Még mielőtt hozzálátnánk az 1938-as események felelevenítéséhez, fontos tisztázni, mi is az eucharisztikus kongresszus. Ez egy olyan ünnepségsorozat, amelynek célja, hogy előmozdítsa a katolikus kereszténység központjában álló Eucharisztia (Oltáriszentség) mélyebb megértését, illetve tiszteletét. Az első ilyen kongresszust 1881-ben tartották meg a franciaországi Lille városában, majd ezt követően egy-két évente tartották. Végül az első világégés óta kétévente rendezik meg a katolikus világ egyik legjelesebb ünnepségsorozatát.
A nyitó szentmise a Hősök terén 1938. május 25-én (Fotó: FSZEK Budapest-képarchívum)
Az 1938-as 34. Eucharisztikus Kongresszus története egészen 1930-ig nyúlik vissza. Ekkor tartották meg ugyanis a Szent Imre-évet, amelyet nyugodtan lehet egyfajta főpróbának tartani. A Szent Imre herceg halálának 900. évfordulójára rendezett ünnepségsorozat nemzetközi mértékű volt: többek között részt vett rajta XI. Piusz pápa legátusa, Sincero bíboros, 6 további kardinális és körülbelül 100 külföldi püspök is. Országszerte rendeztek lelkigyakorlatokat és népmissziókat, amelyeken csak Budapesten több mint 130 000-en vettek részt.
Az emlékév sikere megerősítette Serédi Jusztinián bíbrost, esztergomi érseket és hercegprímást az elgondolásában, hogy 1938-ban Budapest rendezhetné az Eucharisztikus Kongresszust. Így abban az évben Magyarországon kettős szentévet lehetne tartani, mivel 1938 Szent István-évnek is számít az államalapító király elhunytának 900. évfordulója miatt. Ezért a hercegprímás több útra is elment, amelyeken külföldi támogatókat is szerzett a kongresszus budapesti rendezéséhez, illetve a kettős szentévhez.
Serédi Jusztinián bíboros, hercegprímás, esztergomi érsek (Fotó: Hungaricana)
A sajtó eleinte arról számolt be, hogy a legesélyesebb pályázók között van Zágráb, Prága és Varsó is. Végül a lengyel–magyar barátság jegyében a lengyel főváros visszalépett Budapest javára, így 1936. november 17-én Párizsban a magyar fővárost nevezték meg mint a következő kongresszus helyszínét. Mihalovics Zsigmond, az Actio Catholica (katolikus mozgalom, amelynek célja a világi hívek bevonása az egyház mindennapjaiba) igazgatója így nyilatkozott a hír hallattán:
„Magyarország beláthatatlan jelentőségű kitüntetéshez jutott. Egyszeriben a nemzetek első sorába lépett. […] 900 éve a Szentszék koronát küldött alapító szent királyunknak, s ezáltal a keresztény királyok sorába lépett. 900 év után a Szentszék a romokban heverő magyar haza, a nyugati kereszténység ősi védelmezőjének oltárára helyezi az élet legnagyobb kincsét.”
A kongresszusra emelt ideiglenes oltár a harangtornyokkal a Hősök tere felőli oldalon 1938-ban (Fotó: Fortepan)
Az oltár és a harangtornyok a Városliget irányából (Fotó: FSZEK Budapest-képarchívum)
Ahogy kiderült, hogy a kongresszust Budapesten fogják megrendezni 1938-ban, az ország lázas készülődésbe kezdett. Az ünnepségsorozat fő szervezője Bangha Béla jezsuita szerzetes volt, aki a kongresszus himnuszát is írta. Az Actio Catholica a helyi szervezetein keresztül lelkigyakorlatokat és előadásokat tartott, amelyek témája az Oltáriszentség volt. 1937-ben az espereskerületekben helyi kongresszusokra várták a híveket. A szervezés legfőbb irányítója az Előkészítő Főbizottság volt, amely alá 14 bizottság tartozott, amelyek többek között műszaki, pénzügyi, közlekedési és hitbuzgalmi feladatokkal foglalkoztak.
A rendezők eleinte 2,5 millió pengős költségvetéssel számoltak, amelyet a kormány túlméretezettnek talált (összehasonlításképpen: egy korabeli kezdő köztisztviselő fizetése 199 pengő, egy fővárosi óvónő fizetése pedig 290 pengő volt). Végül az anyagi hátteret a katolikus egyház, a kormány, a székesfőváros és a mágnások biztosították, és a költségvetés meg sem közelítette a 2 millió pengőt.
Horthy Miklós kormányzó fogadja Eugenio Pacelli bíborost, pápai legátust 1938. május 23-án a Keleti pályaudvaron (Fotó: FSZEK Budapest-képarchívum)
Noha a szervezéskor nyomatékosították, hogy elsődlegesek a spirituális célok, a magyar államiság és a kereszténység szoros kapcsolatának hangsúlyozása elkerülhetetlen volt. Továbbá szerették volna szemléltetni az állam és az egyház remek kapcsolatát is. Így lett a kongresszus fővédnöke Horthy Miklós kormányzó katolikus felesége, Purgly Magdolna.
Budapesten a felkészülés alatt restauráltak 14 katolikus templomot (köztük a Szent István-bazilikát), felújították azokat az utakat, amelyek egybeestek a körmenetek útvonalaival, átrendezték a Hősök terét (ekkor vesztette el a parkosított jellegét), illetve a lecsapolták a Városligeti-tavat, ahol a medence kitisztítása után padokat helyeztek el. De minek raktak padokat a tó medencéjébe?
Az Iparcsarnok épülete a Városligetben az Eucharisztikus Világkongresszus alkalmából feldíszítve 1938-ban (Fotó: Fortepan)
Az Eucharisztikus Kongresszus legfőbb helyszíne a Hősök tere volt, ezért is rendezték át: lekövezték, és Gábriel arkangyal oszlopa mögött felépítettek egy ideiglenes oltárt, ami a római Szent Péter-bazilika főoltárának pontos mása volt, illetve az emlékmű mögött felhúztak két ideiglenes harangtornyot is. Több százezer embert vártak a misékre, körmenetekre, szentségimádásokra, így nem lett volna elég a Hősök terére kirakni a padokat, a Városligeti-tó területére is szükség volt. De nemcsak a Hősök terén voltak változások: a főváros több pontján is a legkülönfélébb díszeket rakták ki.
Virágágyás a Krisztina téren a kongresszus alatt 1938-ban (Fotó: Fortepan)
Az ünnepségsorozat 1938. május 23-án vette kezdetét. Ezen a napon érkezett meg a 14 fős pápai küldöttség Eugenio Pacelli bíboros-államtitkár vezetésével. A vonat a Keleti pályaudvarra futott be, ahol uralkodóknak kijáró tiszteletadás fogadta a vendégeket: jelen volt a kormányzó, Imrédy Béla miniszterelnök, gróf Teleki Pál vallás- és közoktatásügyi miniszter, Hóman Bálint tárca nélküli miniszter, illetve a kormány több más tagja mellett a képviselőház és a felsőház elnökei és a honvédség főparancsnoka is.
Továbbá jelen volt a teljes magyar püspöki kar Serédi Jusztinián vezetésével és Szendy Károly, Budapest székesfőváros polgármestere is. Az üdvözlőbeszédek után az egyháziak a Mátyás-templomba mentek, ahol Montini helyettes államtitkár felolvasta XI. Piusz pápa brévéjét, ami Pacelli bíboros legátusi kinevezéséről szól. Ekkor még senki sem tudhatta, hogy két leendő pápa járt Budapesten, hiszen Eugenio Pacellit 1939-ben, Montinit pedig 1963-ban választották meg Róma püspökének (Pacelli a XII. Piusz, Montini a VI. Pál nevet vette fel).
Világító IHS-felirat a Gresham-palota előtt a Ferenc József (ma Széchenyi) téren 1938-ban (Fotó: Fortepan/Új Ember hetilap)
A Széchenyi István (Ferenc József) tér, háttérben a Gresham-palota. A felvétel az Eucharisztikus Világkongresszus idején készült 1938-ban (Fotó: Fortepan)
Másnap, május 24-én egy fogadást tartottak a pápai küldöttség tiszteletére, amelyen Pacelli bíboros szavai után Balla Sándor, egy százéves alföldi magyar felállt egy dobogóra, és a következőt mondta a legátusnak:
„Áldott, aki az Úr nevében jő, hozsanna a magasságban! – Ezt énekeli a magyar földdolgozó, sokat szenvedett népe. Így köszönti azt, aki a mi Urunk Jézus földi helytartójának, Szent Péter utódjának követségében jött mihozzánk. A mindennapi kenyérért verejtékező földmíves nép hűséges katolikus hitéhez. Hisszük és valljuk, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus jelen van a legméltóságosabb Oltáriszentségben, és ezt a kincset a Római Katolikus Egyházra bízta. De azt is hisszük és valljuk, hogy a földön szántott barázda, az elvetett mag, a mindennapi kenyérért csorduló verejtékünk közelebb visz minket a teremtő Istenhez, közelebb visz az Oltáriszentséghez. Jézus Krisztus azzal tüntetett ki minket, földmíves népet, hogy a mi kezünkből kikerülő kenyeret választotta palástjának. Erről a hitről teszünk itt tanúságot Szentséges Atyánk követe előtt. Ezt hoztam el a föld népének nevében. Fogadja ezt a hitvallásunkat, mint katolikus magyar lelkünk legdrágább ajándékát. Áldja meg a szentségi Jézus minden lépését! Dicsértessék az Úr Jézus Krisztus!”
A Hősök tere volt az Eucharisztikus Világkongresszus legfőbb helyszíne 1938-ban (Fotó: Fortepan)
1938. május 25-én szakadó esőben kezdtek el gyülekezni az emberek a Hősök terén. Nem látszott semmi esély arra, hogy jobb legyen az idő. Ám déltájt nemcsak elállt az eső, hanem kitisztult az ég, és kisütött a nap is. A gyülekező 200 ezer fős tömegben fel-felhangzott Jézus Krisztus neve. Közben elfoglalták helyeiket a Szépművészeti Múzeum lépcsőin kialakított páholyban az állam képviseletében érkezett vendégek, a Műcsarnok lépcsőin kialakított páholyban pedig a fővárosi vezetők és az egyháziak kaptak helyet.
Délután 5 órakor Budapest katolikus templomaiban egyszerre zúgott fel az összes harang, hírül adva országnak-világnak, hogy kezdetét vette a XXXIV. Eucharisztikus Világkongresszus. Ekkor indultak meg a katolikus főpapok a Vajdahunyad várából a Hősök terére. A nyitómisén Serédi Jusztinián a kongresszus mottójának választott „vinculum caritatis” (a szeretet köteléke) értelmét fejtegette.
Pacelli bíboros megáldja a Hősök terén összegyűlt híveket (Fotó: FSZEK Budapest-képarchívum)
Pacelli bíboros beszédében megemlékezett a magyar nemzet történelméről, illetve kiemelten foglalkozott Magyarországgal, amely szerinte a kereszténység védőbástyája volt, és az is maradt. Ez egy finom politikai üzenet volt, hiszen Magyarország akkoriban két istentelen, totalitárius diktatúra: az újpogány, náci Németország és az ateista Szovjetunió között feküdt. A legátus a következőket mondta:
„Az eucharisztikus Krisztussal ma is úgy bánnak, ahogyan bántak Krisztussal földi életében. Krisztus szenvedése Betlehemtől és a Golgotától az idők végezetéig tart. Ez a keresztény szív számára megpróbáltatást és szenvedést okozhat, de nem lehet akadálya hitének. Hol van ma Heródes és Pilátus? Hol van Néró, Dioklécián és Juliánus aposztata? Hol vannak az első századok keresztényüldözői? Porrá és hamuvá lettek a kereszténység ellenségei. A győztes: az Oltáriszentség Krisztusa! [...] Ő lesz a győztes továbbra is! Az istentagadás és istengyűlölet apostolai hiába akarják Krisztus művét, sőt nevét is száműzni az államból, a hívek szívéből. [...] Az Oltáriszentség az emberiség számára hitünk foglalata, a szentség iskolája. [...] A szentek példáján láthatjuk, milyen szoros kapcsolat van az Eucharisztia és az életszentség között. Szentekké kell lennünk az Oltáriszentség által!”
Fontos tudni, hogy a katolikus tanítás szerint az nem áldozhat, aki úgynevezett „halálos bűn” (tudja, hogy bűnt követ el, mégis elköveti) terhét cipeli. Ha áldozni szeretne, akkor bűneit meg kell gyónnia. A szervezők számítottak arra, hogy biztos lesznek olyan hívek, akik nem gyóntak, mégis a jeles alkalom miatt szeretnének áldozni. Így az Andrássy út két oldalán több tucat mobil gyóntatószéket állítottak fel, ahol mindig voltak papok. E papok között találhatjuk a későbbi esztergomi érseket, bíborost, az utolsó hercegprímást: Mindszenty Józsefet.
Mindszenty József gyóntat 1938-ban a kongresszus alatt (Fotó: Fortepan)
Május 26-án, áldozócsütörtökön a Hősök terén 150 000 elsőáldozó gyűlt össze hozzátartozóikkal együtt, hogy életükben először vegyék magukhoz az Oltáriszentséget. A meleg májusi napon 300 pap végezte az áldoztatást. Csütörtök este nem mindennapi körmenetben lehetett része a magyar fővárosnak. A menet a Szent István-bazilikából indult: legelől lovas rendőrök, utánuk egy honvéd díszszázad zenekarral. Őket követték a körmeneti kereszt alatt haladva a világi papok és szerzetesek, kezükben égő gyertyát tartva.
Nyomukban díszes baldachin, alatta Pacelli bíboros, aki kezében vitte a bazilika aranyozott szentségtartóját. A baldachin egyik oldalán haladt a Pázmány Péter Tudományegyetem (mai ELTE) tanácsa a rektorral, másik oldalán meg a fővárost képviselő polgármester. A baldachint követték a bíborosok, akiknek sorát Serédi Jusztinián zárta. A menet a Zrínyi utcán keresztül ért el az Eötvös térre, ahol kilenc kivilágított hajó várt rájuk. A hajós körmenet főhajója a Szent István gőzös volt. A menet indulását egy, a Gellért-hegyről felröppenő rakéta jelezte.
A hajós körmenet (Fotó: Fortepan/Új Ember hetilap)
A menet északnak indult, ahol megkerülték a Margit-szigetet, majd déli irányban a Horthy Miklós (a mai Petőfi) híd érintésével visszatértek az Eötvös térhez. Amikor a menet visszaért a bazilikába, a Gellért-hegyen tűzijáték kezdődött, majd a Citadellánál kigyulladt egy 50 méter magas kereszt.
A körmenet hajói és az 50 méter magas kereszt a Citadellánál (Fotó: Fortepan/Új Ember hetilap)
Másnap, május 27-én reggel 8-kor több ezer honvéd jelenlétében celebráltak szentmisét, majd este 150 000 férfi tartott szetségimádást a Hősök terén. A záró szentmisét május 29-én tartották, majd másnap kezdetét vette a Szent István-év.
A budapesti Eucharisztikus Kongresszuson 300 ezer budapesti mellett részt vett 250 ezer vidéki is, akik a kongresszus miatt utaztak el a fővárosba, illetve 25 ezer külföldi is. A legtöbb külföldi hívő Lengyelországból, illetve Olaszországból érkezett. Továbbá rengeteg magyar jött el az elszakított területekről is. A német katolikusok nem igazán tudták magukat képviselni, mivel Hitler megtiltotta nekik a kongresszuson való részvételt, illetve Ausztria megszállását követően ez a tilalom vonatkozott az osztrákokra is.
Összességében elmondható, hogy a XXXIV. Eucharisztikus Világkongresszus a két világháború közötti Magyarország egyik (ha nem a) legmeghatározóbb eseménye volt. Volumenét tekintve az 1896-os millenniummal vetekedett.
Nyitókép: A Lánchíd díszkivilágítással az Eucharisztikus Világkongresszus idején 1938-ban (Fotó: Fortepan)
Hozzászólások
Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!
Bejelentkezés Regisztráció