Lágymányosi híd

192160_122958155_389612382079248_310394005698126754_n.jpg Már ötven évvel ezelőtt konkrét tervek születtek a mai Rákóczi hídra A volt Lágymányosi, ma Rákóczi híd helyére már az 1970-es években hidat terveztek, pályázatot is kiírtak a feladatra. A győztes terv egy betonhíd lett volna, de az elképzelések később változtak mind a híd szerkezetével, mind a szerepével kapcsolatban, így a hídépítés végül csak évtizedekkel később valósult meg, egészen más formában. Az első pályázat eredményét 50 éve, 1972 májusában mutatták be a nagyközönségnek.
30 éve döntött a kormány a Lágymányosi híd megépítéséről A mai Rákóczi hídról, amely sokáig Budapest legfiatalabb Duna-hídja volt, éppen 30 évvel ezelőtt, 1992. február 20-án hozott döntést az akkori kormány. Már az 1960-as években terveztek hidat ide, így egy nagyon hosszú, három évtizedes folyamat zárult le az elhatározással. Ezután megkezdődhetett a híd építése, amely 1995-ben fejeződött be, az eredetileg tervezett villamos azonban csak 2015-ben haladt át rajta először.
Már 25 éves a Rákóczi híd – Az elmaradt világkiállítás mementója Közel harminc tervváltozat és húsz év előkészítés után épült meg Budapest II. világháború utáni első állandó városi hídja 1995-ben. Átadását nem fogadta kitörő örömmel a budapesti közönség, ráadásul elmaradt a világkiállítás is, amely eredetileg a helyét a Dunán kijelölte.
Egy budapesti híd, amelynek építésénél nem számítottak az esztétikai szempontok Újra átépítik, immár hatodik alkalommal az Összekötő vasúti hidat, nemrég el is kezdődtek a munkálatok. A vasúti átkelő, amely közvetlenül a mai Rákóczi híd mellett ível át a Dunán, 143 évvel ezelőtt még távol a várostól épült fel, francia cégek kivitelezésében. Régi szerkezetét 1913-ban egyszer már újra cserélték, és most is ez a sors vár rá: először az új híd épül meg, s csak azt követően bontják el a régit. Kalandos történetébe érdemes bepillantanunk.
Melyiket a kettő közül? – Kiújult a vita az új Duna-hídról Senki sem vitatja, hogy Budapesten új hídra lenne szükség. De hol is íveljen át a Duna fölött? A már évtizedekkel ezelőtt is fölmerült lehetőségek közül a Galvani utca nyomvonalába tervezett hidat vagy az Albetfalvai hidat kellene-e megépíteni? Mi szól az egyik, és mi a másik híd mellett?
25 éve hivatalosan is létezik az Egérút Budapesten Dél-Buda közlekedését sokáig egy nagyon szűk folyosó szolgálta ki. A Petőfi hídra vezető utak és maga a Petőfi híd vitte a hátán szinte a teljes országos közúti forgalmat a Dunántúl és az ország keleti része között. Az 1990-es években évtizedes előkészítés után új útvonalat terveztek a közlekedésszervezők. Ám az utolsó pillanatban hiba csúszott a gépezetbe.
Negyed évszázada tervezik a dél-budai hidat Az Új hídra, azaz a Galvani utca vonalába tervezett Duna-hídra kiírt pályázat nem az első volt. Még 1992-ben a főváros írt ki pályázatot egy itteni átkelőre.

További cikkeink