
Magyar Nemzeti Vagyonkezelő

2021. november 27. 14:30
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő közleménye szerint az állam eladta az Andrássy út és Izabella utca sarkán lévő volt MÁV-székházat. A műemléki védelem alatt álló ingatlanegyüttest, amelyet korábban öt alkalommal sikertelenül bocsátottak árverésre, az új tulajdonosnak szigorú műemlékvédelmi előírások mellett kell helyreállítania.
Megint árverezik az Andrássy úti MÁV-palotát
2020. augusztus 24. 14:00
Az Andrássy úti MÁV-székházra ötödik alkalommal próbálnak meg vevőt találni, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő elektronikus árverési felületén a kikiáltási ár ezúttal 7,1 milliárd forint, 800 millióval kevesebb, mint a tavalyi sikertelen árveréskor. A Magyar Államvasutak egykori, műemléki védettségű épülete 2008 óta áll üresen, állapota folyamatosan romlik. Az veheti meg, aki ma 16 óráig befizeti az árverési biztosítékot.
Nem kell senkinek a MÁV-palota – Negyedjére sem akadt vevő az Andrássy úti székházra
2019. november 20. 9:00
Budapest legszebb, legelegánsabb utcájában van egy hatalmas palota, amely érthetetlen módon nem kell senkinek. A Rochlitz Gyula tervei szerint 1876-ban épült Andrássy úti MÁV-székház, amely három utca által határolt óriási tömbjével valaha az építtető magyar vasúttársaság gazdasági erejét hirdette, 2008 óta üresen áll, miközben a környezetében sorra építik át szállodákká az egykori bérpalotákat.
Új kórház épül a Királyhágó utcában
2019. szeptember 26. 14:00
Egyetlen vételi ajánlat érkezett a XII. kerületi, Királyhágó utca 1–3. szám alatti egykori tiszti kórház épületére, így az ingatlan kikiáltási áron, 4.060.190.000 forintért kelt el a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő nyilvános árverésén. A nagy értékű ingatlan így hamarosan a jelenlegi bérlő tulajdonába kerülhet, aki új kórházépületet szeretne emelni a telken.
A Hajógyári-sziget titokzatos déli része
2019. július 6. 9:00
Hogyan néz ki ma a volt Óbudai Hajógyár? Ki léphet a Hajógyári-sziget déli területére? Szabadon bemehetnek-e a régészek a római palotaegyüttes mai területére? Kitartó nyomozásunk megdöbbentő válaszokat eredményezett.
További cikkeink


