A Városliget Zrt. vezetőivel lefolytatott tárgyalást követően a Magyar Patrióták Közössége tagjaival közösen kialakította új állásfoglalását a Rákosi által 1951-ben lerombolt városligeti Regnum Marianum-templom helyszínén létesítendő emlékhellyel kapcsolatban. Az egyesület hét pontba foglalta javaslatait.

A Magyar Patrióták Közössége üdvözli, hogy az 1951-ben lerombolt Regnum Marianum-templom egykori helyszínén a kormány emlékhelyet fog létesíteni. A Városliget Zrt.által ismertetett elgondolást összességében támogathatónak tartják, amellyel kapcsolatban javaslatokat terjesztenek elő.

Kezdeményezik, hogy az építendő emlékhely egy felszín alatti állandó kiállításnak helyet adó, fedett térként valósuljon meg, amely egyben idegenforgalmi pontként, megemlékezési és ismeretterjesztési helyként is működne. Mindehhez kapcsolódhat egy térszint feletti, jól látható emlékjel. Javasolják, hogy az emlékhely tartalmi funkciója az egyházüldözés korszakának bemutatása legyen, érintve a kommunista diktatúra által lerombolt magyar templomok történetét, a mártír papok sorsát és a „békepapok” világát, nem megfeledkezve a hajdani templomépítés szellemi légköréről. Kezdeményezik a lerombolt templom alaprajzának felszíni megjelenítését (pl. eltérő színű térburkolat alkalmazásával, felfestéssel).

Azt is javasolják: a Regnum Marianum Emlékhelynek legyen része a jelenleg is álló kereszt, szakrális és történeti jelentőségére tekintettel. Legyen a kiállítótér egyik központi eleme a templom eredeti tervek szerinti méretarányos makettje, amelynek elkészíttetését a Magyar Patrióták Közössége vállalja. A létrehozandó létesítmény szabadtéri megemlékezések és rendkívüli történelemórák helyszíne lehetne, továbbá idegenforgalmi pontként és emlékhelyként működhetne, a mindenkori ifjúság nemzeti szellemű nevelése érdekében. Az egyesület kegyeleti okokból elvárja az egykori templom föld alatti maradványainak sértetlen állapotban való megőrzését, lehetővé téve ezáltal az utókor számára – megfelelő társadalmi igény és akarat esetén – az egykor fogadalomból állított templom újjáépítését.

(Forrás: közlemény)