tájépítészet
Az elődök emlékének adózva – Az épített örökség nagyjai a Nemzeti Sírkertben
2023. december 16. 10:00
A magyar építészet napja alkalmából december 16-án jeles díjakat adnak át a Pesti Vigadóban, melyeket az építészet, a tájépítészet, a műemlékvédelem és a régészet területén tevékenykedő szakemberek kapnak. Ennek apropóján felidézzük néhány, e szakmákban érdemeket szerzett személyiség emlékét, és képzeletben ellátogatunk a Fiumei Úti Nemzeti Sírkertben lévő sírjukhoz is.
Lezárult a Népliget tájépítészeti ötletpályázata
2023. január 19. 19:00
Tizenhat pályamű érkezett a Népliget tájépítészeti ötletpályázatára, amely a mai napon lezárult. Bár hamarosan megkezdődik az értékelés, Budapest 130 hektáros közparkjának megújítására még jó pár évet várni kell: csak 2027-re tervezték be az első ütem megvalósítását a fővárosi Radó Dezső-tervben.
Lomb és kő – Megnyílt a Millenáris Széllkapu
2020. augusztus 21. 18:00
Tegnap adták át a II. kerület várva várt parkját, a Millenáris Széllkaput, a korábbi Millenáris Parkhoz kapcsolódó új területet. Több mint két hektárnyi terület készült el, ebből 17 000 négyzetméternyi a zöld felület; 355 fa, számtalan cserje, bokor, egy 650 négyzetméteres tó kapott helyet, és van látványsétánya is. 17 milliárd forintnyi a beruházás. Az első délelőtt teszteltük, milyen lett Buda új parkja.
Az új Széll Kálmán tér tervezői lettek az év tájépítészei
2017. április 27. 13:59
2017 április 26-án, „a tájépítészet születésnapján" nem lehetett beférni a FUGA Budapesti Építészeti Központba, annyian voltak idén kíváncsiak rá, hogyan ünnepli meg a magyar tájépítész szakma a saját kiválóságait.
Olimpiai építészeti ötletpályázatot hirdetnek
2016. július 8. 10:08
Országos, titkosított ötletpályázatot hirdetnek a Budapesti Olimpiai Pályázat készítői építészeti szakos hallgatók részére.
2019-re készül el a megújult Városliget
2016. május 25. 16:16
A minden elemében megújuló Városligetet 2019-ben vehetik birtokba a városlakók és az ide látogatók – mondta el Baán László miniszteri biztos.
További cikkeink
A fiatal Munkácsy pesti lakhelyei – Lebontották a belvárosi házakat, ahol a festő élt és alkotott
Munkácsy Mihály 19 évesen került fel Pestre, albérletben lakott, s mint első főbérlője visszaemlékezéséből tudhatjuk: sanyarú sorsa volt, sokszor ennie sem volt mit, a lakbérrel is el-elmaradozott. Hogy törlesszen, szállásadójáról és feleségéről is készített egy-egy portrét, amelyekért egyhavi lakbérét engedték el, s emellé még egy kabátot is kapott a neki szállást adó sokgyermekes családtól.
Új évre várva – Pesti szilveszter 100 évvel ezelőtt
Ingyen bor, nagy tömeg, különleges programok és taxissztrájk köszöntötte száz éve Budapesten az 1925-ös évet, sokan tíz év óta az első igazi „békebeli szilvesztert” várták.
Kelta fellegvártól a csillagvizsgálóig: a Gellért-hegy sziklacsúcsának története
A világörökség része, Budapest egyik szimbóluma, tetején a számos téves mondával terhelt Citadellával. Ez a Gellért-hegy, amely egyben természetvédelmi terület is, több ritka növény otthona, amely a történelem során kevésbé ismert épületeknek is otthont adott.