2017. szeptember 5. 12:34

Egy 1860 körül épült, romantikus stílusú műemlék épületben kapott helyett a Jókai Anna szalon, amely szeptember 1-jén nyílt meg az I. kerületi Iskola utca 28. szám alatt.

Írta: Túri Noémi

 

Az I. kerületi Iskola utca 28. szám alatti műemlék épület az első hely Budapesten, ahol a Józsefvárosban született, az elmúlt években Kispesten élt Jókai Anna Kossuth-nagydíjas írónak emléket állítanak. Az írónő 2017. június 5-i halála után úgy döntött a Budavári Önkormányzat, hogy tiszteletére irodalmi és kulturális szalont alakítanak ki az épületben. A Franklin utca sarkán, a Batthyány térhez közel fekvő, részben alápincézett, földszintes, magas tetős 264 négyzetméteres házat – amelyhez 94 négyzetméteres pince és egy 60 négyzetméteres udvar is tartozik – a korábbi években bérbeadással hasznosította a Budavári Önkormányzat, de most éppen üresen állt.

A zártsorú beépítésű, gazdagon díszített műemlék sarokház eredetileg lakóépületnek készült, félköríves, kőkeretes kapuján még az eredeti kapuszárnyak láthatók. Nyolc félköríves, kőkeretes ablaka nyílik az Iskola utcára, négy ablaka pedig a Franklin utcára, a földszintes épület tetején kontyolt nyeregtőt láthatunk, cserépfedéssel. Legutóbb 1997-1998-ban újították fel, majd 2001-ben részleges átalakításon esett át, végül 2010-ben az épületet akadálymentesítették. Utoljára 2011-ben végeztek rajta nagyobb karbantartást, 3,9 millió forint értékben. 

A mostani átalakítás során létrehoztak egy rendezvénytermet, a többi helyiségben a hajdani nagypolgári otthon hangulatát idéző szobák fogadják a vendégeket, a szalon belsejében a Budavári Önkormányzat – a család jóvoltából – az írónő személyes tárgyaiból és kitüntetéseiből egy bensőséges hangulatú emléksarkot alakított ki.

„A szalon ötletének megvalósításakor többet képzeltünk el, mint egy újabb közösségi teret: ennek a helynek küldetést szántunk, hogy legyen lelki, szellemi otthona annak a spiritualitásnak, amelyet Jókai Anna képviselt és művein keresztül átadott nekünk” – mondta a szeptember 1-jén tartott megnyitón Nagy Gábor Tamás, Budavár polgármestere. Hozzátette: az írónő tiszteletére az önkormányzat nem csupán rendbe hozta ezt az épületet, hanem egy Jókai Annáról elnevezett és az ő szellemiségét ápolni hivatott szalont ad át a közösségnek.

A négy teremből álló új kulturális és közösségi helyszín irodalmi esteknek, könyvbemutatóknak, koncerteknek, közösségi összejöveteleknek biztosít majd helyet, lehetőség lesz itt kötetlen beszélgetésekre, olvasásra, de akár kártyázásra és sakkozásra is. A szalon minden délután16 és 20 óra között lesz nyitva, és klubtagsági vagy egyéb akkreditáció alapján térhetnek majd be az érdeklődők. 


Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!

Felhasználónév:
Jelszó:

Regisztráció | Elfelejtett jelszó