Jung József
Egy torony vagy kettő? – Hazánk legnagyobb ortodox templomát 220 éve szentelték fel
2021. augusztus 15. 19:30
Egy-egy templom tornyának mindig különleges jelentősége van. Fontos része a városképnek, segíti a tájékozódást, és természetesen jelzés a közösségnek is. A Petőfi téren álló görögkeleti Nagyboldogasszony-templom tornya, illetve tornyai nem pusztán a városképet határozzák meg, de egyben a 220 éves templom történetében is egyfajta irányjelzők.
Az 1870-es években Pesten templomtornyok és gyárkémények versenyeztek egymással
2021. július 2. 9:30
Pest gazdasági fejlődését jól mutatták az 1870-es években városszerte megjelenő gyárkémények, kürtők. Ugyanakkor a város rangjának megfelelően egyre nagyobb hangsúlyt helyeztek a templomtornyok és toronysisakok díszes megjelenésére is. Az évtized elején a terézvárosi plébániatemplom tornyát építették át, majd a város különböző pontjain számos más templom is új, elegáns tornyot és toronysisakot kapott, amelyek a mai napig a városkép meghatározó elemei.
A Szent Rókus Kórház a Semmelweis Egyetem része lett – Több mint 200 év viharait élte át Európa egyik legrégebbi ispotálya
2020. június 18. 10:00
Egyetemi klinika lett a Szent Rókus Kórház, júniustól a Semmelweis Egyetemhez kapcsolódva működik tovább. A több mint kétszáz éves kórház azért is történelmi jelentőségű intézmény, mert itt dolgozott Semmelweis Ignác, itt nyitott meg Európa első központi röntgenlaboratóriuma, és itt kezdték meg először a betegek éteres altatását is.
Visszakapta elpusztult tornyát a Petőfi téri ortodox templom
2019. október 5. 9:30
Hetvenöt év után újra két egyforma toronnyal büszkélkedhet a városképi szempontból is jelentős épület, amelynek toronysisakjait Ybl Miklós tervezte.
További cikkeink
Így építtetett székházat a Dísz téren a Vöröskereszt Egylet
Aki a Hunyadi János úton érkezik fel a budai Várba, már láthatja, hogy a Dísz tér két újjáépülő palotája közül az 1–2. számú saroktelken álló Vöröskereszt Egylet egykori székháza szinte teljesen elkészült. Az épület kívülről az 1945 után lebontott eredetinek hiteles helyreállítása, amely hét évtized után teszi ismét teljessé a Dísz tér egykori foghíjas keleti oldalát.
Műemlék templom középkori alapokon – 325 éve vannak jelen Cinkotán az evangélikusok
A mai Budapest területén, Cinkotán alakult meg 325 évvel ezelőtt a főváros legrégebbi evangélikus gyülekezete, így templomuk is a legrégebbi evangélikus templomnak tekinthető. A XII. században építeni kezdett, majd több ütemben bővített templom ma már műemlék, végleges formáját mintegy 250 éve nyerte el. Az évforduló alkalmából ennek az ősi épületnek a történetét mutatjuk be.
Felújították a Klauzál teret
Megújult Belső-Erzsébetváros legnagyobb tere. A Klauzál téren új fákat és cserjéket ültettek, felújították a játszóteret, többfunkciós sportpályát, kutyafuttatót és fitneszparkot is kialakítottak.