Idén ünnepeljük a 150. évfordulóját Pest, Buda, Óbuda és a Margit-sziget egyesítésének. A főváros, Budapest 1873-ban jóval kisebb területen feküdt, mint napjainkban: tíz kerületből állt. A kerek évforduló alkalomból sorra ismerkedünk meg e tíz kerület városházainak történetével.

Budát még a tatárjárás után, az 1240-es években alapította IV. Béla, a „második honalapító”. Eleinte nem önálló városnak szánták, hanem a pesti városi polgárok erősségének, egy esetleges újabb mongol támadás idejére. Ezért is hívták sokáig Budát „a pesti Újhegy várának” – ahogyan az Végh András cikkéből is kiderül, amely a Magyar Tudományos Akadémia budai Várral foglalkozó weboldalán található meg.

Ám az erősségből már IV. Béla alatt egy virágzó város fejlődött, amelynek déli végében a XIV. század folyamán egy királyi palota is épült . A szabad királyi városi rangot elnyerő Budának természetesen városházára is szüksége volt, amely a királyi palotától északra elterülő polgárváros középső területén, a Nagyboldogasszony-plébániatemplommal (közismertebb nevén a Mátyás-templommal) szemben helyezkedett el, éppúgy, mint a sokak által ismert későbbi városháza épülete (amely ma is áll a Szentháromság téren).

Szemben a Nagyboldogasszony-templom (a képen Szent István egyházaként), jobbra a budai városháza 1846-ban, Alt Rudolf grafikáján (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Buda 145 éves török megszállása, illetve az 1686. évi felszabadító ostrom rendkívül súlyos károkat okozott az épületállományban. A legtöbb ház helyrehozhatatlan sérüléseket szenvedett el. Köztük volt a városháza épülete is. Ezért is szólította fel 1688-ban a bécsi kamaraigazgatóság Buda vezetését, hogy keressen egy megfelelő helyet az új városháza létesítésére.

Ám az elhúzódó törökellenes felszabadító háborúk (illetve az abból következő krónikus pénzhiány) miatt csak 1702-ben tudtak hozzálátni az új városháza megépítéséhez a mai Szentháromság utca és a Tárnok utca által határolt telken. Az olasz barokk stílusjegyeit magán hordozó épület terveit az olasz Ceresola Venerio építész készítette el, aki tagja volt a budai városi tanácsnak és a császári udvarban is tevékenykedett. Szintén olasz volt a sarkon található zárerkély domborműveit elkészítő szobrász: Francesco Giuseppe Barbieri. Az új városházában a tanács az első ülését 1710. június 6-án tartotta.

Erdélyi Mór 1903-ban készült felvétele a régi budai városházáról (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Négy évvel az épület elkészülte után, 1714-ben Alamizsnás Szent János tiszteletére egy kápolnát alakítottak ki a városházán, amely fölé 1818-ban egy kis harang- és óratornyot emeltek, amelynek mind a mai napig meghatározó szerepe van az épület megjelenésében. A XVIII. század végére az Úri utcára néző szárny emeletráépítést kapott, amelyet Nepauer Mátyás tervezett. Nepauer figyelt arra, hogy egységes maradjon az épület megjelenése, így az új rész igazodott a már meglévőkhöz. Ugyanakkor az általa tervezett új zárt sarokerkély már rokokó díszítést kapott.

A régi budai városháza a Szentháromság tér felől 1896-ban Klösz György felvételén. Szemben a Szentháromság utca (Forrás: Fortepan/ Budapest Főváros Levéltára)

Az addig önálló városok 1873-as egyesítésével Buda megszűnt szabad királyi városnak lenni, és beolvadt az új fővárosba. Ez azt is jelentette, hogy a városi tanács is megszűnt, mivel létrejött a Székesfővárosi Közgyűlés. A régi budai városháza épületébe a tanács helyére Budapest I. kerületének elöljárósága költözött be, amelyik szervezetet leginkább a modern helyi önkormányzatokhoz lehetne hasonlítani, annyi különbséggel, hogy az elöljáróságok elsősorban a Székesfővárosi Tanács döntéseinek, határozatainak végrehajtói voltak a kerületekben.

Az első világháborút lezáró trianoni békediktátummal az elszakított területeken számos meghatározó magyar műemlék is idegen országok fennhatósága alá került. Ezek elvesztése döbbentette rá a korabeli magyarországi közvéleményt az új határokon belül maradt műemlékek fontosságára. Budapesten is egyre nagyobb volt az igény egy olyan múzeum létrehozására, amely a főváros múltját hivatott bemutatni.

Noha már évtizedekkel korábban, 1887-ben létrejött a Fővárosi Múzeum, értékes gyűjteményei több helyen voltak kiállítva. Ezt megoldandó az 1930-as években tervek születtek a Szentháromság téren álló régi budai városháza átalakítására, hogy a Fővárosi Múzeum gyűjteményét egy helyen lehessen bemutatni. Ám az elképzelésből semmi sem lett.

Budapest 1944–1945-ös ostromában a budai Vár a harcok egyik központja volt, így a régi budai városháza is súlyos károkat szenvedett. A kiépülő új hatalom 1945-ben úgy döntött, hogy a helyreállítás után az épületben helyezik el a Fővárosi Múzeumot. Ezért a kerületi vezetőségnek új otthon után kellett nézni, amit a Krisztinavárosban talált meg.

A Szociális Missziótársulat Központi Székházának homlokzatának terve az 1928-ban megjelent A 20 éves Szociális Missziótársulat: 1908–1928 című kiadványban (Forrás: MEK OSZK)

A múlt századfordulón népszerű keresztényszociális elméletek is közrejátszottak abban, hogy Farkas Edith – aki nemesi család gyermekeként született és már egészen fiatalon szociálisan érzékenynek ismerték – 1908-ban létrehozta a Szociális Missziótársulatot. Ez egy katolikus női szerzetesrend volt, amelynek célja többek között a szociálisan rászorultak támogatása, a gyermek- és ifjúságvédelem, valamint a nevelés. Az első központjukat még Szikszón hozták létre, ám a nagylelkű támogatóknak köszönhetően gyorsan tudtak terjeszkedni.

Budapesten, a Krisztina körút 125–127. szám alatt (ma Krisztina körút 61/A) tudták berendezni a székházukat, amelyet 1926-ban bővítettek ki, hiszen nemcsak az igazgatási helyiségek voltak itt, hanem tantermek, kápolna és varroda is helyet kaptak az épületben – ahogyan az a Szociális Missziótársulat húszéves évfordulójára megjelent kiadványban is olvasható.

A második világháborút követően a kiépülő kommunista diktatúra 1948-ban erőszakkal feloszlatta a szerzetesrendeket, az épületeiket, intézményeiket pedig államosították. Így a Szociális Missziótársulat székházát is elvették, amelybe az I. kerület vezetése költözött. Itt működött a kerületi tanács, majd az 1990-es rendszerváltás után egy ideig, 1998-ig a kerületi önkormányzat is. Ugyanis a rendszerváltozást követően – ahogyan arról a Magyar Nemzet 1999. február 27-én megjelent számában is olvashatunk – az 1991. évi XXXII. törvény értelmében az egyházak és az egyházi intézmények (így az újjáalakuló Szociális Missziótársulat) visszaigényelhette a korábban erőszakkal államosított ingatlanjaikat. 

A Szociális Missziótársulat székháza napjainkban. Itt működött a második világháború után az I. Kerületi Tanács, majd a rendszerváltás után a kerületi önkormányzat is, egészen 1998-ig (Fotó: Google Maps)

Ezért az I. Kerületi Önkormányzatnak is új otthon után kellett néznie. A választás ismét egy olyan épületre esett, amely a budai Várban áll. A Kapisztrán tér 1. szám alatt álló kétemeletes, klasszicista stílusú házat feltehetően Kimnach Lajos építőmester építhette saját célra 1835-ben – ahogyan erre Fónagy Zoltán is felhívja a figyelmet a Magyar Tudományos Akadémia budai várral foglalkozó weboldalán megjelent írásában.

Az épületet 1855-ben a Kincstár megvette az örökösöktől, majd Ámon József tervei alapján 1876-ban átépítették a Magyar Királyi Állami Nyomda számára, amely államigazgatási és katonai megrendeléseket teljesített. Az Ámon-féle átépítés eredménye az épület északi szárnya is, amelyet a XIX: század végén vasszerkezetű csarnokká alakítottak át. A Budapest ostromában szerzett sérüléseket 1949-re tudták teljesen kijavítani.

Az Állami Nyomda épülete 1965-ben (Forrás: Fortepan/ Képszám: 252091)

Az 1990-es évek elejére az Állami Nyomda egyre inkább kinőtte a Kapisztrán tér 1. szám alatti épületet, így 1993-ban kiköltöztek onnan. Ez pont jól jött az I. Kerületi Önkormányzatnak, hiszen az addig városházaként funkcionáló krisztinavárosi épületet vissza kellett szolgáltatniuk jogos tulajdonosaiknak. Így egy alapos átalakítást és helyreállítást követően 1998-ban vehette birtokba az I. Kerületi Önkormányzat az új városházát.

Az I. kerületi városháza napjainkban (Forrás: Budavári Önkormányzat Facebook-oldala)

 Az átépítési munkálatok keretében visszabontották a korábbi toldalékokat, a földszinten helyreállították az eredeti festéseket, valamint az udvart (amelyet korábban födémmel fedtek be és többszintes ipari helyiségként használtak) üvegtetővel fedtek be, amely így hangulatos aulává változott. Ahogyan az Román Andrásnak a Műemlékvédelem című folyóirat 1998. évi 4. számában megjelent kritikájában is olvasható: az új városházán számos képzőművészeti alkotással is találkozhatunk.

Ilyen többek között a századfordulón lebontott régi pesti városháza homlokzatának négy szobra, amelyet addig egy kőtárban őriztek. De megemlíthetjük még Iványi Grünwald Béla vagy Vágó László nagy méretű festményeit vagy a Szentháromság téren álló pestisoszlop eredeti reliefjeit is. Az I. kerület számára az 1998-as átalakítás óta a Kapisztrán téri műemlék épület szolgál városházaként.

Nyitókép: Az I. kerületi városháza (Forrás: budavar.hu)