A legrégebbi Magyarországon nyomtatott könyvet, a Budai Krónika néven is ismert Chronica Hungarorumot tekinthetik meg az érdeklődők az Országos Széchényi Könyvtárban (OSZK), a budai Várban péntektől vasárnapig tartó Magyar Nyelv és Könyv Ünnepének keretében.

Farkas Gábor Farkas, az OSZK Régi Nyomtatványok tárának osztályvezetője az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában elmondta, hogy Hess András 543 évvel ezelőtt, 1473. június 5-én fejezte be az első magyar ősnyomtatvány, a Chronica Hungarorum nyomtatását. Ezt a különleges körülmények között tartott könyvet – amelyet négy éve nem láthatott a közönség – a hétvégi könyvünnep keretében most újra megtekinthetik a látogatók. A műről Bánfi Szilvia tudományos kutató pénteken és szombaton előadást is tart.

Farkas elmondta, hogy mivel a levéltári források hiányoznak, ezért amit Hess Andrásról, műveiről és a magyarországi nyomdászatról tudni lehet, azt ebből a könyvből tudják a kutatók.

Kiemelte: ez az első olyan nemzetről szóló történet latin nyelven, amely az adott ország területén, jelen esetben a királyi fővárosban, Budán jelent meg.

A krónikán kívül látogatható lesz a Zichy megrajzolt hősei című kiállítás is, amelyen a szombati napon több időpontban tart tárlatvezetést Szűts-Novák Rita és Szarka Anita, a kiállítás kurátorai.

A Szentháromság téren szombaton, a Budapesti Újságírók Egyesülete Almanachja 1909. című most megjelent hasonmás kiadványról Széchenyi Ágnes, az MTA Irodalomtudományi Intézetének tudományos főmunkatársa beszélget a kötet két kísérőtanulmánya írójával, Boka László és Szénási Zoltán irodalomtörténészekkel, az OSZK pavilonjánál pedig széles könyvkínálattal várják az érdeklődőket.

(MTI)