Eötvös Loránd Tudományegyetem
Kőművesből sztárépítész – A 200 éve született Weber Antal budapesti épületei
2023. október 10. 11:00
Weber Antal nevét talán kevesen ismerik, az általa tervezett épületekben azonban tömegek fordulnak meg minden nap: rendeltetésük szerint ugyanis főleg kórházak, de tudományos és oktatási intézmények is működnek bennük. Születésének 200. évfordulóján bemutatjuk a jeles építész legfontosabb budapesti alkotásait.
A régészeti csudák országa – A világ ismét Budapestre figyel
2022. augusztus 31. 9:00
Közel 150 évvel ezelőtt Rómer Flóris, a magyar régészet atyja és Pulszky Ferenc múzeumigazgató vezetésével egy hatalmas régészeti kongresszust tartottak Budapesten. Idén, 2022. augusztus 31. és szeptember 3. között ismét Budapesten a világ archeológusainak szeme, miután több mint hatvan országból mintegy 2100 szakember részvételével itt rendezik meg az Európai Régészek Szövetségének 28. találkozóját. Ez alkalomból egy kiállítás is nyílt „A régészeti csudák országa – országimázs 1876” címmel a Nemzeti Múzeum kerítésén, mely Budapest régészeti múltját és világhírét mutatja be.
Modernizálták az ELTE Márton Áron Szakkollégiumának budapesti épületét
2022. február 19. 13:30
Felújították az ELTE Márton Áron Szakkollégiumának 518 férőhelyes épületét a III. kerület Kunigunda útján. Az intézmény 2016-ban került az ELTE vagyonkezelésébe, és még abban az évben döntött a kormány a 15 milliárd forintos felújításról. Ennek első eleme a most átadott kollégium modernizálása. Az elmúlt években az ELTE összes kollégiumában voltak fejlesztések és korszerűsítések.
Visszaállítják az ELTE és a BME épületének lerombolt kupoláját
2022. január 13. 19:00
Rekonstruálják a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Szent Gellért téri és az Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetem téri épületének historikus kupolás tetejét, amelyek a II. világháború pusztításai során semmisültek meg. A rekonstrukció során visszaépítik a kupolához kapcsolódó tetődíszeket, valamint a lerombolt épületszobrászati elemeket is.
Csillagvizsgálót építtetett a Budavári Királyi Palotára, ma egy kráter viseli a nevét a Holdon – Háromszáz éve született Hell Miksa
2020. május 16. 16:00
A 300 esztendeje született Hell Miksában a magyar csillagászat megalapítóját tiszteli az utókor, de tudományos tevékenysége nemzetközi összehasonlításban is jelentős. Pályája több városhoz kötődött, többek között Budához is: az ő javaslatára épült a királyi palotára csillagvizsgáló torony Mária Terézia idejében.
További cikkeink
Kísérleti jegyértékesítés a 15-ös buszon
Kísérletképpen 60 éve, 1964. december 14-én új jegyértékesítést vezettek be a 15-ös autóbuszon, a vonaljegyet, amit nem a kalauztól kellett megvenni, hanem az árát, 1 forintot egy perselybe kellett berakni. A kísérlettel egyrészt a kalauzhiányt próbálták enyhíteni, másrészt a kaotikus budapesti jegyrendszer átalakítását készítették elő.
Építési engedélyt kapott a Hőgyes–Schöpf-Merei Gyógyszerkutató Központ kialakítása
A IX. kerületi Hőgyes Endre 5. szám alatti Gyógyszerészeti Intézet és a Bakáts téren lévő egykori Schöpf-Merei Kórház épületének felújításával és bővítésével létrejön egy intézmény, mely az oktatást, a kutatást, valamint a gyógyszergyártást szolgálja majd. A munkálatok során helyreállítják a történelmi épületek homlokzatait is.
Idén is karácsonyi díszkivilágítást kap a Megyeri híd
December 20–26. között esténként a Megyeri híd 100 méter magas karácsonyfává változik. Mindkét pilonra, annak budai és pesti oldalára is csillagcsúcsdísz kerül, továbbá a pilonok középső, üveges részén speciális díszfényeket is kihelyeznek.