Budapestre figyel a világ – Megkezdődött az eucharisztikus kongresszus

A cikk angolnyelvű változata: The world is watching Budapest - The Eucharistic Congress has begun

2021. szeptember 6. 9:00

Budapest immár második alkalommal ad otthont a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusnak. A kiemelt helyszínek – Hősök tere, Hungexpo, Szent István-bazilika, Kossuth tér, Zeneakadémia – mellett a város több pontján is lesznek programok, koncertek, színpadi bemutatók.

Harangszó jelezte szeptember 5-én a Hősök terén az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus kezdetét. Az ünnepélyes megnyitón és szentmisén a külföldi és hazai egyházi és világi méltóságok mellett nagyon sok érdeklődő is részt vett. Az MTI tudósítása szerint a résztvevők teljesen megtöltötték a Hősök terét, az Andrássy úton pedig a Bajza utcáig álltak. 

Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus nyitóünnepsége a Hősök terén (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

A kongresszus másik kiemelt helyszíne a Hungexpo területe, ahol délelőttönként többek között közös imádságot, katekézist és szekcióüléseket tartanak. A kőbányai vásárváros történetéről korábban már részletesen beszámoltunk.

Számos program várja az érdeklődőket a Szent István-bazilikában és a templom előtti téren is, ahol több egyházmegye, szakrális kiállító mutatja be tevékenységét, illetve koncerteket is szerveznek. Úgynevezett missziós színpadokat állítanak fel a Széll Kálmán téren és az Örs vezér terén, ahol hétköznaponként kora délutántól estig koncertek, tanúságtételek, evangelizációs darabok várják az arra járókat. Kiemelt helyszín a Belvárosi-templom is.

A kongresszus egyik kiemelt helyszíne a Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A Belvárosi-plébánaitemplomot a közelmúltban felújították (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A kongresszus szerdai napján plébániai szentmiséket tartanak több budapesti templomban, így a vízivárosi Szent Anna-templomban, a Szervita-templomban, a Rózsák terén álló Árpád-házi Szent Erzsébet-plébániatemplomban, a gazdagréti Szent Angyalok-templomban, a XI. kerületi Szent Imre-templomban, a Városmajori Jézus Szíve-templomban, Angyalföldön, a Szent László-templomban és Józsefvárosban, a Magyarok Nagyasszonya-templomban.  A Szent István-bazilikában bizánci rítusú isteni szent liturgia lesz a kongresszus alkalmából.

A Rózsák terei templomban szentmisét tartanak a kongresszus idején (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A vízivárosi Szent Anna-templomban is készülnek az ünnepi eseményre (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu) 

Szombaton a Margitszigetre várják az érdeklődőket, ahol családi napot rendeznek, majd délután a Kossuth téren szentmisét és eucharisztikus, gyertyás körmenetet rendeznek. Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus záróeseménye a Hősök  terén lesz szeptember 12-én; az ünnepi zárómisén Ferenc pápa is részt vesz.

A világkongresszus záróeseményét a Hősök terén rendezik meg, a szentmisét Ferenc pápa mutatja be (Fotó:Both Balázs/pestbuda.hu)

Nyitókép: Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus megnyitója a Hősök terén (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt) 

Összesen 3 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
időrendben | fordított időrendben | értékelés szerint


Kiváló alkalom lett volna, hogy bejelentsék a Regnum Marianum templom rekonstrukcióját.

Válaszok:
persona | 2021. szeptember 7. 05:01

Errol szo sincs. Templomot egyebkent is csak egyhaz epithet, az ingatlan viszont nem egyhazi tulajdonban van. Sem a kormany sem a fovaros sem az egyhaz nem szamol ilyen tervekkel.


Ezért írtam feltételes módban. Sajnos én sem tudok konkrét tervekről. Szerintem szép gesztus lett volna.



Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!

Felhasználónév:
Jelszó:

Regisztráció | Elfelejtett jelszó