2017. szeptember 20. 14:51

Lezárult a Budapesti Atlétikai Stadion tervpályázata: bővített állapotban akár 55 ezres tömeget kellene majd befogadnia.

Az Építészfórum beszámol arról: a közösségi értékhatárt elérő, nyílt, titkos építészeti tervpályázaton négy pályamunkát díjazott a Bíráló Bizottság, összesen 20 millió forint értékben. A pályázat első díját Ferencz Marcel DLA és csapata, a NAPUR ARCHITECT Építészeti Iroda koncepciója nyerte. 

A portál emlékeztet: jelenleg nincs Magyarországon dedikáltan jelentős fedett vagy szabadtéri atlétikai verseny rendezésére alkalmas létesítmény. A kormány célja a hazai sikerek támogatására a verseny-, utánpótlás- és szabadidősport számára magasabb színvonalú szolgáltatások nyújtása, az olimpiai felkészülés sportszakmai feltételeinek megfelelő biztosítása, továbbá egyes sportágak elterjedésének és hozzáférhetőségének javítása az állami tulajdonú sportinfrastruktúra-fejlesztések megvalósítása révén.

A Kemény Ferenc Program javaslatot tesz egy hiánypótló fővárosi atlétikai központ létrehozására, amely magában foglal egy központi stadiont, egy fedett csarnokot, valamint szabadtéri edzőpályákat. 

az Atlétikai Stadiont 15 ezer férőhelyes alapállapotúnak, és 55 ezer ülőhelyes, bővített állapotúnak kellett megtervezni.

A terveket itt lehet megtekinteni.

(Forrás: Építészfórum)


Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!

Felhasználónév:
Jelszó:

Regisztráció | Elfelejtett jelszó