törvény
A Nemzeti Múzeum építésének kezdete – 185 éve volt az első kapavágás
2022. június 24. 14:00
A Magyar Nemzeti Múzeum építése 185 évvel ezelőtt kezdődött. Az akkor még külvárosi telken, amelyet már 1813-ban megvásároltak a múzeum számára, korábban lucernát termesztettek. Az építkezésre az Országgyűlés óriási összeget, 500 000 forintot szavazott meg, az első kapavágásra 1837. június 22-én került sor.
A világ talán legszebb Parlamentjét 135 éve kezdték építeni
2020. október 12. 12:00
A város egy akkor még elhanyagolt, de fejlesztésre kijelölt területén, a Tömő téren 150 munkás kezdett el kiásni egy 40 ezer köbméteres gödröt 1885. október 12-én. Ezzel egy csaknem két évtizedig tartó építkezés vette kezdetét. Országházat építettek Steindl Imre tervei alapján.
További cikkeink
Kísérleti jegyértékesítés a 15-ös buszon
Kísérletképpen 60 éve, 1964. december 14-én új jegyértékesítést vezettek be a 15-ös autóbuszon, a vonaljegyet, amit nem a kalauztól kellett megvenni, hanem az árát, 1 forintot egy perselybe kellett berakni. A kísérlettel egyrészt a kalauzhiányt próbálták enyhíteni, másrészt a kaotikus budapesti jegyrendszer átalakítását készítették elő.
Építési engedélyt kapott a Hőgyes–Schöpf-Merei Gyógyszerkutató Központ kialakítása
A IX. kerületi Hőgyes Endre 5. szám alatti Gyógyszerészeti Intézet és a Bakáts téren lévő egykori Schöpf-Merei Kórház épületének felújításával és bővítésével létrejön egy intézmény, mely az oktatást, a kutatást, valamint a gyógyszergyártást szolgálja majd. A munkálatok során helyreállítják a történelmi épületek homlokzatait is.
Idén is karácsonyi díszkivilágítást kap a Megyeri híd
December 20–26. között esténként a Megyeri híd 100 méter magas karácsonyfává változik. Mindkét pilonra, annak budai és pesti oldalára is csillagcsúcsdísz kerül, továbbá a pilonok középső, üveges részén speciális díszfényeket is kihelyeznek.