2017. április 7. 14:55

Az épület felújítás közbeni megroggyanása miatt le kell bontani és újra fel kell építeni a margitszigeti Palatinust. Reméljük, a fürdő előtti női akt túléli a nagyberuházást – az ott álló szobrok hányatott történetét most megismerhetik írásunkból.

Írta: Ludmann Mihály

 

Nem csak a könyveknek, hanem a szobroknak is megvan a maguk története. Ez nem csak annyit jelent, hogy felállítják és lebontják őket, hanem szükség esetén átcímezve egészen más jelentést is kaphatnak, ahogyan a Palatinus Strandfürdő előtt felállított egyik szobor története is mutatja.

A Palatinus Strandfürdő 1937-ben épült, tervezője a Janáky István hódmezővásárhelyi születésű építész. Nem az első ilyen jellegű feladata volt, mert egy évvel korábban az ő és építésztársa, Masirevich György pályázata nyerte el a Margitszigeti Strandfürdő tervezését. Janáky baráti köréhez tartozott Csorba Géza szobrász, akinek a Napozó nő című szobra most a kényszerből lebontásra váró Palatinus fürdő előtt áll.

A Napozó nő című szobor közel négy méteres alakját haraszti mészkőből 1937-ben faragta ki alkotója. Az ekkor felállított mű azonban a háborúban elpusztult. Helye nem maradt betöltetlen. Néhány évvel később, 1948-ban egy másik Napozó nő című szobrot állítottak fel, amely bronzból készült. Már egy éve nem tudtak mit kezdeni vele, hiszen eredetileg a Szabadság téren állt. Oda 1932-ben állították fel és a nemzeti gyásznapon, október 6-án avatták fel. Nem véletlenül, mert az alkotás eredeti címe a Magyar Fájdalom szobra, amit egy francia szobrász, Emile Guillaume mintázott meg. A művet Lord Rothermere ajándékozta hazánknak. Ezt a talapzaton is megörökítették: „Ez a szobor a trianoni szerződés által elrabolt gyermekei sorsát sirató Magyarország fájdalmát jelképezi. Alkotója francia szobrász, Emile Guilleaume. Ezen emlékművet a szenvedő magyar nemzetnek ajánlotta fel Magyarország angol barátja, Viscount Rothermere.”

(Fotó: Ludmann Mihály)

Az agyagból mintázott szoborról két öntvényt készítettek, az egyiket Budapesten, a Szabadság téren, a másikat Debrecenben állították fel. A Nemzeti Bank előtt álló szobrot 1947-ben az új hatalom eltávolította és később Csorba Géza elpusztult szobrát pótlandó a Palatinus előtt felállították.

Női akt, amely a jobb karját meghajlítva felemeli és az arca felfelé néz, mintha a Napba nézne. Akár napozó nő is lehetne, azért is, mert az értelmezést segítő angol és magyar nyelvű feliratú posztamens eltűnt, valószínűleg a szobor lebontása után megsemmisítették. 

(Fotó: Ludmann Mihály)

Azonban 1967-ben a megmaradt tanulmány alapján újrafaragták Csorba Géza szobrát, és ezt a másolatot állították fel a strand előtt. Igaz, hogy elfért volna két szobor is, de a Magyar Fájdalom szobra ekkor újra raktárba került, majd néhány év múlva a balfi gyógyfürdő parkjában tűnt fel. Itt sem volt nyugta, mert 2012-ben Sopronba szállították restaurálás céljából és utána már nem is adták vissza, mert a soproni Gyógyközpont rehabilitációs részlegének parkjában biztosítottak neki helyet. Ott áll most is, míg Csorba Géza szobrának másolata a bontásig a fürdő bejárata előtt állt.

Nyitókép: (Fotó: Ludmann Mihály)


Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!

Felhasználónév:
Jelszó:

Regisztráció | Elfelejtett jelszó