Eucharisztikus Világkongresszus
Egy kis Róma Budapesten – A Szent Péter-bazilika főoltárát építették fel a Hősök terén 1938-ban
2021. szeptember 8. 10:00
Napjainkban zajlik Budapesten az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus, ami az egyik legnagyszabásúbb rendezvény a katolikus egyházban. Megrendezése mindig nagy megtiszteltetés az adott városnak, Budapest pedig olyan szerencsés, hogy már másodjára adhat otthont az eseménynek. Első alkalommal, 1938-ban a szervezők azzal fejezték ki hálájukat a Vatikánnak a lehetőségért, hogy a Szent Péter-bazilika főoltárát építtették fel a Hősök terén.
Budapestre figyel a világ – Megkezdődött az eucharisztikus kongresszus
2021. szeptember 6. 9:00
Budapest immár második alkalommal ad otthont a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusnak. A kiemelt helyszínek – Hősök tere, Hungexpo, Szent István-bazilika, Kossuth tér, Zeneakadémia – mellett a város több pontján is lesznek programok, koncertek, színpadi bemutatók.
Százezerek érkeznek szeptemberben Budapestre – Templomokat és más épületeket újítanak fel az Eucharisztikus Kongresszusra
2020. január 3. 10:00
Idén szeptemberben Budapesten tartják meg az egyik legjelentősebb egyházi világeseményt, az olimpiákhoz hasonlóan négyévente megrendezett Eucharisztikus Kongresszust. Több százezer külföldi vendég érkezik egyszerre majd a rendezvényre, amely óriási lehetőség arra, hogy bemutassuk a főváros barátságos, emberközeli arcát, a korunkra jellemző tömegturizmusnál lényegesen mélyebb élményeket kínálva.
Időutazás a II. világháború előtti utolsó békeévek Magyarországára
2019. december 29. 10:00
A Magyar világ 1938–1940 című kiállítás pillanatképet ad a II. világháború előtti utolsó békeévek Magyarországáról. A tárlat a korszak politikai, társadalmi és művészeti életét mutatja be interaktív eszközökkel úgy, ahogy azt az adott kor emberei látták és átélték. Beléphetünk az egykori kávéházba, moziterembe, szavazófülkébe.
Az egész katolikus világ Budapestre figyelt az 1938-as Eucharisztikus Kongresszus idején
2019. szeptember 29. 13:00
A 2016. január 24. és 31. között tartott 51. Eucharisztikus Világkongresszuson, a Fülöp-szigeteki Cebuban jelentette be Ferenc pápa, hogy a következő, 2020. évi kongresszus helyszíne a magyar főváros, Budapest lesz. Fontos megemlíteni, hogy hazánk egyszer már otthonául szolgált ennek a rendezvénynek 1938-ban. Így hát elevenítsük fel az 1938-as kongresszus eseményeit, hiszen gyorsan közeleg a 2020-as!
Tűzijáték, az elmaradhatatlan
2018. augusztus 20. 8:39
Úgy hozzátartozik az ünnephez, mint a bejgli a karácsonyhoz vagy a sonka a húsvéthoz. Igaz, az eredetileg egyházi tartalmú Szent István-napi körmenet spirituális tartalmához meg éppen annyira nem kapcsolódik, mint az előbbiek Jézus születésének és kereszthalálának ünnepéhez. De még sincs augusztus 20. tűzijáték nélkül.
További cikkeink
Kísérleti jegyértékesítés a 15-ös buszon
Kísérletképpen 60 éve, 1964. december 14-én új jegyértékesítést vezettek be a 15-ös autóbuszon, a vonaljegyet, amit nem a kalauztól kellett megvenni, hanem az árát, 1 forintot egy perselybe kellett berakni. A kísérlettel egyrészt a kalauzhiányt próbálták enyhíteni, másrészt a kaotikus budapesti jegyrendszer átalakítását készítették elő.
Építési engedélyt kapott a Hőgyes–Schöpf-Merei Gyógyszerkutató Központ kialakítása
A IX. kerületi Hőgyes Endre 5. szám alatti Gyógyszerészeti Intézet és a Bakáts téren lévő egykori Schöpf-Merei Kórház épületének felújításával és bővítésével létrejön egy intézmény, mely az oktatást, a kutatást, valamint a gyógyszergyártást szolgálja majd. A munkálatok során helyreállítják a történelmi épületek homlokzatait is.
Idén is karácsonyi díszkivilágítást kap a Megyeri híd
December 20–26. között esténként a Megyeri híd 100 méter magas karácsonyfává változik. Mindkét pilonra, annak budai és pesti oldalára is csillagcsúcsdísz kerül, továbbá a pilonok középső, üveges részén speciális díszfényeket is kihelyeznek.