A poznani munkásfelkelés kitörésének 60. évfordulója alkalmából szabadtéri fotókiállítás nyílik hétfőn Poznanban, a következő napon pedig Varsóban, a szejm előterében. Az ikertárlat az 1956-os lengyelországi és magyarországi eseményeket mutatja be.

A magyar Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB), a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete (IPN), valamint a Varsói Magyar Kulturális Intézet közös szervezésében nyíló kiállítás célja, hogy  bemutassa a kommunista rendszerben élő emberek szabadságvágyát – áll az IPN honlapján közzétett közleményben. 

Az IPN szerint a kiállítás annak a két nemzetnek a sorsát mutatja be, amely a vasfüggönynek ugyanazon az oldalán találta magát, és fényt derít azoknak az embereknek a sorsára is, akik a nehéz helyzet ellenére képesek voltak a szabadságért küzdeni, egymást segíteni és támogatni.

A poznani és a varsói ikerkiállítás része az 1956-os poznani munkásfelkelés 60. évfordulója alkalmából rendezett lengyelországi megemlékezéseknek. A tárlat angol változatban is elkészült, ezt az IPN közleménye szerint szerdán nyitják meg Budapesten.

A kedden esedékes poznani központi megemlékezéseken Áder János köztársasági elnök is részt vesz Andrzej Duda lengyel elnök meghívására.

A poznani események az 1956-os magyar forradalom előképét jelentették, ez volt ugyanis az első olyan fegyveres felkelés Lengyelországban a kommunista rendszer ellen, amely szociális alapon tört ki, de a tiltakozások során politikai követeléseket is megfogalmaztak. Lengyelországban június 28-a 2006 óta nemzeti emléknap.

Februárban a magyar Országgyűlés, valamint a lengyel szejm és szenátus a poznani kommunistaellenes felkelés és az 1956-os magyar forradalom 60. évfordulójának emléket állítva, a magyar-lengyel szolidaritás évének nyilvánította a 2016-os évet.

(MTI)