Szent Jobb

00.jpg Aranyba foglalt csontok – Magyar szentek ereklyéi Az augusztus 20-i ünnepségek egyik kiemelt eseménye a Szent Jobb-körmenet, melynek során államalapító királyunk kézfejét teszik láthatóvá a nagyközönség számára is. Ez hazánk legismertebb ereklyéje, de korántsem az egyetlen: összeállításunkban bemutatjuk azokat, amelyek nagy jelentőségű szentjeink testéből maradtak fent, és melyeket – a Szent Jobbhoz hasonlóan – iparművészeti remeknek számító ereklyetartókban őriznek.
Az elmaradt ünnep – Meglepően változatos a Szent Jobb-körmenetek története Az augusztus 20-án megrendezett Szent Jobb-körmenet a magyarság legfontosabb vallási eseménye, a Szent István-nap pedig minden magyar számára a legnagyobb ünnep. Ezért is fájó, hogy idén a hagyományoktól eltérően sem körmenet, sem tűzijáték nem lesz. A rendkívüli helyzetben érdemes kicsit visszatekintenünk a múltba, hiszen a Szent Jobb és a hozzá kapcsolódó körmenetek hosszú és viszontagságos története során sok érdekes és tanulságos esemény történt. Az ereklye 1771-ben Mária Terézia jóvoltából érkezett Budára, az első körmenet pedig 1818-ban volt a budai Várban. A XX. században viszont mindinkább a pesti oldalra került át az ünnep, amelyet ekkor már országos érdeklődés kísért.
Újraalkották a Szent Jobbot egykor szállító Aranyvonatot Augusztus 20-án a Magyar Vasúttörténeti Parkban mutatják be az immáron évtizedek óta tervezett, és az elmúlt öt év alatt rekonstruált Aranyvonat szerelvényét, amely 1938-ban, Szent István király halálának 900. évfordulója alkalmából az uralkodói ereklyét, a Szent Jobbot szállította országos körútra. Az ünnepélyes esemény alkalmával a látogatók díjmentesen tekinthetik meg az újjáépített járművet, amely egyszerre felel meg a mai vasúti közlekedési szabványoknak és a történelmileg hiteles rekonstrukciós elvárásoknak.
Szent István-nap 78 évvel ezelőtt Budapesten Az alábbi, 1941-ben készült filmhíradóban a 78 évvel ezelőtti Szent István-napi ünnepség és a Várban tartott Szent Jobb-körmenet képeiből láthatunk ízelítőt.
Helyreállították a Szent Jobb-kápolnát és a sekrestyét a Szent István-bazilikában A Szent István-bazilika Szent Jobb-kápolnáját gyönyörűen felújították. Ez a templom legrégebbi helyisége, a szentélyt körülölelő íves kápolna és a sekrestye belső tereit is restaurálták.

További cikkeink