Emigráns iratokkal kiegészített Bővülő történelem - Az elmúlt tizenöt év iratajándékozásai című vándorkiállítás látható a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) Országos Levéltárában.

A február 28-ig ingyenesen, de előzetes regisztrációval látogatható tárlat a Nyitott levéltárak 2016 programsorozat része. A kiállítás márciusban vándorútra indul, érinti a projektben részt vevő további hat tagintézményt Gyulán, Nyíregyházán, Szolnokon, Veszprémben, Szombathelyen és Sopronban – közölte a Nemzetpolitikai Államtitkárság csütörtökön az MTI-vel.

A Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Levéltárosok Egyesülete Bővülő történelem címmel ősszel indította el új rendezvénysorozatát és a vándorkiállítást, amelynek anyagát a Nemzeti Levéltár hét tagintézményének ajándékozási eseteiből válogatták, bemutatva az adományozott iratok sokszínűségét. A vándorkiállítás hatodik tárlóját kifejezetten az emigráns iratok hazahozatalának, gyarapításának és közzétételének, s  ebben kifejtett több éves tevékenységüknek szentelik.

A Levéltár folyamatosan közreműködik az európai és tengerentúli emigráció iratanyagának szervezett hazahozatalában, az iratanyagok levéltári struktúrájának kialakításában, rendezésében, kutathatóvá tételében. Ezt egyrészt a Miniszterelnökség által életre hívott Mikes Kelemen Program, másrészt a Nemzeti Kulturális Alap által finanszírozott Ithaka-program segítségével teszik.

A rendezvénysorozat első eleme a Bővülő történelem - Az elmúlt tizenöt év iratajándékozásai című vándorkiállítás megnyitója volt az MNL Országos Levéltárában szeptember 28-án. A projektben az Országos Levéltáron kívül a Magyar Nemzeti Levéltár további hat tagintézménye is részt vett: az MNL Békés Megyei Levéltára (Gyula), az MNL Győr-Moson-Sopron Megye Soproni Levéltára (Sopron), az MNL Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára (Szolnok), az MNL Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára (Nyíregyháza), az MNL Vas Megyei Levéltára (Szombathely), valamint az MNL Veszprém Megyei Levéltára (Veszprém).

(MTI)