A Testnevelési Egyetem összesen 40 milliárd forintos fejlesztésének első ütemében – melynek nettó értéke 11,9 milliárd forint – felújításra kerül, illetve befejezik az eredetileg az Országos Egészségügyi Intézet (OSEI), közismert nevén Sportkórház számára épült, ám el nem készült Alkotás úti épületet, amely a 2018. áprilisi átadása után a TF főépületeként funkcionál majd.

A magyar kormány stratégiai ágazatként tekint a sportra, aminek egyik fontos irányvonala a megfelelő testnevelők, edzők és sportszakemberek képzése. Ennek fontos lépése a mai, ugyanis elkezdődik egy olyan fejlesztés, amelynek köszönhetően egy minden igényt kielégítő felsőoktatási intézmény jön létre – mondta Szabó Tünde sportért felelős államtitkár az esemény szerdai, a munkaterület bejárásával összekötött sajtótájékoztatóján.

Mocsai Lajos, az egyetem rektora kiemelte, a TF továbbra is a világ egyik leghíresebb sporttudományos intézete, amelyben a rekonstrukciónak és a bővítésnek hála már a feltételrendszerek is adottak lesznek a legmagasabb szintű munkához. „A régi épületek felett már eljárt az idő, ugyanakkor a hagyományaink adottak, azokat nem szeretnénk semmibe venni. Egy olyan sportvárost kívánunk kialakítani a XII. kerületben, amely méltó ezekhez” – mondta Mocsai Lajos, aki szerint a fejlesztéseknek köszönhetően a jövő tanév végi költözés után a mostani 2500 fős magyar hallgatói létszám 3500 főre növelhető.

„Épített infrastruktúrában és anyagi eszközökben is olyan feltételeket kell teremtenünk, aminek köszönhetően olyan szakembereket tudunk képezni, akik mindenhol megállják a helyüket” – fogalmazott Palkovics László oktatásért felelős államtitkár.

A beruházás első ütemében az Alkotás úti épület megújulása mellett a mostani Sportkórház épületei is az egyetemhez kerülnek, és azokban is elkezdődnek a fejlesztések. A TF jelenlegi, 30 ezer négyzetméteres területéhez csatolják az OSEI nagyjából ugyanekkora területét, így a Csörsz utcai sportpálya szintén 30 ezer négyzetméterével kiegészülve egy közel tíz hektáros kampuszon folyhat majd az oktatás. A tervek szerint az első ütem jövő áprilisban fejeződik be, az egyetem pedig még jövő nyáron át is költözik az új épületekbe. Ezt követően indul majd a várhatóan 2020-ig tartó második ütem, amelyben a jelenlegi főépületen kívül minden más lebontásra kerül, hogy megépülhessen az egyaránt új, 50 méteres fedett uszoda, a vívócsarnok, tornacsarnok, atlétikai csarnok, valamint egy multifunkciós sportcsarnok. A teljes beruházás várható befejezésének időpontja 2022.

(MTI)