Február 26-ától látogatható az Elektrotechnikai Múzeum új kiállítása. A „Hírbe hozzuk magunkat” című időszaki tárlaton többségében eddig raktárakban rejtőző, de most restaurált tárgyakat mutatnak be az érdeklődőknek. A tárlat a rádiózás első fél évszázadára koncentrál.

Az emberi civilizációval egyidős történet, hogyan is próbálunk meg tárgyakkal, eszközökkel kommunikálni egymással. A füst- és hangjelzésektől csak az utóbbi évszázadokban tudtunk tovább lépni újabb eszközök használata felé. Az 1800-as évek elején felfedeztük és használni kezdtük az elektromosságot, amit számos érdekes próbálkozással akartak felhasználni az emberi távkommunikáció érdekében. Ilyen volt Samuel Thomas Sömmerring német orvos 1809-ben készült „bugyborékoló távírója” is, ami az elektromos áram elektrokémiai hatását használta ki a betűk jelölésére. Másolata most megtekinthető a kiállításban.

Puskás Tivadar 1892-es telefonhírmondó szabadalma azonban megalapozta az elektronikus tömegkommunikációt. A telefonhírmondó is része természetesen a tárlatnak, ahol egyébként drótos magnót, szekrénygramofont és röntgen hanglemezt is megtekinthet a publikum.

Az Elektrotechnikai Múzeum kiállítása kiemelten foglalkozik a rádió feltalálásához vezető folyamatokkal: három teremben követhető végig a technikai fejlődés a korai távíróktól a mai digitális stúdiókig.

 

*

Maga a múzeum története az 1910-es évekre nyúlik vissza: szaktekintélyek már akkor javaslatot tettek egy elektrotechnikai műszaki múzeum létrehozására. A Magyar Elektrotechnikai Múzeum és szakkönyvtára végül csak 1975-ben nyílt meg.

A múzeum feladata az elektrotechnikai ipar és gyártmányainak, valamint a villamos áram termelésének és elosztásának bemutatása, különös tekintettel a magyar elektrotechnika történetére. A technikatörténeti emlékek gyűjtésén kívül a múzeum további tevékenységei közé tartozik az ismeretterjesztés és oktatás, tudományos kutatás, szakmai konferenciák rendezése.

Az intézmény és épületegyüttese 2006-ban állami kezelésbe került, 2009-től pedig a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum szakmúzeumaként folytatja tevékenységét a pesti belvárosban.

*

A kiállítás 2016. december 31-ig látható az Elektrotechnikai Múzeumban (1075 Budapest, Kazinczy u. 21.) A kiállítás rendezői: Dr. Antal Ildikó és Szűcs László.

A kiállítás létrehozását a Nemzeti Kulturális Alap, Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata és az Elektrotechnikai Múlt Megőrzéséért Alapítvány támogatta. A kiállítást szakmai anyaggal támogatta: Elektrotechnikai Múlt Megőrzéséért Alapítvány Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet, MTVA Rádió- és Televíziótörténeti Kiállítóhely, Nosztalgia Rádió Egyesület, Postamúzeum, Kovács Endre és Szűcs László magángyűjtők.

Helyszín:

Elektrotechnikai Múzeum

1075 Budapest, Kazinczy u. 21.