I. Ferenc

TK_GR_10716_Nr001_1.jpg Az 1825-ös pozsonyi országgyűlést összehívó I. Ferencet Budán koronázták magyar királlyá II. József 1784-ben Bécsbe szállíttatta a magyar koronát, amit a halálakor, 1790 februárjában diadalmenetben hoztak a magyarok Budára, és a továbbiakban a budai Várban őrizték. Budán koronázták magyar királlyá I. Ferencet 1792-ben, ezzel Esztergom, Székesfehérvár, Pozsony és Sopron után Buda a koronázóvárosok sorába lépett.
A legmagyarabb Habsburg 225 éve költözött Budára Több mint 50 évig volt Magyarország nádora. Amikor Firenzében nevelkedett, még nem gondolhatta, hogy egyszer a legmagyarabb Habsburgnak nevezik. József nádor csak 19 éves volt, amikor 225 évvel ezelőtt ünnepélyes keretek között bevonult a magyar fővárosba. Itt rendezte be az életét, itt élt feleségeivel, gyermekeivel, itt halt meg, földi maradványai ma is a Budavári Palota kriptájában találhatók. Népszerűségét annak köszönheti, hogy kiemelt figyelmet fordított Buda és Pest felvirágoztatására.
A magyarok temploma volt – Hetven éve kezdték meg a Mária Magdolna-templom bontását Ma már csak a Magdolna-torony és a mellette lévő romkert tanúskodik a Várnegyedben arról, hogy a Kapisztrán téren egykor egy fontos templom állt. Története folyamán hosszú ideig a magyarok temploma volt, a török idők alatt órás mecset lett belőle. Tanúja volt I. Ferenc király koronázásának, és hosszú ideig helyőrségi templomként működött. Megmenthető lett volna a háború után, de politikai döntés született az elbontásáról.
Véres kivégzőhely volt egykor, ma kellemes sétatér – 225 éve fejezték le Budán Martinovicsékat A Vérmező név nem ébreszt kellemes emlékeket az emberben, s valóban, a főváros egyik népszerű közparkja egykor véres események színhelye volt: itt hajtották végre „nyakazással” Martinovics Ignácon és társain a halálos ítéletet. A terület eredetileg katonai célokat szolgált, és repülőtérként is használták. A II. világháborút követően a Vár építési romjaival töltötték fel, parkosították, fákat, bokrokat ültettek ide, így nyerte el ma ismert képét.

További cikkeink