2016. április 3. 08:43

A Sportaréna küzdőterén tánctanítások és bemutatók lesznek a legjelentősebb kárpát-medencei tájegységek és a hazai nemzetiségek felsorakoztatásával vasárnap.

A Táncház Egyesület szervezésében megvalósuló 35. Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár a népzene, a néptánc és a tárgyalkotó népművészet seregszemléje, amelyen műkedvelő és hivatásos előadók, gyermek- és felnőtt néptáncegyüttesek, zeneiskolások és hagyományőrző népművészek működnek közre, a kárpát-medencei magyarság és a nemzetiségek képviseletében.

A harmincnegyedik alkalomra 2016. április 1-3. között kerül sor, közel 3 ezer közreműködő és 20 ezer fős látogatói létszám mellett. A szervezők szeretnék széles körben bemutatni minél több, kevéssé ismert tájegység, falu táncát, zenéjét és viseletét.

Vasárnap a Sportaréna küzdőterén tánctanítások és bemutatók lesznek a legjelentősebb kárpát-medencei tájegységek és a hazai nemzetiségek felsorakoztatásával. Emellett kamaratermi programként Aprók táncával, kézműves játszóházzal és tücsökringatóval szórakoztatjuk a gyermekeket. A háromnapos rendezvény nagyszabású Lajkó-koncerttel és Mezőségi Bállal zárul. 

A Táncháztalálkozóhoz szorosan hozzátartozik a Népművészeti Kirakodóvásár, amely a hagyományos tárgyalkotás, valamint az abból táplálkozó képző- és iparművészet együttes megjelenése.
 
Jegyinformáció:
 
2016. április 3. vasárnap - Sportaréna
a.) Gyermekjegy (4-től 14 éves korig): 890,- Ft - belépés: 9.30-tól 15.00 óráig
b.) Felnőtt jegy: 1.890,- Ft - belépés: 9.30-tól 15.00 óráig 
c.) Belépőjegy a Lajkó-koncertre és a Mezőségi Bálra: 3.500,- Ft - Belépés 15.00 órától már csak emelt árú jeggyel lehetséges.
 

Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!

Felhasználónév:
Jelszó:

Regisztráció | Elfelejtett jelszó