Zsolnay

2021. augusztus 19. 14:00
Semmihez nem hasonlítható élmény végigjárni a Budavári Palotának azt az újonnan rekonstruált déli összekötő szárnyát, amelyet a háború előtti állapotnak megfelelően állítottak helyre. Ebben található a századforduló egyik csodájaként is emlegetett Szent István-terem is, de több más, hitelesen újraalkotott helyiséget is megnyitnak a látogatók előtt augusztus 20-án. Az újjáépítés, mint a sajtóbejáráson részt vevő tudósítónk a helyszínen tapasztalta, méltó az elődök munkájához, ezek a termek valóban műalkotások, a magyar iparművészet remekművei. Most végigvezetjük az Olvasókat azon az útvonalon, amelyet egy tervezett látogatáskor ők maguk is bejárhatnak. Tartsanak velünk!
2021. július 27. 14:30
Számos szakértő évek óta tartó munkájának eredményeként augusztus 20-tól régi fényében csodálhatjuk meg a Szent István-termet a Budavári Palotában. A több éves munka immár a végéhez közelít, szinte minden egykori díszítőelem a helyére került. Újra a világhírű Zsolnay-kandallón áll Szent István mellszobra, elhelyezték azokat pirogránit képeket is, amelyek Árpád-házi királyokat és szenteket ábrázolnak és felszerelték a hatalmas csillárokat és különleges falikarokat is. Az augusztus 20-i megnyitó után néhány napig ingyenesen lesz látogatható a Szent István-terem.
2021. május 8. 12:00
A millenniumi ünnepségek idejére, 1896 májusára készült el Budapesten a földalatti vasút, amelyen az átadást követően, 1896. május 8-án az uralkodó is utazott. Az avatásától fél évszázadon át Ferenc József nevét viselő földalatti vasutat a közbeszédben kisföldalattiként emlegetik, megépítése jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy Budapest a XX. század hajnalán Európa egyik leggyorsabban fejlődő világvárosa legyen. Európában elsőként Londonban, a földrész kontinentális részén viszont a magyar fővárosban épült az első földalatti, 125 évvel ezelőtt.
2021. április 28. 14:30
A budapesti Állatorvostudományi Egyetem épületegyüttese éppen 140 éve szolgálja a magyar állatorvosképzést. A mai Rottenbiller és a Bethlen utca között elhelyezkedő erzsébetvárosi épületegyüttes Steindl Imre tervei alapján készült, Zsolnay majolikák és Róth Miksa ólomüvegei díszítik. Az állatorvosok világnapján, amelyet épp ma, április 28-án tartanak, bemutatjuk a budapesti Állatorvostudományi Egyetem történetét és épületegyüttesét.
2019. szeptember 5. 10:00
Hamarosan lezárul az Olof Palme Ház műemléki rekonstrukciója, az intézmény ősszel, Millennium Háza néven nyílik meg. Nézze meg videón, hogyan állították helyre a Városliget legrégebbi épületét!
2019. augusztus 29. 14:30
Ősszel nyílik meg Millennium Háza, a volt Olof Palme Ház, amely a Városliget legrégibb épülete. A ház patinás Zsolnay-díszítéseit restaurálták, elé pedig a századforduló hangulatát idéző rózsakertet ültettek.
2019. március 20. 08:25
Ha alatta megyünk el nem látszik, ha szemből nézzük, bizony kikandikál: a Párisi Udvar megújulása egyúttal egy modern emeletráépítéssel is járt. Felháborító? Vagy ugyan már?