2016. július 23. 09:21

A Magyar Nemzeti Múzeum mögött álló, a Magyar Rádióhoz tartozó épületek fejlesztéséről, átalakításáról döntött a kormány.

A Magyar Rádió fővárosi, Bródy Sándor utcai és Pollack Mihály téri épületeinek sorsáról, múzeumi hasznosításuk előkészületeiről és a Nemzeti Múzeum kertjének felújításáról határozott a kormány.

A határozat értelmében a kormány szeretné fejleszteni és kulturális célra hasznosítani a Magyar Nemzeti Múzeum környezetét képező épületeket, tereket. A Magyar Rádió volt épületegyütteséből három, a Pollack Mihály téri Károlyi-palota és az Esterházy-palota – amelyben a rádió Márványterme is található –, valamint a Bródy Sándor u. 5-7. szám alatt található úgynevezett Stúdiópalota hasznosításával szeptember 30-ig el kell készíteni az Új Nemzeti Múzeum koncepcióját. 

A Pollack Mihály téren található két másik épületet – a rádió irodaépületét és az üzemépületét – a tervek szerint lebontják.

A Múzeumkert rekonstrukciójának határideje 2017. december vége.

(MTI)


Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!

Felhasználónév:
Jelszó:

Regisztráció | Elfelejtett jelszó