A Ferenc tér ma már igencsak kellemes látványt nyújt: a sok zöld növény, a gondozott gyep, a virágok, cserjék és fák pihenésre és kikapcsolódásra csábítják az arra járót. A tér körül pedig több kávézó és étterem igyekszik kiszolgálni a vendégeket. Látogatóból pedig egyre több van: amikor ott jártunk, hétköznap dél körül csak úgy nyüzsgött a tér a viháncoló gyerekektől és a padon ücsörgő felnőttektől, akik a szeptemberi nyár kedves ajándékát, a jó időt igyekeztek kiélvezni. 

A Ferenc tér nemrégiben teljes átalakuláson esett át, a szeptember 23-i megnyitóra valósággal újjászületett, amit az is bizonyít, hogy azóta egyre többen keresik fel. Egy általunk megkérdezett, környéken lakó, kisgyermekes anyuka például már alig győzte kivárni, hogy véget érjenek a munkálatok, és végre kipróbálhassák a teret. Bár az elmúlt években balesetveszélyessé vált, végül elbontott, bálna formájú vízi játékot kicsit hiányolta. Egyik távolabb lakó barátnőjét is magával hívta, aki mindent összevetve nagyon jól átgondoltnak találta a tér új arcát. 

(Fotó: Bukovszki Péter/pestbuda.hu)

A közösség tervezte

A látogatók elégedettsége nem véletlen, a Ferenc tér ugyanis közösségi tervezéssel valósult meg, ami azt jelenti, hogy a környéken lakók is beleszólhattak abba, mit szeretnének látni a téren a felújítás után. A közelben lévő vendéglátóhelyeken ötletdobozokat helyeztek ki, ahova bárki bedobhatta elképzeléseit. Ezeket aztán összegyűjtötték, és a Budapesti Műszaki Egyetem (BME) építőművész-doktoranduszainak segítségével öt tervváltozatot dolgoztak ki, amelyeket lakossági fórumokon is megvitattak. 

Manapság sokan úgy tekintenek a közösségi tervezés módszerére, mint egy forradalmi, újító, különleges valamire, ám ha belegondolunk, csak az elmúlt évtizedek tervezési gyakorlata miatt tűnik rendhagyónak. Sok közterület rekonstrukciója fulladt már kudarcba amiatt, mert a tervezők és a terület mindennapi használói elbeszéltek egymás mellett. Így születnek drága, szükségtelen és ronda megoldások, amelyek azonban könnyedén elkerülhetőek lennének, ha az adott közterületet arra a célra szánnák a tervezői, amire azt a városlakók használják. 

(Fotó: Bukovszki Péter/pestbuda.hu)

Pont olyan, amilyennek lennie kell

A Ferenc tér azért is harmonikus, mert pontosan az valósult meg rajta, amire szükség volt. A játszótér sosem üres (idővel még talán szűknek is bizonyulhat), a padokon gyakran üldögélnek, sakkoznak, beszélgetnek a helyiek, a tér külső felén kialakított futópályát pedig nemcsak a sportos látogatók, de a környékbeli iskolák is használják. A felújított, üvegtetejű pavilon és az előtte lévő lekövezett rész kisebb-nagyobb rendezvényeknek biztosíthat majd hangulatos helyszínt, a körbekerített kutyafuttató pedig csökkentheti a kutyások és nem kutyások közötti összezördüléseket.  

A tér közepén lévő csupasz, szürke szökőkút meglepő látvány, ám ha közelebb megyünk, rájövünk: ez még nem a végleges állapot. A téren ugyanis kifüggesztett molinó hirdeti: a parkőrnél elhelyezett dobozban bárki elhelyezheti a szökőkút mintázatára vonatkozó ötleteit, ezekből alakulhat majd ki a végső stílus. Kíváncsian várjuk az eredményt. 

A Ferenc tér igazán kellemes oázis Budapest egyik leggyorsabb ütemben változó, fiatalodó városrészében, hiszen az alaposan kidolgozott, többször megvitatott terveknek köszönhetően nemcsak a környéken élők, hanem minden arra tévedő városlakó úgy érezheti, itt megpihenhet. A közösségi tervezés sikere pedig precedenst teremthet valamennyi, jövőbeni felújításnak Budapest-szerte.