A Biblia ismerete nélkül nem csupán keresztény közösségek nem lennének, hanem európai és magyar kultúra sem – mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrás minisztere Budapesten, ahol átadták a Szentírás világát bemutató, 200 millió forintból megújult és kibővített Bibliamúzeumot.

A tárcavezető kiemelte: ahhoz, hogy az európai és magyar kultúra e forrása ne apadhasson el, nem csupán betűre, hanem lélekre, szellemre és az olvasás élményét egymással megosztó emberekre, közösségre is szükség van, és ezt segíti a Bibliamúzeum is. A Biblia mindenkié, azoké is, akik nem olvassák – fogalmazott a miniszter, aki szerint a Szentírás egyszerre ihlet a művészetek, a kultúra és az élet számára is.

Bogárdi Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke hangsúlyozta: a múzeum célja kettős, egyrészt megmutatni a Bibliát, másrészt odasegíteni a közönséget ahhoz, hogy megláthassák, mi az, amit maga a Szentírás mutat meg. Az elmúlt két-háromszáz évben sokan mondták, hogy a Biblia elavult könyv, amelynek hamarosan kizárólag a múzeumban lesz a helye. A Szentírás azonban nem régi, nem elavult, hanem a legmodernebb könyv, Isten élő igéje és üzenete, amely a mi valóságunkban játszódik – vélte Bogárdi Szabó István, aki szerint a megújult Bibliamúzeum megnyitásával az egyházkerület méltó emléket állít a reformáció 500. évfordulójának.

A Ráday utcában található, Közép-Európában egyedülálló múzeum korábbi formájában 23 évig működött az egyházkerület budapesti székházában. A 2011-es bezárás óta kibővítették, a romos pincét és kazánhelyiségét korszerű kiállítótérré építették át. A megújult múzeum mintegy 300 négyzetméteren várja a Biblia iránt érdeklődő közönséget. A felújítási munkálatokat az egyházkerület finanszírozta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) támogatásával. A korszerű technológiával és értékes műtárgyakkal felszerelt állandó kiállítás Magyarországon egyedülálló különlegességeket mutat meg a látogatóknak. A kiállítási tárgyak között szerepelnek régészeti elemek Izraelből, a Szépművészeti Múzeum és a Budapest Történeti Múzeum anyagából, valamint Berlinből is. 

A 21. század igényeihez igazodó, jelenleg ingyenesen megtekinthető interaktív tárlat a teremtéstörténettől kezdve az Újszövetségen keresztül vezet el az első keresztény közösségek megalakulásáig, a különböző állomások érzékeltetik azt a kortörténeti hátteret, amelyben a Biblia szereplői éltek. A látogatók egyebek mellett saját kezűleg építhetik fel Noé bárkáját, maketten ismerhetik meg Heródes templomát, a Szentírást érintő kvízkérdéseket válaszolhatnak meg, valamint filmen nézhetik meg egy Jézus korabeli hajó feltárásának történetét is. 

(MTI)