruckban szentelték pappá. 1910-ben került a budapesti rendházba, ami a jezsuiták Mária utcai Jézus Szíve-templomhoz kapcsolódott. 

Bangha Béla 1929-ben (Fotó: Fortepan/Jezsuita Levéltár)

Ebben az időszakban lelkipásztori munkát végzett: a jezsuiták templomában konferenciabeszédeket, hitvédelmi előadásokat tartott és szerkesztette a jezsuitákhoz kötődő, XVI. századi eredetű, Szűz Mária-tiszteleten alapuló vallásos társulat, a Mária Kongregáció lelkiségi mozgalom lapját. 1915-ben ünnepélyes fogadalmat tett. Bangha az 1920-as években jelentős feladatot kapott a nemzetközi Mária Kongregációk szervezése és irányítása terén is.

A jezsuiták Mária utcai Jézus Szíve-templomát 1909-ben szentelték fel, Kauser József tervei és Kauser Gyula kivitelezése alapján készült (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A kongregációk hazai központját 1912 decemberében adták át, Kongregációs Otthon néven. A józsefvárosi Palotanegyedben található, Horánszky utca 20. alatti nagyszabású épület közadakozásból és állami támogatásból épült. Kezdetben a kongregációk otthonaként, a későbbiekben a jezsuiták szellemi és kulturális központjaként is szolgált: közösségi találkozók, előadások, lelkigyakorlatok színtere lett, és több jezsuita lap, pl. a Szív, a Mária Kongregáció és a Magyar Kultúra szerkesztősége is az Otthon harmadik emeletén működött. Az utóbbi két lapot Bangha Béla szerkesztette.

A Horánszky utcai egykori Kongregációs Otthon, a mai Párbeszéd Háza a kép bal oldalán látható (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A Károlyi-kormány uralma alatt, 1919 februárjában megrongálták az épületet: a földszinten és az első emeleti termekben az üvegajtókat, a csillárokat és a képeket összetörték és az épület kápolnájában is károk keletkeztek. A Tanácsköztársaság napjaiban az épületet lefoglalták és a kongregációkat feloszlatták. Az új rendszerben, 1935-től több évig a jezsuiták filozófiai főiskolája is az Otthonban kapott helyet. 1950-ben, az újabb korfordulót követően a szerzetesrendek betiltása után az épületet államosították.

Kezdetben a Marx Károly Közgazdasági Egyetem, később pedig a Színház- és Filmművészeti Főiskola használta oktatási célokra. A rendszerváltás után visszakapta a jezsuita rend az akkorra már jelentősen leromlott állapotú épületet. A több évi felújítás 2011-ben fejeződött be; ma Párbeszéd Háza néven kulturális és lelkiségi központként funkcionál az egykori Kongregációs Otthon.

A Párbeszéd Háza kapuja és díszes homlokzati része (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A már említett Magyar Kultúra című lapot 1912 végén Bangha alapította, aki hosszabb ideig a főszerkesztői posztot is betöltötte. A kezdetben kéthetente, majd havonta megjelenő folyóirat 1944 decemberi megszűnéséig meghatározó jelentőségű volt a közéletben: ezt a minden időszerű kérdésre azonnali feleletet nyújtó válaszaival, hitvédelmi és harcias szellemiségével és gondos szerkesztésével érte el; mindez új és erőteljes színfoltot jelentett abban az időben. 

A hitéleti kérdéseken túlmenően aktuális közéleti, tudományos és kulturális témákkal is foglalkoztak, amelyek a társadalom teljes spektrumára kiterjedtek. Rangos szerzőgárdát alkalmaztak: a nevesebb egyházi szerzőkön kívül Apponyi Albert, Herczeg Ferenc vagy Gárdonyi Géza is publikált a lapban. Jelentős hatása miatt a Magyar Kultúra évfolyamai pontos lenyomatai a korszak szinte teljes szellemi és kulturális életének.

Bangha tevékenységének másik fontos pontja volt 1918 januárjában a Központi Sajtóvállalat megalapítása. A katolikus lapok kiadására közadakozásból részvénytársaságot alapítottak, amelynek vezérigazgatója Baranyay Lajos lett. A Központi Sajtóvállalat adta ki egyebek mellett a Nemzeti Újságot, az Új Nemzedéket, a Képes Krónikát, a Déli Hírlapot, az Új Lapot és az Egyházi Lapokat, a német nyelvű Neue Postot, valamint könyvkiadással is foglalkoztak. A Tanácsköztársaság időszakában a vállalatot államosították, s a belvárosi Haris közi központi irodájukat feldúlták. A vállalat a későbbiekben a szintén belvárosi Gerlóczy utcában kapott helyet és 1944 végéig folyamatosan működött.

Az 1920-as években igény mutatkozott egy állandó jezsuita lelkigyakorlatos központra. Ennek terveit Bernhardt Győző műépítész készítette el. A Manréza névre keresztelt impozáns épület közadakozásból és fővárosi támogatásból a II. kerületi Labanc úton készült el. A nagyszabású felszentelési ünnepségről a Nemzeti Újság 1928. június 26-i száma tudósított, amelynek egyik szónoka Bangha Béla volt, aki akkor a budapesti rendház főnöki tisztségét is betöltötte.

Bangha az 1930-as években többször is vezetett a Manrézában többnapos lelkigyakorlatokat. A második világháború után a tornyaitól megfosztott és a homlokzatán is „leegyszerűsített” épületet a Határőrség használta, napjainkban pedig a Nemzeti Nyomozó Iroda kezelésében áll.

A II. kerületi, Labanc út 57. alatti Manrézát, a jezsuiták impozáns lelkigyakorlatos házát 1928-ban szentelték fel (Fotó: Fortepan/Jezsuita Levéltár)

Bangha széles körű tevékenységének fontos része volt irodalmi munkássága: több mint 80 könyve jelent meg, ezek közül legjelentősebbek a Magyarország újjáépítése és a kereszténység, Jézus istenségének bizonyítékai, A katolikus egyház krisztusi eredete, Világnézeti válaszok, Világhódító kereszténység. Kiemelkedő munkája az 1931 és 1933 közt az ő szerkesztésében megszületett négykötetes Katolikus Lexikon.

Bangha kitűnő érzékkel válogatta össze a szócikkek szerzőit: a korszak több mint kétszáz egyházi és világi szaktekintélyét, a kultúra és a tudomány szinte minden ágának korabeli jeles képviselőit. Ennek a kitűnő szervezői és gondos szerkesztői munkájának is köszönhetően időtálló mű keletkezett, ami a magyar kultúrát is szolgálta.

Az 1938-as Eucharisztikus Kongresszus szervezőbizottságának három tagja, Bangha Béla (állva), illetve Huszár Károly és Mihalovics Zsigmond (ülve) munka közben (Fotó: Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Budapest Képarchívum)

Élete utolsó nagyobb munkája a XXXIV. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szervezéséhez kapcsolódik. Az 1938. május 25. – május 29. közt Budapesten lebonyolított rendezvénysorozat előkészítő bizottsága öttagú elnökségének tagja és a szellemi előkészítő bizottság elnöke volt. Bangha május 27-én a Hősök terén százezres tömeg előbb beszélt és áldoztatott a férfiak éjszakai szentségimádásán és a szentmisén. A kongresszus zenéjének szövegét is ő írta, „Győzelemről énekeljen” címmel.

Nagygyűlés a Hősök terén, háttérben az Eucharisztikus Kongresszus főoltára látható. Százezres tömeg előtt beszélt itt Bangha Béla (Fotó: Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Budapest Képarchívum)

Élete utolsó éveiben egyre fokozódó betegségével kellett megküzdenie. Az orvosi vizsgálat 1935-ben Banghánál fehérvérűséget (leukémiát) diagnosztizált. Állapota fokozatosan romlott. 1940. március 27-én súlyos lázzal szállították az újpesti Károlyi kórházba, ahonnan három hét múlva az Új Szent János Kórházba vitték át, onnan pedig két nap elteltével válságos állapotban a Ludoviceum utcai (ma Korányi Sándor utca) Herzog-klinikára szállították, ahol egynapos agónia után, 1940. április 29-én, a hajnali órákban elhunyt. (Bár mindenütt 1940. április 30. olvasható Bangha Béla halálának napjaként, e cikk szerkesztése során derült ki, hogy téves ez a közkeletű adat. Az egész országban ismert neves jezsuita szerzetes április 28-án, vasárnap kezdődött agóniájáról és április 29-i, hétfő hajnali 5 órakor bekövetkezett haláláról a korabeli lapok részletesen beszámoltak, így az időpont teljes bizonyossággal beazonosítható. – A szerk.)

1940. május 4-én ravatalozták fel a koporsóját a Szent István-bazilikában és a Kerepesi úti temető jezsuita sírboltjában helyezték örök nyugalomra.

Kortársai a jelentőségének megfelelően ápolták Bangha emlékét. 1941 és 1942 közt a Szent István Társulat kiadásában karminc kötetben megjelent műveinek gyűjteményes kiadása. 1942 és 1947 között Bangha Béla nevét viselte a Palotanegyedben található mai Krúdy Gyula utca. A Kongregációs Otthon falán, a Horánszky utcában 1942-ben leleplezték a Bangha Bélát ábrázoló domborműves emléktáblát, Madarassy Walter szobrászművész alkotását. Ezt az emléktáblát 1950-et követően eltávolították, és csak 1990 után, felújítva kerülhetett vissza a már említett Párbeszéd Háza falára.

A Bangha Bélát ábrázoló emléktáblát 1942-ben avatták fel a Horánszky utcában, a dombormű Madarassy Walter alkotása (Fotó: Fortepan/Jezsuita Levéltár)

Az 1950-ben eltávolított domborműves emléktábla 1990 után került vissza a VIII. kerület, Horánszky utca 20. alatti épület falára (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A Kerepesi temető jezsuita sírboltja, Bangha Béla végső nyughelye (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Bangha Béla neve a síremlék alsó részén látható (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Bangha Béla, az egykori „sajtóapostol” munkásságának megismerésével a két háború közti Budapest szellemi és kulturális életére, a „katolikus reneszánsz” időszakára is rápillantást kapunk. Irodalmi, szerkesztői, publicisztikai és szervezői tevékenysége pedig a hitéleti vonatkozásán túlmenően kulturális szempontból is meghatározó jelentőségű.

Felhasznált irodalom:
Nyisztor Zoltán: Bangha Béla élete és műve. Pázmány Péter Irodalmi Társaság, 1941.
Molnár Antal – Szabó Ferenc SJ: Bangha Béla SJ emlékezete. Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya, 2010.
Ifj. Tompó László: Mélyszántás: történelmünk titkai. Két Hollós, 2014.

Nyitókép: Bangha Béla az íróasztalánál munka közben, a fénykép 1912-ben készült (Fotó: Fortepan/Jezsuita Levéltár)

vissza a teljes nézetre