Buda a töröktől való visszafoglalása után nagyrészt romokban hevert, a Nagyboldogasszony-templommal szemben lévő középkori lakóházak is elpusztultak. Mikor 1688-ban a város vezetése utasítást kapott a bécsi kamaraigazgatóságtól, hogy keressen megfelelő helyszínt egy új városháza létesítésére, választásuk azokra a telkekre esett, melyek a mai Szentháromság és Tárnok utcák sarkán fekszenek. A középkorban ez a terület egyébként öt telekre oszlott, és mindegyiken állt egy-egy lakóház is.

Az építkezés azonban anyagiak hiányában késett, és csupán 1702-ben indult meg. A terveket Ceresola Venerio olasz, de a császári udvarban is tevékenykedő építész készítette, aki egyébként a budai városi tanács tagja is volt. Származása magyarázza a homlokzat olasz barokk stílusát, de a jellegzetes zárt erkély domborműveit is egy honfitársa, Francesco Giuseppe Barbieri szobrász mintázta meg. Az elkészült városházában az első ülést 1710. június 6-án tartották.

A Vár helyszínrajza a XVIII. század végén, a városháza épülete 76-os számmal a kép alján (Forrás: hungaricana.hu)

Az épületben 1714-ben egy kis kápolnát alakítottak ki Alamizsnás Szent János tiszteletére, amely fölé 1818-ban emelték azt a kis harang- és óratornyot, amely ma is látható. A XVIII. század második felére a sokasodó feladatok miatt bővíteni kellett a városházát, amit emeletráépítéssel oldottak meg: az Úri utcára néző szárny ugyanis addig földszintes volt, csupán 1774-re került rá az emelet, melynek terveit Nepauer Mátyás készítette. Figyelt arra, hogy egységes kép alakuljon ki, ezért az ablakformák a meglévőket követték, valamint az új sarokra is hasonló zárt erkélyt helyezett, bár azt rokokó díszítéssel látta el. Az új emeletre vezető széles lépcsőház délről csatlakozott az U alaprajzú épület közepéhez, és rokokó díszítést kapott.

A végleges formáját elnyerő városháza végül egy évszázadig látta el eredeti célját, Buda, Óbuda és Pest 1873-as egyesítésekor ugyanis a Duna túlpartjára költözött a hivatal. Az épületet ezután Budapest I. kerületének Elöljárósága használta, és az új funkció érdekében át is alakították. Ez az intézmény tulajdonképpen a mai önkormányzatnak feleltethető meg, habár a XIX. században még nem rendelkeztek széles jogkörrel, gyakorlatilag csak a Fővárosi Közgyűlés végrehajtóiként működtek. Az elöljáró munkáját a kerületi polgárok által választott esküdtek (képviselők) segítették.

A régi budai városháza 1896-ban (Forrás: Fortepan/Budapest Főváros Levéltára, Klösz György fényképei. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.07.008)

A trianoni békediktátum után műemlékeink nagy részének elvesztése sokakat ráébresztett a történelmi épületeink fokozottabb megbecsülésére. A kultusztárca legfőbb célkitűzése ekkor az ország kulturális felemelése volt: ha már területileg, gazdaságilag nem lehetünk nagyok, legyünk azok tudásban és műveltségben. Nemzetünk múltjának emblematikus helyszíneként a budai Vár is a figyelem középpontjába került, és igény mutatkozott egy, a város történelmét bemutató múzeumra is, mely megerősítheti nemzeti öntudatunkat.

A Fővárosi Múzeum gondolata valójában már 1887-ben felvetődött, de végül csak 1899-ben jött létre az intézmény. Székhelyét ekkor a Városligetben, az 1885-ös Országos Kiállítás Képzőművészeti csarnokában határozták meg, mely ma a Millennium Háza nevet viseli. A Főváros birtokában ettől függetlenül már korábban is voltak különböző műalkotások: a hivatali helyiségek falain festmények függtek, valamint 1895-ben a frissen helyreállított budavári Nagyboldogasszony-templom eredeti kőfaragványai is hozzá kerültek.

A Fővárosi Múzeum első épülete a Városligetben (Forrás: Fortepan/Képszám: 31748)

Ez a gyűjtemény 1902-ben a budai domonkos kolostor ásatása során előkerült kőtöredékkel bővült, melyeket azonban nem a Városligetben, hanem a Halászbástya északi tornyában helyeztek el. Ide szállították a királyi palota Hauszmann Alajos tervezte átépítése során talált kőemlékeket, csakúgy mint az Óbudáról és a budaszentlőrinci pálos kolostor területéről származó emlékeket. A lapidarium – vagyis kőtár –1932-ben nyílt meg a közönség előtt a toronyban, valamint a hozzá csatlakozó folyosószakaszban. A következő évben pedig már a múzeum részeként működő Fővárosi Képtár is fogadott látogatókat újonnan elfoglalt épületében, a belvárosi Károlyi-palotában.

A kőtár a Halászbástya északi tornyában nyílt meg (Forrás: Fortepan/Képszám: 148222)

Az intézmény tehát csodás gyűjteményéhez képest méltatlanul, több részre széttagolva működött. A helyzet Budapest történetének egyik legjobb ismerőjét, dr. Lechner Jenő építőművészt is zavarta, aki 1928-ban még csak a sajtóban adott hangot véleményének, majd 1931-ben Ripka Ferenc polgármesterhez fordult javaslatával, hogy vagy a Károlyi-palotát vagy a budavári elöljárósági palotát fontos lenne megszerezni a múzeum céljára. Mivel előbbi szűkösnek bizonyult – hiszen csak a Képtár anyaga fért el benne – a későbbiekben már csak az utóbbi jöhetett számításba, Lechner véleménye szerint.

Az viszont annál inkább alkalmasnak tűnt, mivel önmaga is megtestesítette a város történelmét: középkori alapokon nyugodott, de a barokk időszakában építették, és a XVIII. század második felének építészeti nyomait is magán viselte. Ráadásul bizonyos muzeális jelleggel is bírt már, hiszen az egykori kápolnájában őrizték Alamizsnás Szent János pátriárka ereklyéit is. Lechner Jenő 1937-ben vette elő újra az átalakítás ügyét, és ekkor már konkrét terveket is készített. Mindenekelőtt az elöljáróságot a Krisztinavárosba helyezte volna át, hogy a budavári épület szabaddá váljon.

Helyszínrajz a Tárnok utca háztömbjeivel (Forrás: Budapesti Történeti Múzeum Kiscelli Múzeuma)

Azzal kapcsolatban pedig városrendezési léptékű elgondolásai voltak: a Szentháromság utcától az Anna utcáig egyetlen épületcsoporttá formálta volna a háztömböt – megszüntetve a keskeny Balta közt –, valamint a Tárnok utcára néző és a XIX. század végén egymás mellett emelt két kétemeletes bérház helyére a régi városházához jobban illeszkedő épületcsoportot épített volna. Azok lépcsőházát összekötötte volna a már említett díszes, rokokó lépcsőházzal, mert így szerinte egy monumentális belső tér jöhetne létre.

A múzeumot úgy rendezte volna be az épületben, hogy a Szentháromság utcai főbejárattól balra eső – a Tárnok utcára néző – régi szárnyban az igazgatóság, a könyvtár, egy dolgozóterem és egy raktár kapott volna helyet, a főváros történetének bemutatása pedig attól jobbra indult volna. A látogatók először a tágas lapidáriumba léphettek volna, amit az ókori emlékek több, kisebb helyiségben kiállított anyaga követ. Ezután Óbuda, a Margit-sziget, Pest és Budavára története következett volna.

Lechner Jenő elképzelése a múzeum kiállításáról (Forrás: Budapesti Történeti Múzeum Kiscelli Múzeuma)

A hátsó melléklépcsőn felsétálva az emeleten Mátyás király korával folytatódott volna a kiállítás, amit a török hódoltság és I. Lipót császár uralkodásának időszaka követett volna. A barokk művészet egy kisebb termet kapott ebben az elképzelésben, József nádor kora (a XIX. század első fele) viszont jóval nagyobbat. Lechner Jenő ez utóbbinak volt az igazi szakértője, így a felosztáson nem kell csodálkoznunk. A Tárnok utcai szárnyban, a zárt erkély mögötti egykori tanácsteremben a szabadságharc időszakát mutatta volna be, majd két kisebb terem érintésével a látogatók a díszlépcsőházon keresztül térhettek volna vissza a földszintre.

Az elöljárósági épület és a szomszéd bérházak is súlyosan megsérültek az ostrom idején (Forrás: Fortepan/Képszám: 9806)

A gondos tervezgetés ellenére az elöljáróság a második világháború végéig nem hagyta el a régi városházát, így a múzeum beköltözése is lehetetlenné vált. A világégés után Buda romos épületeiből nagy számban kerültek elő érdekes középkori kőfaragványok, amelyek szintén a Fővárosi Múzeum gyűjteményét gyarapították. Így már elkerülhetetlenné vált egy nagyobb önálló épület kirendelése, és az 1945-ben berendezkedő új hatalom a régi városháza mellett döntött.

Sajnos ez is súlyosan megsérült az ostrom idején (tetőzete beszakadt, az Úri utcai szárnya leomlott), de néhány emeleti termében mégis sikerült elhelyezni a múzeum irodáját és raktárait. Az épületet teljesen csak 1952 decemberére állították helyre: új kapuszárnyakat készítettek, az ablakok kőkereteit és a leomlott nyugati sarokerkély köveit részben újra kellett faragni. Ezt követően viszont már fogadhatott látogatókat, így emeleti tereiben meg is nyílt A  budai Vár című állandó kiállítás, mely a háborút követő ásatások legszebb leleteit mutatta be.

Az épületet legutóbb 2014–2018 között újították fel (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Az intézmény 1951-ben vette fel a Budapesti Történeti Múzeum nevet, 1967-ben pedig beköltözött a királyi palota frissen helyreállított déli szárnyába, ahol napjainkban is megtalálható. A régi városházát a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézete foglalta el, mely 1992-ig használta. Ezt követően a Collegium Budapest nevű felsőfokú oktatási intézmény vette birtokba, 2014-ben pedig a Magyar Nemzeti Bank által működtetett Pallas Athéné Domus Sapientiae Alapítványé lett (ma Pallas Athéne Domus Meriti Alapítvány), amely 2018-ra gondosan fel is újította.

A nyitóképen: A régi budai városháza (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)