2017. október 16. 17:31

Megnyílt az Élő magyar festészet - A hal című kiállítás a Bálnában.

Megnyílt vasárnap a Bálna Budapest épületében az Élő magyar festészet - A hal című kiállítás, amely az idei Magyar Festészet Napja programsorozatának főrendezvénye; a csaknem 200 kortárs alkotást felvonultató tárlat október 27-ig látható.

Példaértékű az a kezdeményezés, mely Magyarország természeti és szellemi erényeire kívánja felhívni a figyelmet, művészi eszközök segítségével őrizve a Kárpát-medence magyar hagyatékát – mondta a kiállítás megnyitóján Ugron Ákos Gábor, a Földművelésügyi Minisztérium állami földekért felelős helyettes államtitkára. A Magyar Festészet Napja önmagunk és környezetünk megismerését szolgálja – tette hozzá.

Hal-víz tematika

A Földművelésügyi Minisztérium által támogatott, a hal-víz-környezet tematika köré szerveződő kiállításon láthatók a doyenek-festőmesterek, a középgeneráció és a fiatal generáció művei, a három szekció kurátorai Verebes György, Baksai József és Horváth Dániel. A kiállításon hagyományosan külföldi festők is bemutatkoznak, és egy társművészeti ág is csatlakozik a rendezvényhez. Az idén a németországi murnaui művésztelep tizenöt alkotójának harminc műve látható. Emellett a kiállítás része a kortárs magyar üvegfestészetet bemutató válogatás.

A CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál programjának részeként megrendezett kiállítás megnyitóján szakmai díjakat is átadtak. Életműdíjat vett át Hajnal Gabriella. A Magyar Művészeti Akadémia Festészeti-díját egy művészetében érett, szakmailag kiemelkedő alkotó veheti át a középgenerációból. Az elismerést Bereznai Péter kapta. A fiatalon elhunyt nagybányai festőtehetségről elnevezett Maticska Jenő-díjat pedig az a professzionális fiatal alkotó veheti át, akinek munkáját a szakma már korán elismeri. A díjat Szenteleki Gábor nyerte el.

Ugron Ákos Gábor kitért arra is, hogy a magyar halászat és haltudományok 25 jeles alakját viszik vászonra a Tudósportrék elnevezésű sorozatban. A szintén a Magyar Festészet Napja programsorozatának kiemelt rendezvényeként, a Földművelésügyi Minisztérium támogatásával megvalósuló kiállítás szerdán nyílik a VárMező Galériában. Elmondta: az agrártárca a művészi munka elismeréseként Miniszteri Nagydíjjal és egy különdíjjal jutalmazza a bíráló bizottság által legjobbnak ítélt alkotásokat.

Közügy a víz

A Miniszteri Nagydíjat Szkok Iván, a különdíjat Buhály József vette át, a Horgászati és Halgazdálkodási Főosztály díját pedig Sipeki Zoltán kapta. Mint mondta, Vizeink magánélete közügy a mottója az Élő magyar festészet című kiállításnak. Az idézet Woynárovich Elek professzortól, a nemzetközi hírű haltenyésztőtől származik. A kiállításon bemutatott magas színvonalú művészi alkotások méltó emléket állítanak munkásságának – mondta.

A Földművelésügyi Minisztérium 12 millió forinttal támogatta a  programsorozat két kiállítását, a vasárnap megnyílt tárlat védnöke Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter. A vasárnapi megnyitón Verebes György festőművész, az alapítvány új megbízott elnöke, a Szolnoki Művésztelep vezetője köszöntötte a kiállítás résztvevőit, felolvasták Rolf Beuting Murnau polgármesterének köszöntőjét, majd P. Szabó Ernő művészettörténész nyitotta meg a tárlatot és bemutatták a Víz című előadást. A Magyar Festészet Napját 2002 óta ünneplik a festők védőszentje, Szent Lukács ünnepe (október 18.) körüli napokban. A 16. Magyar Festészet Napja országszerte csaknem 40 településen számos programmal várja a közönséget októberben.

(MTI)


Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!

Felhasználónév:
Jelszó:

Regisztráció | Elfelejtett jelszó