Mintegy ötezer ember ingyenesen utazhatott a Dunán vasárnap délelőtt felvonuló 23 hajón, amivel elindult az idei dunai hajózási szezon.

Völner Pál, a Magyar Hajózási Országos Szövetségének (MAHOSZ) elnöke kifejtette: a budapesti hajózási cégek felajánlásával 470 szociálisan hátrányos helyzetű gyermek is lehetőséget kapott, hogy ingyen hajózhasson vasárnap délelőtt, emellett pedig a Magyar Honvédség Flottilla hajói is részt vettek az eseményen. A tervek szerint ezentúl minden évben így nyitják a szezont.

Völner megjegyezte, hogy a Dunán évente mintegy 10 ezer járatot indítanak a társaságok, és csaknem kétmillió utas szállításáról gondoskodnak, hogy megtekinthessék Budapest látványosságait.

Barátné Balogh Ildikó, az Otthon Szociális Szolgáltató szakmai vezetője elmondta, hogy az intézmény 220 családból álló nevelőszülői hálózata 627 fiatal ellátását biztosítja, közülük 213 gyerek vehetett részt a szabadidős rendezvényen.

A Nagy Tavaszi Kirajzás névre keresztelt hajós rendezvényen a budapesti belvárosi Duna-szakaszon az összes fővárosi menetrend szerinti, rendezvény- és programhajós cég részt vett.

(MTI)