Fiumei út
A török nyelvvel, kultúrával, történelemmel foglalkozó magyar tudósok sírjait újították fel
2024. június 19. 13:00
A magyar–török kulturális évad tiszteletére a Nemzeti Örökség Intézete védett, török vonatkozású sírokat újított fel. A hat síremlék Vámbéry Ármin orientalistáé, Szakály Ferenc történészé, valamint Gombocz Zoltán, Ligeti Lajos, Kunos Ignác és Németh Gyula nyelvészé.
Emlékmű készül Buda bevételének 175. évfordulójára a Fiumei úti sírkertben
2024. február 1. 12:30
Nagyszabású ünnepséget tartottak Görgei Artúr honvéd tábornok születésének 206. évfordulóján a Fiumei Úti Nemzeti Sírkertben. A kitüntetett figyelem idén annak is szól, hogy ebben az évben emlékezünk meg az 1849-es szabadságharc sikereinek és tragikus elbukásának 175. évfordulójáról. Az ünnepségen bejelentették, hogy májusban, Görgei legnagyobb haditettének, Buda bevételének 175. évfordulóján emlékművet avatnak a temetőben a honvédsereg fővezérének végső nyughelye közelében.
Az elődök emlékének adózva – Az épített örökség nagyjai a Nemzeti Sírkertben
2023. december 16. 10:00
A magyar építészet napja alkalmából december 16-án jeles díjakat adnak át a Pesti Vigadóban, melyeket az építészet, a tájépítészet, a műemlékvédelem és a régészet területén tevékenykedő szakemberek kapnak. Ennek apropóján felidézzük néhány, e szakmákban érdemeket szerzett személyiség emlékét, és képzeletben ellátogatunk a Fiumei Úti Nemzeti Sírkertben lévő sírjukhoz is.
Az államosításkor kerültek Klösz György fotói a levéltárba
2023. szeptember 15. 20:00
A Klösz György és fia által alapított fényképészeti vállalatot 1948-ban államosították, ezt követően került a levéltárba az az általa készített 1100 fotó, amely Budapestet és a főváros eseményeit örökítette meg. Ez is elhangzott a Fiumei úti sírkertben a fotográfus síremlékénél, amelyet halálának 110. évfordulója alkalmából újítottak fel.
Felújították március 15-e vértanújának síremlékét a Fiumei úti sírkertben
2021. március 13. 14:00
A nemzeti ünnep alkalmából a Nemzeti Örökség Intézete felújította Forinyák Gézának, március 15-e vértanújának Fiumei úti sírkertben található síremlékét. Forinyák Géza joghallgató az 1860. március 15-i tüntetésen a katonaság rohama során halálos sebesülést szenvedett, 1860. április 4-i temetése, amelyen közel ötvenezren vettek részt, a nemzeti összetartozás melletti, a hatalom elleni demonstrációvá vált.
Ötven éve bontották le az OTI-székház tornyát
2019. július 30. 10:00
Tudta, hogy Budapest ikonikus magas épületét, „felhőkarcolóját” 50 évvel ezelőtt bontották vissza? A Fiumei út 19. szám alatti OTI-székház Komor Marcell és Jakab Dezső tervei alapján 1912–1913-ban készült el, majd 1929-ben bővítették, többek között a tulipános pártázattal díszített 73 méter magas, 18 emeletes toronnyal. Biztonsági megfontolásokkal indokolták 1969-ben a torony bontását, mivel a szerkezet bauxitbetonból épült.
Kultúrtörténeti séták a Fiumei úti sírkertben
2016. június 23. 21:00
Előadásokkal, drámajátékkal és kultúrtörténeti sétákkal várják az érdeklődőket a Múzeumok Éjszakáján a Fiumei úti sírkertben.
További cikkeink
Kísérleti jegyértékesítés a 15-ös buszon
Kísérletképpen 60 éve, 1964. december 14-én új jegyértékesítést vezettek be a 15-ös autóbuszon, a vonaljegyet, amit nem a kalauztól kellett megvenni, hanem az árát, 1 forintot egy perselybe kellett berakni. A kísérlettel egyrészt a kalauzhiányt próbálták enyhíteni, másrészt a kaotikus budapesti jegyrendszer átalakítását készítették elő.
Építési engedélyt kapott a Hőgyes–Schöpf-Merei Gyógyszerkutató Központ kialakítása
A IX. kerületi Hőgyes Endre 5. szám alatti Gyógyszerészeti Intézet és a Bakáts téren lévő egykori Schöpf-Merei Kórház épületének felújításával és bővítésével létrejön egy intézmény, mely az oktatást, a kutatást, valamint a gyógyszergyártást szolgálja majd. A munkálatok során helyreállítják a történelmi épületek homlokzatait is.
Idén is karácsonyi díszkivilágítást kap a Megyeri híd
December 20–26. között esténként a Megyeri híd 100 méter magas karácsonyfává változik. Mindkét pilonra, annak budai és pesti oldalára is csillagcsúcsdísz kerül, továbbá a pilonok középső, üveges részén speciális díszfényeket is kihelyeznek.