Egyre népszerűbb a kastélylátogatás belföldön, jelentősen növekszik a látogatószám a Forster Központ fenntartásában működő műemléképületekben – közölte a Forster Központ kedden az MTI-vel.

Kiemelkedő látogatószámokat ért el a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ a fenntartásában álló helyszíneken 2016 első félévében. A tavalyi év adataihoz képest júliusig csaknem 30 százalékkal többen, 97 ezren voltak kíváncsiak a megújult műemléképületekre. Júniusban 5 ezerrel több vendég érkezett az előző év azonos időszakához képest – olvasható Forster Központ közleményében. A látogatószám többek között a várakba, kastélyokba és emlékhelyekre szervezett programoknak köszönhető, az érdeklődőket leginkább a Húsvét a Kastélyban, a BORkulTÚRA gasztro-programsorozat és a Múzeumok éjszakájára szervezett rendezvények vonzották.

Az öt legnépszerűbb helyszín a Siroki Barlangvár és népi lakóház, a majki Kamalduli remeteség, a tiszadobi Andrássy-kastély, az edelényi L'Huillier-Coburg-kastély és a füzzérradványi Károlyi-kastély. Megnőtt az érdeklődés a Nádasdy-kastély, az ozorai Pipó Várkastély és a dégi Festetics-kastély iránt is. 

A Forster Központ fenntartásában működő és látogatható helyszínekről magyar és angol nyelvű átfogó kiadványt jelent meg. A Nemzeti Kastély- és Várprogram megvalósulásával a jövőben tovább bővül a műemléki helyszínek sora. A Forster Központ sikeres pályázatainak köszönhetően húsz vár és kastély újulhat meg a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programból (GINOP) a Nemzeti Kastély- és Várprogramra fordítható 33 milliárd forintos uniós támogatásából.

(MTI)