Halászbástya
Koponyák a Halászbástya alatt – Az elfeledett Szent Mihály-kápolna
2022. szeptember 13. 14:30
A XIX. század utolsó éveiben, a Halászbástya alapozását megelőző munkák során egy koponyákat rejtő üreg bukkant elő a föld alól, amelyre Schulek Frigyes építész a Vár egyik régi kazamatájaként hivatkozott. Ám sejthette eredeti funkcióját, mert megőrzésre érdemesnek ítélte, de a hely ezután ismét feledésbe merült, hogy a XX. század derekán megint rátaláljanak: immár a középkori Szent Mihály-kápolnaként azonosítva a helyet, amely 1997 óta a Halászbástya egyik legérdekesebb részletét jelenti.
Egy jó fekvésű műemlék hasznosítása – A régi budai városháza története
2022. április 18. 11:00
Buda egyik legrégibb épülete a Szentháromság tér sarkán álló egykori városháza. Fennállásának nagy részében, közel két évszázadon keresztül eredeti funkciójának megfelelően használta a város vezetése, az utóbbi 150 évben azonban többször váltották egymást a tulajdonosai, és egymástól teljesen eltérő tevékenységeket folytattak a falai között.
Egy elrejtett kis utca a Várban – 85 éves a Babits Mihály sétány
2021. november 17. 16:30
A Babits Mihály sétány Budapest egyik legromantikusabb utcácskája. A budai várfal mentén halad, és noha a közelben óriási a turistaforgalom, erre a viszonylag eldugott területre meglehetősen kevesen tévednek. Pedig az 1930-as években éppen azért hozták létre, mert onnan varázslatos panoráma nyílt az egész városra, és azt remélték, ez cukorként vonzza majd a külföldi látogatókat.
Megkoszorúzták Hunyadi János I. kerületi szobrát
2020. július 23. 16:00
Koszorúzást tartottak aI. I. kerületben, Hunyadi János szobránál az 1456. július 22-i nándorfehérvári diadal emléknapján. A világraszóló győzelem után a török terjeszkedést évtizedekre sikerült megállítani.
Álmos és Előd elveszettnek hitt szobrát találták meg a Várban – A Halászbástyán álltak egykor a vezérek
2020. január 28. 13:00
Elveszettnek hitt műalkotások kerültek elő a budai Várban, a Dísz tér 2. alatti egykori Külügyminisztérium pincéjének feltárásakor. Megtalálták azokat az Álmos és Előd vezéreket mintázó, több mint 100 éves eredeti szobrokat, melyek egykor a Halászbástya északi főtornyát díszítették, valamint számos érdekes épületmaradványra is rábukkantak.
Lesz-e még toronyzene a Mátyás-templom tornyán? – Egy budai hagyomány nyomában
2020. január 26. 9:00
Először a torony nyugat felé eső erkélyén, azután Pest felé, a Halászbástya felőli erkélyen is előadták egykor a Mátyás-templom tornyából a toronyzenét jeles alkalmakkor. Többnyire régi magyar egyházi énekek, de olykor a Himnusz és a Szózat is elhangzottak a templom tornyának erkélyéről az 1896-os millenniumot követő évtizedekben.
A csodaszarvas rejtélye – Hová tűnt a gyönyörű díszkút?
2020. január 8. 10:00
Mint Arany János Rege a csodaszarvasról című versében a szarvasgímet meglelni Hunornak és Magyarnak, körülbelül olyan nehéz a mai kutatónak Markup Béla Csodaszarvas díszkútjának történetét felkutatni. A Műcsarnokban kiállított kútszobrot 1932-ben vásárolta meg a főváros. Felállításának helyéül később a Halászbástyát jelölték ki, sajnos azonban nem akadtunk nyomára itt készült fényképnek a szoborról.
Aki Buda látképét meghatározta – Száz éve hunyt el Schulek Frigyes, a műemlékvédő építész
2019. november 18. 9:00
Száz évvel ezelőtt, 1919-ben számos nagy alakját vesztette el a magyar tudományos, irodalmi és művészeti élet. Csak hogy néhányat említsünk: Ady Endre, Eötvös Loránd, Csontváry Kosztka Tivadar, Szemere Miklós, Hopp Ferenc. És 100 éve, 1919. szeptember 5-én hunyt el Schulek Frigyes egyetemi tanár is, az eklektikus építészet és a műemlékvédelem jelentős képviselője, mérnök és restaurátor. Nevéhez olyan emblematikus, Budapest városképét meghatározó épületek kötődnek, mint a Mátyás-templom, a Halászbástya és a János-hegyi Erzsébet-kilátó.
Felépítették a Halászbástya monumentális kartonmását a Szabadság téren
2019. október 15. 7:30
Olivier Grossetete francia képzőművész a Halászbástya monumentális kartonmását építette fel a városlakók segítségével a Szabadság téren.
Ismét a legjobbak között a magyar főváros
2019. július 16. 9:00
Az európai városok közötti turisztikai versenyben Budapest a legjobbak között teljesített az elmúlt évben a vendégforgalmi adatok alapján. A különleges természeti adottságok mellett a művészettel és történelemmel kapcsolatos látnivalók, programok is növelik a „Budapest-élményt” az ide látogatók számára.
Újra régi fényében látható Szent István szobra
2017. június 19. 15:40
A budai Vár kiemelt helyén, a Mátyás-templom és a Halászbástya között áll Szent István szobra, amelynek domborművei felújításon estek át.
Helyükre kerültek a kővitézek másolatai a Halászbástyán
2017. március 5. 19:12
Az eredeti vitézek védett helyre kerültek, a másolataik viszont immár a Halászbástyán láthatók.
Elkészült a felújított Halászbástya
2017. január 14. 21:20
Két részleges felújításon esett át a Halászbástya, a második ütemmel nemrég készült el a Budavári Önkormányzat. Ottjártunkkor már újból teljes egészében használhatták a turisták a kilátóteraszokat.
Restaurálják a Halászbástyát
2016. október 16. 13:39
December közepére fejeződik be a Halászbástya felújítása – értesült a pestbuda.hu. A Budavári Önkormányzat a munkálatokat úgy időzítette, hogy a turizmust a lehető legkisebb mértékben zavarják. A rekonstrukció jelenleg a műemlék déli bástyáin zajlik, ottjártunkkor is rengetegen csodálták meg a városra páratlan kilátást nyújtó műemléket.
További cikkeink
Kísérleti jegyértékesítés a 15-ös buszon
Kísérletképpen 60 éve, 1964. december 14-én új jegyértékesítést vezettek be a 15-ös autóbuszon, a vonaljegyet, amit nem a kalauztól kellett megvenni, hanem az árát, 1 forintot egy perselybe kellett berakni. A kísérlettel egyrészt a kalauzhiányt próbálták enyhíteni, másrészt a kaotikus budapesti jegyrendszer átalakítását készítették elő.
Építési engedélyt kapott a Hőgyes–Schöpf-Merei Gyógyszerkutató Központ kialakítása
A IX. kerületi Hőgyes Endre 5. szám alatti Gyógyszerészeti Intézet és a Bakáts téren lévő egykori Schöpf-Merei Kórház épületének felújításával és bővítésével létrejön egy intézmény, mely az oktatást, a kutatást, valamint a gyógyszergyártást szolgálja majd. A munkálatok során helyreállítják a történelmi épületek homlokzatait is.
Idén is karácsonyi díszkivilágítást kap a Megyeri híd
December 20–26. között esténként a Megyeri híd 100 méter magas karácsonyfává változik. Mindkét pilonra, annak budai és pesti oldalára is csillagcsúcsdísz kerül, továbbá a pilonok középső, üveges részén speciális díszfényeket is kihelyeznek.